Internetfüggés az emberi élet minden szakaszában, így időskorban is fennállhat. Jellemzője, hogy az internetfüggők bezárkóznak, keveset mozdulnak ki otthonról. Környezetükkel egyre kevesebbet és egyre agresszívabban kommunikálnak. Ha valamiért nincs internetkapcsolat, akkor egészen egyszerűen nem tudnak magukkal mit kezdeni.
Húsvét előtt több helyszínen is tartottam szenior akadémiai előadásokat. Az egyik Pest megyei településen, az előadás után egy hatvan év körüli hölgy hallgatóm félrehívott, tanácsot kérve tőlem. Elmondta, hogy nagybátyja már elmúlt 90 esztendős; régebben aktív, boldog életet élt, egy ideig egy település polgármestere is volt. Pár éve - látás- és hallásproblémái miatt - nem hosszabbították meg a jogosítványát, és azóta „befordult”. Napi 10-12 órákat internetezik, és amikor ennek a veszélyeire figyelmeztetik, akkor agresszívan reagál. Közben romlik az emlékezete és a fizikai állapota is. A hölgy azt kérdezte, mit tehetnénk az érdekében.
Azzal érdemes kezdeni, hogy internetfüggés az emberi élet minden szakaszában fennállhat. Az addiktív internethasználatnak nem az a lényege, hogy valaki nagyon sokat internetezik, hanem az, hogy beszűkül, „rászűkül” a tudata az internetre, azon belül is egy-egy oldalra, platformra vagy témára. Vannak játékfüggők (akik egy-egy játékot játszanak éjjel-nappal), vannak közösségi média-függők (akik posztolnak, kommentelnek, lájkolnak, diszlájkolnak és nézegeteik mások oldalait), vannak hírfogyasztás-függők (akik egész nap a politikai és közéleti híreket böngészik), vannak szexfüggők (ők nagyon sokszor látogatják a felnőttfilm-oldalakat), s vannak filmfüggők is (akik egész nap a videómegosztó csatornákon nézik a rövidebb és hosszabb filmeket).
Az internetfüggő emberekre általánosan jellemző, hogy nagyon keveset mozdulnak ki otthonról, a szoba zárt magányából. Egyre kevesebbet és egyre agresszívabban kommunikálnak a környezetükkel, és ha nincs a házban internet, nem tudnak magukkal mit kezdeni.
Elsőként az tanácsoltam a hölgynek, hogy egyik reggel mondják azt az úriembernek, hogy a hálózatot karbantartják, ezért néhány óráig nem lesz internet. Ha erre a válaszreakciója agresszív vagy depresszív hangulat, akkor bizony felmerül a gyanú, hogy függőséggel állunk szemben. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a függőséget szakemberek tudják megállapítani! A gerontopszichiátria és a gerontopszichológia külön szakma!
Könnyen lehet ugyanis (hogy csak egy példát említsek), hogy nem is függőségről, hanem kezdődő vagy előrehaladott demenciáról van szó. Elképzelhető tehát, hogy a „rászűkülés”, a repetíció (ismétlő tevékenység) valamelyik agyi centrum leépülésével van összefüggésben, nem pedig azzal, hogy az egyetlen örömforrást az internetben találja meg az idős ember.
Ezért nagyon fontos, hogy szakember véleményét kérjük ki. Ehhez természetesen szükség van arra, hogy az internet-függőnek látszó embert rábeszéljük a szakemberrel történő konzultációra. A rábeszélésnek nagyon sok módszere van, de tudomásul kell venni, hogy ebből nagyon kevés hatékony. Van, akire az egyenes szavak hatnak. Másoknál valami trükköt kell bevetni. Például azt mondani, hogy kísérjen el minket egy demencia vizsgálatra, mert egyedül szégyellünk odamenni. Van, akinek a lelkére kell beszélni: „szeretnéd-e még sokáig látni az unokáidat?” És van, akit finoman korholni vagy figyelmeztetni kell. Például az asztalára le kell tenni egy internetfüggőségről szóló cikket. Ahogy az emberek mindegyike külső jegyeiben különbözik egymástól, a lélek terén sincsen két egyforma ember.
Az azonban bizonyos, hogy az állapot nem tartható fenn sokáig. Az egésznapos internetezés nagyon gyorsan a rövid távú memória, a szemek és az ujjak károsodását okozhatja idősebb korban. Pár hónap alatt komoly gerinc-, izom- és mozgásszervi problémák is jelentkezhetnek. Ha egyszerűen akarom megfogalmazni, akkor azt mondhatom: az ember teste nem a képernyő előtt ülő életmódra alakult ki. Éppen ezért, ha nem is tudjuk elsőre leszoktatni az idős embert a napi 10-12 órás internetezésről, azt el kell nála érni, hogy legalább 20 percenként mozogjon, tornázzon.
Összefoglalómból látszik a történet logikus menete: ha felmerül a gyanú, akkor forduljunk szakemberhez, és közösen dolgozzunk a probléma megoldásán. Egyik fázis sem „spórolható” meg, de nagyon türelmes, kitartó munkával eredményesek lehetünk.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője
A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.