Belépés Regisztráció

Útmutatások a jó életre - Gondolatok, mondások és történetek 1. rész


Jónak tarthatjuk az életünket, ha annak értelmét és ezáltal talán a célját is meglátjuk. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy tisztában legyünk a jogainkkal és kötelességeinkkel, illetve azok szerint is cselekedjünk. Ezt nem az öntudatosság miatt tartom fontosnak, hanem amiatt, hogy különböző élethelyzetekben ki tudjunk állni önmagunkért.

Az életünkben igyekszünk alkalmazkodni a környezetünkhöz és természetesnek elfogadni a mindennapok emberi problémáit, illetve az azokból adódó feszültségeket is törekszünk magunkban feldolgozni. Ehhez elfogadjuk azt, hogy az életben való helytálláshoz a lelki és szellemünk (nem csak szakmai ismereteink, hanem általános műveltségünk) fejlesztésére van szükségünk, mert jó, ha ismerjük – ismernünk kellene – az emberiségnek és népünknek az erkölcsi jóra és hazaszeretetre vonatkozó hagyományait.

A lelki hatások mellett értelemmel közeledünk a legtöbb „dolog” irányába. A modern lélektan egykori nagy svájci képviselője, Jung vallotta: „Az értelem hiánya akadályozza az élet kiteljesedését. Sok minden, talán minden elviselhető, ha értelme van.” Ha megtaláljuk a történések mélyén meghúzódó értelmet, akkor ez az életvitelünkre is kihatással lehet, sőt a hozzáállásunkat is pozitív irányban tarthatja.

Természetesen az élet előrehaladtával egyre inkább keressük az élet értelmét is. Ami tegnap egyértelmű és világos volt, azt mára zavarosnak, sőt értelmetlennek is találhatunk. Mindez emberi természetünkből fakad, hiszen az is az élet rendje, hogy újabb és újabb problémákkal kerülünk szembe.

Ezekkel a problémákkal az élet előrehaladtával gyakran egyedül maradhatunk, de mégis döntenünk kell, hogy mit teszünk vagy mit mondunk. Goethe mondta, hogy „ahogy múlnak az évek, egyre nagyobbak a próbatételek”. Ezek a próbatételek lehetnek például akár anyagi vagy akár egészségügyi jellegűek, és ezekre időben fel kellene készülnünk.

Fel lehet készülni vagy legalábbis edzettebbé válhatunk az olyan élethelyzetekre, amelyek a kiszolgáltatottságunkat igazolják? Erre most egy kis személyes történettel szeretnék válaszolni. (Elnézést, hogy Jung és Goethe után személyes példát hozok!) Amikor imádkozom, azt szoktam leggyakrabban „kérni” Istentől, hogy erősödhessen bennem az elfogadás érzése, illetve megléte. Vagyis azt a képességet szeretném erősíteni (ehhez szoktam erőt kérni), hogy panasz, önsajnálat, düh nélkül tanuljam meg elfogadni, amit az „Élet” rám ró, s helyt tudjak állni ott, ahol emberi tennivalóm van.

Ide illő Terentiusnak, az ókori római komédiaírónak a  mondása: „Ember vagyok, semmi emberi nem lehet idegen tőlem”. Mert jó lenne, ha elfogadhatnánk minden olyat, ami emberi történés. Az is jó lenne, ha megtalálhatnánk több mindennek az értelmét, a próbatételeket megtanulhatnánk elfogadni és minden emberit nemcsak komolyan venni, hanem (ahol éppen ránk van szükség!) segíteni is, és nemcsak önzetlenül nyújtani/adni, hanem megtanulni kérni és kapni is.

Akkor talán a „jó élet” irányába tehetnénk egy jelentős lépést.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész