A jelen nemcsak a múlttal terhes, persze lehet attól gazdag is, hanem egyúttal lehet befejezetlen a múlt. Nagy kérdés marad, hogy az idő folyamatában a jövő képes-e a jelenből szülni a múltat, vagy a múlt halad a jelenen keresztül tovább a jövőbe.

A rendszerváltás utáni múltrobbanás azt idézte elő, hogy majdnem mindenről lehetett beszélni, amiről addig hallgatni kellett. Elmondhatta bárki például a meghurcoltatását, a trianoni menekülését, a zsidóként való deportálását, a hadifogságát, a kommunizmusban elviselt börtönbüntetéseit, vagyona államosítását, internálását, kitelepítését. Egyszerre minden a felszínre került, ám szóba került-e az üldözők érintetlensége? – Az nem!

A szellemi, lelki és fizikai feloldás az elkövető részéről elkövetett cselekedet miatt erkölcsi és jogi értelemben is szükséges. Mert egy szociálisan és érzelmileg gyermeki nemzedék ki van téve a veszélynek. Olcsó, ám tetszetős jelszavakkal, demagógiával és tekintélyes személyek által leuralva könnyen irányíthatóvá válhatnak, ami az aktuálisan legkívánatosabb tömegbázisa lehet mind a diktatúrának, mind a globalizációs társadalmaknak. Pusztító erejű kisközösségen belül „a nem szólunk egymáshoz nagy műgonddal kimunkált családi pokol. Mi van a mélyén? Talán a kispolgár úrhatnámsága és butasága” (Popper Péter: Nem menj a romok közé, Bp., Saxum Kiadó, 2008, 109. old.). Ez csak a szimpla elhallgatás, a családon belül azonban hol egyik, hol másik tagja hallgat el egy-egy történet kapcsán, s egyes témák így válnak tabukká. De inkább kerüljenek többet felszínre, mert az illető családtagot nem érinti jól, s a családtagokat sem kíméljük az ismeretek hiányával.

Amit hirtelen elnémulás követ, az rossz emlékű marad családon belül. Pedig, ahogy szintén Popper Péter jelentette ki (ugyanott): „a családban el kell hangoznia az együttéléshez szükséges” alapinformációknak, amelyek magyarázatot nyújtanak egyes múltbéli eseményekhez. Transzgenerációsan átadott, nemzedékről nemzedékre átörökített mechanizmusokról van szó. Olyan mechanizmusokról, amelyek generációkként egyáltalán nem, vagy rosszul lettek átadva, hiszen maguk a nagyszülők nemzedéke komoly pszichés traumákon ment keresztül. Saját életük képsora lesz az, ami súlyos és nyomasztó ’golyó’-ként mindig visszagördül – gátolva a továbblépést – az egymást követő nemzedékek elé. A feldolgozatlan múlt borzasztó erővel torzíthatja a jelenünket, de a jövő formálásában is ott van, a zsigeri emlékeinkben és félelmeinkben, a nagyszülőkön keresztül, akik a családi emlékezet egyedüli birtokosai. Rajtuk múlik, hogy mit mondanak el, hogyan mondják el a történéseket, egyáltalán elmondják-e azokat, vagy magukkal viszik a sírba.

A nagyszülők felelőssége abban található meg, hogy ők szabályozzák a kimondható és a ki nem mondható témákat. Ez olyan szeparációs helyzetet teremt, amely megismétli a traumákat, sőt több nemzedéken keresztül hatása van. Olyan magatartásformákhoz vezethet az ilyen átörökített és traumatizált múlt, ami áruláshoz, lojalitáskonfliktushoz, paradox külső és belső üzenetekhez és súlyos identitászavarhoz is vezethet.

A következő nemzedékben előfordulhat az énhasadás, paranoid szorongás attól, hogy kiderül bármi, amiről nincs tudomása, amiről nincs ismerete, csak a tudatalattijának a mélyén van jelen, sejt valamit, amiről nem tudja, hogy mi az. A félelem generálódik! Ezért nincs félelmetesebb annál, mint kizárva lenni a család valós történetéből. A traumák ugyanis a családtagok tudtán kívül is újra felbukkannak a leszármazottak nemzedékében.

A nagyszülők tudattalanul genetikailag is továbbadják a generációjuk által elszenvedett sérüléseket, s gyermekeik lesznek azok, akik a mélyen eltemetett – a beszéd és elmesélés útján el nem érhető – gyötrődést és szenvedést magukban hordozzák tovább. Az átélt sérelmek mindhárom nemzedékben otthagyják a kitörölhetetlen nyomaikat. Ez a kibeszéletlenség lebéníthatja a harmadik nemzedékben a gondolkodást, ami sok szempontból majd gátló hatást fejt ki az unokákra, akik képtelenek lesznek alkalmazkodni ehhez az agyonhallgatás

Egy napon beszélni kell tudni ezekről az elhallgatásokról, vagyis a történelmi és egyéb családi titkokról, hogy az egyéni fejlődés érdekében felbukkanjon az elkendőzött igazság, amelyet egy másik ember temetett el egy korábbi nemzedéken belül, amelynek lehet, hogy már a tagjai sem élnek. A harmadik nemzedék szülöttje viszont szabadon él és alkot, mert nem felelős a két nemzedékkel korábban történtekért.hoz.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész, Fotó: Pixabay