Nap mint nap hihetetlen dolgokat hallunk a jövőről. Az emberek egészségét mesterséges intelligencián alapuló rendszerek vigyázzák, legfőbb munkaeszközük többnyire már nem az irodában, hanem az otthonukban lévő számítógép, és emberi kapcsolataik csaknem teljes mértékben a virtualitásra korlátozódnak. De vajon minden átalakul? Megszűnik a vágy a másik ember fizikai közelségére? Lesznek-e, s ha igen, hogyan lesznek még családok? Mi lehet ebben a világban a legidősebbek szerepe?
Li Kaj Fu, a Google China korábbi elnöke, a világ egyik legkiválóbb informatikusa és Csen Csiu Fan sci-fi író pár éve összefogtak, hogy megjósolják: milyen lesz a világ 2041-ben. A Mesterséges intelligencia 2041. Tíz vízió a technológia és az ember kapcsolatáról címmel 2021-ben megjelent könyvben az író tíz novelláját tíz közérthető, de tudományos magyarázat követi arról, hogy milyen lesz a világ húsz év múlva. A cikk elején feltett kérdésre válaszol mindegyik, de talán legközvetlenebbül a negyedik novella, amelynek Érintésmentes szerelem a címe.
A kitalált történetnek két főhőse van. A Pekingben élő Csen Nan a COVID-19 idején 5 éves kislány. Még 2041-re sem gyógyul ki abból a sokkból, hogy az őt nevelő nagyszüleihez a járvány első hullámában űrlényekre emlékeztető bácsik és nénik törtek be, és elvitték őket az intenzív osztályra, ahol pár nap múlva a vírus egyik mutációjától meghaltak. A másik főhős a Brazíliában élő Garcia, aki szintén az úgynevezett „CovidGen” tagja. (Ezt a generációt korábban alfának nevezték, de egyre több helyen lehet olvasni ezt az új kifejezést.) Őt is kisgyermek korában érte az a tapasztalat, hogy a COVID miatt sokan meghaltak, és az élet jelentősen átrendeződött.
Csen Nan és Garcia – akik már virtuális egyetemeken, online tanulással szereztek diplomát – a történet szerint egy Techno Saman nevű számítógépes játékban ismerkedtek meg. Két évig nem is találkoznak egymással, de minden nap hosszan beszélgetnek, együtt vesznek részt virtuális előadásokon és koncerteken. Sőt: szeretkeznek is a legújabb digitális megoldások révén.
Csen Nan ki sem mozdul otthonról. Bár poszttraumás betegségét hosszú évek sikeres kezelésével annyira tudta mérsékelni, hogy pár éve elment egy számítástechnikai céghez dolgozni. Ám ott egy újabb COVID-hullám idején őt is beszállították a kórházba megfigyelésre. Miután pár nap múlva tünetmentesen hazaengedték, többé nem mozdult ki a lakásból.
Garcia, a szerelme szeretné elérni, hogy a fizikai valóságban találkozzanak, ezért egy nagy tettre szánja el magát. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez: Garcia Pekingbe utazik. Ott azonban azonnal karanténba kerül.
Csen Nanhoz pedig az a hír jut el, hogy szerelme súlyos COVID-fertőzött, s ezt egy orvos, aki virtuálisan bejelentkezik meg is erősíti.
Nem szeretném a történet fordulatait leleplezni, ezért csak annyit mondok, hogy a két fiatal végül egymásra talál, amit a fizikai ölelés is jelképez. Ez pedig abban a világban, az állandó kórokozó-veszély miatt rendkívül ritka és különleges élmény. Felmerül a kérdés: az ember légzését analizáló okospárnák, a kézbesítő és fertőtlenítő robotok, a nanoszemcséket is kiszűrő légtisztító rendszerek, a digitális kommunikáció minden formájára alkalmas fürdőszobai tükrök, az egymást is ellenőrző bioszenzoros membránok, az okos illemhelyek, a mindenhol zöldfelületekkel borított intelligens zöldépületek korában vajon az emberek éreznek-e még valódi szerelmet. Akarnak-e családot? S van-e bármilyen szerepük az időseknek ebben a technikailag tökéletes világban?A történet egyértelműen mutatja: a bitek univerzuma nem tudja teljesen felváltani az atomok univerzumát. Azaz: nemcsak szerelmet fog érezni a Covid-generáció, de meg is fog küzdeni érte. Az életet inkább védettebbé, biztonságosabbá fogja tenni, ahelyett, hogy megszüntetné maga körül.
Ebben az elképzelt 2041-es világban az ún. „láthatatlan emberek”, az idősek, a fogyatékossággal élők, a nagyon szegények és a bevándorlók rengeteg szolgáltatáshoz nem jutnak hozzá. Tehát a digitalizáció fokozza a társadalmi egyenlőtlenséget. Azonban az is kiderül, hogy az ő köreikben az olyan értékek, mint a család, a közösség és a hit mélyebben jelenik meg. Ezért sorsukat nemcsak könnyebben viselik, hanem boldogabban is élnek.
A kínai szerzőpáros víziója nem arról szól, hogy az idősebbek mindegyikének könnyebb lesz az élete a digitális univerzumban. Inkább azt feltételezik, hogy a jó anyagi helyzetben lévők számára jelent majd könnyebb életet a technológia. A történet arra is rámutat, hogy Csen Nan nem érné el a célját a „láthatatlan emberek” segítsége nélkül. Tőlük tanul szolidaritást, egymás segítését, általuk éli meg a közösség felemelő erejét. Ebben az értelemben azt lehet mondani, hogy a kínai szerzőpáros munkája osztozik abban a régtől létező filozófiai gondolatban, hogy az ember csak külsőségeiben és a körülötte lévő díszletekben változik. Azonban minden korban körülbelül ugyanaz mozgatja: a biztonság vágya, a családalapítás, a jól végzett munka öröme és a tapasztalatokból szintetizált tudás. Ez pedig kijelöli az idős generációk fontosságát: mi vagyunk azok, akik a bitek univerzumából az atomok univerzumába visszük gyermekeinket és unokáinkat, és az örökké, minden korban létező, nagyon hasonló emberi-etikai feladatokra és a jó megoldásokra emlékeztetjük őket!
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője