„Nagy olvasó” hírében állok. Számomra a mindennapi olvasás szinte fontosabb minden másnál. Ez inspirál és ez tart frissen: nemcsak szépirodalmat olvasok, hanem szakirodalmat, valamint „lelki”, azaz önismereti könyveket is. Mára Somerset Maugham, Gore Vidal és Jung állnak Thomas Mann mellett abban a sorban, akiknek a műveivel szívesen kikapcsolódom a napi gondokból, feladatokból.

Visszatérő, sok éven át – sőt, még mindig – tartó Thomas Mann-korszakom is volt/van. Azután Bulgakov-, Dosztojevszkij-korszakom is lett, de ez már részben az egyetem magyar szakával esett egybe. Mindent kijegyzeteltem, nem olvasónapló-szerűen, hanem arra figyelve, ami számomra fontos volt. Később, tanár koromban ebből éltem.

Legnagyobb olvasmányélményeim egyike Thomas Manntól A Buddenbrook ház – hihetetlen, hogy huszonöt évesen írta. Mennyi élettapasztalatot mutat ez a regény! Aztán következett A Varázshegy, amelyet kétféle fordításban is olvastam. Tavaly tavasszal a Covidból lábadozva kezdtem újra olvasni, karantén idején.

A negyvenedik születésnapomra „kaptam” a József és testvéreit, ugyanis ezt adtam magamnak ajándékba. A tetralógia szövegén 1926-tól kezdve tizenhat éven át dolgozott Thomas Mann. A Jákob története 1933-ban látott napvilágot, ezután olyan időszak következett, amikor az író már nem térhetett haza, a kéziratos folytatást a lánya csempészte ki a villájukból, amelyet már lefoglaltak a nácik. Bár ez állítólag csupán családi legenda. Külhonban fejezte be a második részt, Az ifjú Józsefet, majd a harmadik részt, a József Egyiptombant már Németországtól búcsúzva írta, hogy azután a záró darabot, a József, a kenyéradót, amely kétezernél is többoldalas lett, már Amerika szabad ege alatt fejezze be.

Hiába vették el az írótól a hitleráj idején az állampolgárságot (és a vagyonát is), ő mindig német maradt. Azt mondta – nem épp szerényen – „ahol én vagyok, ott van Németország”. 1943. január 4-én fejezte be a József-tetralógiát. A naplójában ezt így rögzítette: „Főnös a levegő, délben nagy a forróság. Reggel dombnak föl sétáltam. Reggeli után a regény végén dolgoztam, azután fölmentem, kéz ápolását végeztem, hajat mostam és megborotválkoztam, majd ismét munkához láttam, és éppen jelezték, hogy kész a löncs, amikor leírtam a József, a kenyéradó, ezzel tehát a József és testvérei befejező mondatát…”

Thomas Mann legnagyobb fordítói Lányi Viktor, Sárközi György és Szöllősy Klára voltak. Lányi volt a (betű)hű, Szöllőssy pedig a művészi fordító. Nemrég ismét elolvastam a Mann család életének feldolgozásából a végső epizódot (Tilmann Lahne könyve: Die Manns.) Ez nem egy fiktív alkotás, hanem dokumentumokon alapul. Megrázó olvasmányélmény ez is, magáról az íróról és a korról, amelyben alkotott. (Erről a kötetről már korábban részletesen írtam: https://www.odaado.hu/tudastar/orom-az-olvasas-thomas-mann-es-csaladja-eletenek-regenyes-feldolgozasa)

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész