Belépés Regisztráció

Cimkék - Egészség


Eredmények megjelenítése 1-től 50-ig 115 találatból.

A mozgás mindenkié – vallja Csordás-Novák Mária geronto-andragógus, komplex mozgásfejlesztő tréner és szenior tréner, aki arra törekszik, hogy ezt meg is mutassa. Elsősorban a szenior korosztállyal foglalkozik, számukra tart különböző programokat, hogy megmutassa a mozgásban rejlő lehetőségeket. A jövőben az Odaadó Tudástárban támogató szakértőként segíti cikkeivel, videóival, tanácsaival a szeniorokat. 

  • Egészség

Öregedés kilátással címmel a Civilút Alapítvány Odaadó Programjának keretében jelent meg Szy Katalin klinikai szakpszichológus, író új könyve, amelyet a szerző a Milton Freidman Egyetem Szenior Akadémiáján mutatott be.

  • Egészség

Ismerje meg Ön is az éjféltől érvényes szabályok legfontosabb részleteit. A kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé, melyek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.

  • Egészség

Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek – közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

  • Egészség

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Felnőtt Ápolás Szakmai Tagozata és a MESZK Országos Aneszteziológiai-Intenzív Ápolási Szakmai Tagozata segítő szándékkal, közösen elkészített egy javaslati listát kórházi csomag összeállításához arra az esetre, ha Önnek, vagy hozzátartozójának kórházi kezelésre lenne szüksége.

  • Egészség

Idősebb szeretteink jobban ki vannak téve a koronavírus-fertőzés kockázatának. Ezért most hozzájuk fordulunk néhány fontos tanáccsal. Ezekkel jelentősen csökkenthető a fertőzés veszélye.

  • Egészség

A visszérbetegség kapcsán mindig szó esik a mozgás és a torna jelentőségéről, kevesebbet beszélünk arról, milyen étrendi kiegészítők segíthetnek a visszeresség elleni harcban. Cikkünkben ezeket foglaltuk össze.

  • Egészség

A mindennapi regenerációhoz elengedhetetlen a megfelelő nyugalmú és hosszúságú alvás. Az alvásminták ugyan az életkor előrehaladtával változnak, de ez nem csaphat át álmatlanságba. Ha megjelennek az alvászavarok, azokat minél előbb meg kell szüntetni.

  • Egészség

Amikor valakit nem ér elég inger, nem állítja magát elegendő kihívás elé, az beteggé teheti az embert. Különösen időseknél fordul ez elő. A tünetegyüttest "bore-out"-nak nevezték el, az unalom angol kifejezése alapján, egyben az ismert kiégési szindrómára, a burn-out-ra utalva. A bore-outból könnyen depresszió is kialakulhat, és előfordulhat az is, hogy tévesen demenciának (elbutulásnak) diagnosztizálják.

  • Egészség
  • Szabadidő

Hamarosan Európa-szerte elérhető lesz az unió támogatásával kifejlesztett és az idősek biztonságát elősegítő esésérzékelő eszköz. Európában a becslések szerint évente több mint 20 millió 65 évnél idősebb személy szenved balesetet elesés következtében.

  • Digitális fejlesztés
  • Egészség

Az időskori sportolásnak, a fizikai aktivitásnak, számtalan jótékony hatását ismerjük. Mégis sokan vannak, akik különböző okok miatt nem mernek, tudnak, vagy nem akarnak részt venni különböző fejlesztő hatású programokon. Mindezek hátterében egyaránt állhatnak személyes és a környezettel kapcsolatos tényezők. És számos tévhit is. 

  • Egészség

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő életét és sorstörténetét bemutató, egészestés magyar mozifilm minden korosztály számára érdekes. Természetesen gerontológiai kutatóként felmerült bennem a kérdés: mit tud az érdekességen túl adni a film az idősebb, ötven év feletti korosztálynak? Nekik adhat-e mondjuk inspirációt, vagy nyújthat-e támaszt, s ha igen, pontosan mit?

  • Egészség
  • Szabadidő

A történet főhőse a 100 éves Allan, aki éppen a születésnapjának ünneplése elől menekül ki az idősotthon ablakán, majd számtalan abszurd helyzetbe kerül. Nyilvánvaló, hogy a film elsősorban esztétikai szempontból értelmezendő. De azt hiszem, hogy legalább ennyire fontos lehet az időstudományi nézőpont is. Mire int, mire figyelmeztet egy ilyen furcsa posztmodern vígjáték?

  • Egészség
  • Kultúra

Az egyensúlyozási képességünk nagy mértékben meghatározza a mindennapjainkat, biztonságérzetünket, az egészséggel kapcsolatos vélekedésünket. Az idősödés folyamatában egyre gyakrabban találkozunk egyensúlyvesztési problémákkal. Mi okozza? Hogyan maradhatunk egyensúlyban?

  • Egészség

Sokszor csak akkor foglalkozunk a lábfejünk, talpunk állapotával, ha valamilyen fájdalmat, működési zavart érzékelünk. Pedig több figyelmet és törődést érdemelne, hiszen a testünk alapját képezi. Kiemelkedő szerepe van a mozgató szervrendszerünk egészségében, az egyensúlyozási képesség fenntartásában, így a biztonságos mozgásban is.

  • Egészség

A talpunknak, a lábfejünknek többféle funkciója van: alátámasztást ad a testnek, alkalmazkodik a talajhoz. Járás, futás, ugrás esetén segít az elrugaszkodásban és csökkenti a becsapódási erőt. Ezen funkciók akkor működnek jól, ha a talpunk érzékelése is jó.

  • Egészség

Internetfüggés az emberi élet minden szakaszában, így időskorban is fennállhat. Jellemzője, hogy az internetfüggők bezárkóznak, keveset mozdulnak ki otthonról. Környezetükkel egyre kevesebbet és egyre agresszívabban kommunikálnak. Ha valamiért nincs internetkapcsolat, akkor egészen egyszerűen nem tudnak magukkal mit kezdeni.

  • Digitális fejlesztés
  • Egészség

Az idősödés (ageing) folyamatában az életkor előrehaladtával mindkét nem számára jelentős kihívások merülnek fel. Elsősorban testi, lelki és szellemi változásokról, illetve a szűkebb és tágabb környezet életkori diszkriminációs, azaz ageista nyomásáról beszélhetünk. Előző cikkemben az ötven feletti nőkről, most pedig az 50 év feletti férfiakról szólok.

  • Egészség

A menopauza időszakát az orvostudomány 45 és 55 év közöttre teszi. Ebben az időszakban megváltozik a női test és a lélek is. Sajnos nagyon sok nő azt érzi ebben az időszakban, hogy ő már „öreggé”, „nem igazi nővé” és „haszontalanná” válik, s ez lelki instabilitást okozhat. Vajon mi az oka?

  • Egészség

Tavasszal, amikor lekerülnek a télikabátok, vastagabb pulóverek, sokan elhatározzák, hogy fogyókúrázni kezdenek. Számtalan módszer létezik, az utóbbi években jelent meg például az intermittent fasting (IF) fogalma. Szabad fordítással „időszakos böjtölésnek” lehet lefordítani. Ennek az a lényege, hogy az ember bizonyos időablakokat jelöl ki magának, amikor nem fogyaszt táplálékot. Van-e ennek előnye és mi a hátránya?

  • Egészség

Az emberek nagy tömege azt hiszi valamiről, hogy megtörtént, miközben a dolgok máshogy, akár pontosan ellentétesen történtek. Ez a Mandela-effektus. Általánosságban elmondható, hogy ez az effektus valószínűleg idősebb korban jobban létezik, mint a fiatalabbak körében.

  • Egészség

Amikor az ember idősödéséről gondolkodunk, szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a gerontológiai szakmunkák legtöbbje az idős ember életének fizikai, lelki és szellemi szinten tartását vallja. Nem tud semmit a spirituális szintről, vagy csak annyit mond róla: kell egy világnézet, ami békét és rendet teremt bennünk.

  • Egészség

Az új év első napjain számtalan életmódváltással kapcsolatos fogadalom hangzik el. Számos tényező határozza meg, hogy ezek mennyire lesznek betarthatóak vagy hosszútávúak. Nézzük, melyek a leggyakoribb hibák és mik azok a tanácsok, amiket átgondolva elérhetővé válik a valóban sikeres életmódváltás. Ebben a cikkben elsősorban a rendszeres testmozgás kerül fókuszba, de hasonló elvek mentén gondolkodhatunk az életmódot meghatározó további tényezőkkel kapcsolatban is.

  • Egészség

2019-ben a Zero Point Zero Production cég Termékkorupció címmel indította el azt a sorozatot, amely leleplezi a különböző cégek törvény- és fogyasztóellenes magatartását. Az idősebb korosztálynak ezen a területen óriási felelőssége van, hiszen a sokkal nagyobb tapasztalati intelligenciánkkal hamarabb átlátjuk az ellentmondásokat. Ezért figyelmeztetnünk kell a fiatalabbakat nemcsak arra, hogy olcsóbban vásároljanak és takarékoskodjanak, hanem arra is, hogy környezetbarát és az egészségre nem ártalmas termékeket vegyenek. És természetesen saját magunknak is jobban kell figyelnünk, hiszen nem egyszer az alacsonyabb ár silány minőséget takar…

  • Egészség

Szenior tanítványaim közül nagyon sokan szeretik a sportot. Vannak, akik aktívan gyakorolják is. Az 50 és 60 év feletti hölgyeknél főleg az örömtánc vagy éppen valamilyen keleti mozgásprogram (jóga, csikung, thai-chi) a népszerű. Az urak többnyire dolgoznak a kertben, bicikliznek, ritkábban sétálnak a lakásuk környékén. Mások szívesen néznek sportműsorokat a televízióban: a síugrástól a dartsig, a focitól a röplabdáig hatalmas és ingyenes a készlet. Ebben a cikkben egy harmadik lehetőségre hívom fel a figyelmet: látogassuk meg néha vagy rendszeresen kedvenc csapatunk mérkőzéseit és szurkoljunk élőben!

  • Egészség

A csontrendszer testünk szilárd vázát alkotja. Fő szerepe a támasztó funkció a test belső vázaként és a létfontosságú szervek védelme, ezenkívül a mozgatórendszer passzív részét képezi. Az időskorban a leggyakoribb problémák a csontrendszert illetően a porckopás és a csontritkulás. Sokszor kívülről várjuk a megoldást, különböző csodaszerekben bízunk, pedig a mozgatórendszer, és így a csontok egészségének megőrzésében a legtermészetesebb gyógyír a mozgás.

  • Egészség

Év közben, a mindennapok során a legtöbb embernek bejáratott napirendje van a mozgásprogramok tekintetében is, ami nagyban hozzájárul a fizikai aktivitás és az egészség megőrzéséhez. De mi a helyzet az ünnepi időszakokkal, a karácsonyi szünettel, amikor szinte minden program egy kicsit leáll? Mit tehetünk ilyenkor?

  • Egészség

Napjainkban egyre több szó esik a monoton, mozgásszegény életmód és a mozgatórendszeri problémák kapcsolatáról, ám még mindig sok tévhit is kering a köztudatban.   Az emberi szervezet egyik legfontosabb szükséglete a folyamatos, változatos, rendszeres és harmonikus testmozgás. A nem megfelelő életmód miatt viszont tartáshibák alakulhatnak ki, és ha nem megfelelően tréningezzük a testünket, gyorsan jelentkezhetnek a degeneratív (használat következtében elváltozó), és egyéb egészségügyi problémák. Jó hír: van megoldás!

  • Egészség

„Mert a lélegzet élet, tehát ha jól lélegzik, sokáig fog élni a földön” - tartja egy szanszkrit közmondás. Valóban: a helyes légzés nyugtatóan hat az idegrendszerre, csökkenti mind a mentális, mind a fizikai feszültséget és a vérnyomást, beindítja a méregtelenítő funkciókat, segíti a belső szervek működését, és nem utolsó sorban fokozza a teljesítőképességet, a jó közérzetet. Bár a légzés az alapvető mozgásmintáink közé tartozik, mégis sok esetben újra meg kell tanulni a helyes légzés technikáját.

  • Egészség

A napokban mutatták be a Györgytea nevű Youtube-csatornán Pataky Enikő egészségügyi újságíró kiváló filmjét, amely a 94 éves Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről szól, a címe: Szívvel-lélekkel. Ebben az írásban most nem a füvesember gyógymódjairól ejtek szót, hanem arról, hogy a filmből milyen karakter, milyen példa bontakozik ki előttünk, hiszen Gyuri bácsi a könyveimben és cikkeimben kifejtett négyszintű élet (testi-lelki-szellemi-spirituális szint) igazi, pozitív példája.

  • Egészség

Alig van olyan párkapcsolatban élő, 50 év feletti asszony vagy férfi tanítványom, akik ne panaszkodna arra, hogy az éjjeli alvásidőszak párjukkal gyötrelmes. Horkolás, szuszogás, apnoé, éjjeli járkálás, zörgés, krákogás, orrfújás zavarja meg az éjszakai pihenést. Ráadásul  pont akkor, amikor a legjobban alszunk. Vajon kötelező így élnünk vagy van megoldás erre a problémára?

  • Egészség

A rendszeres sportolás jótékony hatásait bármely életkorban érezhetjük, fontos azonban néhány dolgot átgondolnia az embernek, ha kezdőként vagy éppen újrakezdőként tervezi beépíteni a testedzést a mindennapjaiba. Ha figyelembe vesszük az egyéni és életkori sajátosságokat, kialakítható egy olyan mozgásban gazdag életmód, amely változatos, élvezhető, és összességében hozzásegít a testi, lelki, szellemi harmóniához, nem utolsó sorban pedig a szociális tér szélesedéséhez is.

  • Egészség

Szervezetünk egész életünk során változik. Az életkor előrehaladtával, a szenior kor felé közeledve különös figyelemmel kell lennünk a testünkben bekövetkező élettani változásokra. Bár a fogantatás pillanatától kezdve idősödünk, a negyvenedik életév környékén regresszív, úgynevezett leépülési folyamatok kezdődnek meg, amelyek sportos, aktív életvezetéssel bizonyos mértékig szinten tarthatóak, lassíthatóak. A változások nem általánosíthatók meghatározott életkorok alapján, hanem minden esetben az egyéni idősödést kell szem előtt tartanunk. Azaz a szervezet biológiai életkorát, fiziológiai állapotát, ami tovább osztható a szervek életkorára is.

  • Egészség

A rendszeresen végzett testedzés számos pozitív és preventív hatását ismerjük. Az elmúlt években, mondhatni évtizedben egy jó irányú szemléletváltást tapasztalok a szenior mozgásprogramokkal kapcsolatban, miszerint egyre többen tudatosan élnek az egészégfejlesztő és közérzetjavító tevekénységek lehetőségeivel.

  • Egészség

A testi és lelki egészségünk hatással van egymásra. Ha egészségesek vagyunk, jobban érezzük magunkat a bőrünkben, de a lelki tényezők szintén meghatározhatják a fizikai állapotunkat. Milyen folyamatok állnak ennek az összefüggésnek a hátterében? Hogyan tudunk egyensúlyban maradni akár testi, akár lelki értelemben?

  • Egészség

Galénosz a Krisztus utáni 2-3. század fordulóján élt. A Rómában praktizáló, görög származású orvos, filozófus sok tekintetben forradalmasította az orvostudományt. Orvosi-filozófiai teóriái és praktikus gyógymódjai között az egyik legfontosabbak az idősödésről és az idős korról alkotott nézetei, amelyek többsége ma is megállja a helyét. Sőt, a 21. század elején dolgozó gerontológiai kutatóknak, de az idősödést átélő bármelyik mai embernek is fontos zsinórmértékül szolgálhatnak.

  • Egészség

Az álmatlanság időskorban sajnos egyre gyakoribb probléma. Nemcsak az jellemzi az idősödő embert, hogy egyre nehezebben alszik el, hanem az is, hogy egyre jobban rövidül az alvás, és azon belül a mélyalvás ideje is.

  • Egészség

A fizikai aktivitás és a testedzés fontossága mára általánosan közismertté vált, pozitív hatásairól számtalan szakirodalom olvasható. Egyre több kutatás támasztja alá, hogy jelentős összefüggés van a rendszeresen végzett testedzés és az aktív, jóllétben megélt idősödés között.

  • Egészség

A Columbus-szindróma kifejezéssel jómagam nem gerontológiai könyvekben találkoztam először, hanem az amerikai sajtót olvasva. A kifejezés arra utal, hogy egyesek olyasmiket gondolnak magukénak, és viselkednek ezekkel kapcsolatban tulajdonosként, birtokosként vagy éppen alapítóként, amihez semmi közük nincsen, vagy éppen másokkal osztozniuk kellene a közös javakon. Felmerülhet a kérdés: ez a „területhódító” viselkedés hogyan érinti az időseket?

  • Egészség

A napozás kedvelt szórakozás mind a fiatalok mind az idősek számára. Nyár van, előkerültek a shortok, a rövid szoknyák, a vékony ingek és a pólók. A strandok, vízpartokon nemcsak a gyerekek, de az idősebbek is szívesen hűsölnek. A leégés veszélye, és az ebből adódó komolyabb bőrproblémák őket is fenyegetik. 

  • Egészség

A jeges vízbe merülés a 2000-es évek végétől újra divat lett szerte a világon, de különösen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Az emberek jeges merüléseket és fürdőket vesznek, sőt: jeges jakuzzikban ülnek hosszabb időket, vagy fagyos vizekben úszófesztiválokat is rendeznek. A jeges fürdőzéstől jobb fizikai és mentális állapotot várnak, de a depresszió és a szorongás megfelelő kezelését is ebben látják, illetve gondolják.

  • Egészség

A mediterrán étrend hasznáról, pozitív hatásairól szinte minden nemzetközi gerontológiai konferencián szó esik. Bár e sorok írója nem dietetikus, hanem gerontológiai kutató, ezért e rövid cikkben csak a mediterrán diéta alapvető formáját és legfontosabb előnyeit sorolja fel.  

  • Egészség

A szociális étkeztetés megszervezése Magyarországon törvényben, rendeletekben rögzített kötelező feladat, amelyet az önkormányzatok, illetve azok intézményei látnak el. Nagyon fontos rögzíteni, hogy nem jár minden idős embernek automatikusan, és még inkább nem jár mindenkinek ingyenesen. A pontos helyzetet tárgyalja cikkem.

  • Egészség

Az állattartásról az Odaadó Portálon áprilisban megjelent videómban hosszan szóltam. A kisállatok, házikedvencek jókedvet, erőt, az állandó, felelős gondoskodás feladatát és jó érzését adhatják a sokszor akár teljesen magányos, ingerszegény életet élő idős ember számára. Több nézőnk is megjegyezte, hogy ezekkel messzemenőkig nem merítettük ki az időskori felelős kisállattartás témáját, ezért egy külön cikkben írunk a további vonatkozásokról.

  • Egészség