Amikor az ember idősödéséről gondolkodunk, szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a gerontológiai szakmunkák legtöbbje az idős ember életének fizikai, lelki és szellemi szintentartását vallja. Nem tud semmit a spirituális szintről, vagy csak annyit mond róla: kell egy világnézet, ami békét és rendet teremt bennünk.
A nyugati civilizáció történetében a gondolkodási irányok és filozófiai nézetek igazi változatosságát, gazdagságát a 19. század hozta el. A 20. század pedig ezen eszmék közül sokat megvalósított – nem éppen az emberek örömére. A 19. század nagy gondolkodói betetőzték a Felvilágosodás nagy művét: az embert nem csak a saját lábára állították, saját ködös nézeteit és vélekedéseit emelve piedesztálra, hanem befedték felette az égboltot is. A világban az örök, isteni törvény helyett a nézetrendszerek váltak uralkodóvá, amelyek egymással is folyamatos vitában álltak, és állnak ma is.
Sajnálatos, hogy a 19. század nagy etikai gondolkodói közül több fontos személyiségnek sokkal kisebb hatása volt, mint néhány olyannak, akiknek a nézetei más, korábbi korokban el sem jutottak volna az emberek tömegeihez. Jellemző, hogy a mai tömegtársadalomban az élet törvényeit a zavarosan meghatározott „emberfeletti ember” alkotta törvényekkel felváltó Nietzschéről sokat hallunk, tanulunk. Ugyanakkor az örök tanításokat morális alapként valló Dosztojevszkijről jóval kevesebbet, legfeljebb írói munkásságáról emlékeznek meg az oktatásban.
Ugyanígy az ember létét a társadalom által teljesen meghatározottnak valló Marxról vagy a tudatalatti sötét világáról és annak kezeléséről bizarr nézeteket kialakító Freudról minden értelmiségi tud. De szinte senki nem ismeri a marxizmusra válaszként megfogalmazott keresztényszocialista eszmevilágot, vagy a fura nézetek között rendet teremtő Jung munkásságát. Pedig Dosztojevszkij vagy Jung munkássága, ahogy a 20. században Hamvas Béláé vagy Dzsiddu Krisnamúrti indiai filozófus, spirituális tanítóé nagyon sok erőt és kapaszkodót adhatnak azoknak, akik az öregedési folyamatban spirituális támasz nélkül érzik magukat.
Dosztojevszkij talán legfontosabb műve, a Bűn és bűnhődés 1866-ban jelent meg első kiadásában Oroszországban. A regény főhőse, Raszkolnyikov emberfeletti embernek hiszi magát. Úgy gondolja, céljai elérése érdekében akár gyilkosság elkövetésére is hajlandó. Sőt: még lelkiismeretfurdalást sem fog érezni, mert az a „gyengék sajátja”. Tettébe azonban belebetegszik. Ha nem lennének körülötte olyan emberek, akik szeretettel és figyelemmel segítik útján, - főleg társa és „másik fele”, Szonya - valószínűleg elvesztette volna józan eszét. Ahogyan - az anekdota szerint - Nietzsche is, aki 1899-ben Torinóban, egy ló megkorbácsolását látva süllyedt mély apátiába. A Bűn és bűnhődés szereplője a fiktív világban és a neves klasszika-filológus a valódi életben teljes mást élt át. De a két átélés lényege ugyanaz: találkoztak az élet ősi, változatlan, univerzális törvényével, amely nemcsak a világban működik, hanem a szívünkbe is.
Amikor arról gondolkodunk, hogy az idősödés folyamatában szükségünk van a spirituális immunrendszerre, mint valódi támaszra, akkor annak legfontosabb elemeként ugyanarra kell gondolnunk, amiről Raszkolnyikov története szól. Meg kell találnunk magunkban a „forrást”, amit a hagyományok a lélek belső szavának, vagy Isten hangjának hívnak. Ez a hang rendet, szeretetet és nyugalmat teremt bennünk, így az élet megpróbáltatásait is sokkal jobban tudjuk kezelni.
Ezt a hangot, érzést és tapasztalatot hívja a gerontológia Lars Tornstam nyomán „gerotranszcendenciának”. Amennyiben működik bennünk, azt vesszük észre, hogy a lassú leépülés (ageing) természetes folyamatát nyugalommal, de tettrekészséggel fogadjuk el. Ugyanakkor mindent megteszünk azért, hogy fizikailag egészségesen, lelkileg teljesen, szellemileg tisztán éljük az életünket, minél tovább. Ezzel együtt pedig készen állunk arra, hogy ha az örök törvények alkotója úgy dönt, hogy magához szólít minket, nyugodtan lépjünk a színe elé, hiszen tudjuk, hogy törvénye szerint éltünk, hol pontosan, hol gyarló módon, hiszen sárból és porból gyúrt emberek vagyunk…
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője
A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.