Belépés Regisztráció

Elesést jelző készüléket fejlesztettek idősek számára


Elesést jelző készüléket fejlesztettek idősek számára

Hamarosan Európa-szerte elérhető lesz az unió támogatásával kifejlesztett és az idősek biztonságát elősegítő esésérzékelő eszköz. Európában a becslések szerint évente több mint 20 millió 65 évnél idősebb személy szenved balesetet elesés következtében.

Ebben a korcsoportban ez a leggyakoribb baleseti halálok. Magyarországon 2011-ben a férfiak 13, a nők 20 százaléka volt 65 évnél idősebb. Százezer 65 éven felüli férfiből 103, ugyanennyi nőből 66 vesztette életét esés következtében, és emiatt csaknem hétszázezer napot töltöttek Magyarországon kórházban. Ez a sérülések miatti kórházban töltött napok 34 százaléka.

A FALLWATCH konzorcium által kifejlesztett Vigi’Fall-al viszont a balesetek súlyos következményei jelentősen csökkenthetők. A testre helyezett kisméretű, háromszög alakú tapasz a lakótérben elhelyezett infravörös mozgásérzékelők, valamint a központi egység közötti kommunikáció révén azonnal jelzi az esést, haladéktalanul értesítve az egészségügyi személyzetet. Ez azért nagyon fontos, mert az elesést követően sokan még órákig fekszenek a padlón, mire segítséget tudnak hívni. Azonban csak gyors orvosi beavatkozással biztosítható, hogy a balesetet szenvedett idős ember életminősége ne romoljon véglegesen.

A rendszer egy adatfúziós szoftvert is magában foglal, amely elemzi az esés jellegét (botlás vagy esés) és az idős ember helyzetét az esés után, ezáltal megelőzi a téves riasztásokat. Egyedül élő idősek esetén a hívásközpont operátora megpróbálja telefonon elérni a felhasználót. Ha a hívás sikertelen, azonnal tájékoztatják az értesítendő családtagokat vagy a vészhelyzeti egészségügyi személyzetet.

Forrás: vg.hu / osei.hu, Fotó forrás: smarthugo.net

2020-12-09