Vajon mond még valamit egy érettségizett, egyetemet végzett vagy netán magyar szakot is végzett fiatalember számára Tersánszky Józsi Jenő neve? Talán, ha hallotta valamelyik mű címet: Legenda a nyúlpaprikásról, A céda és a szűz, vagy egy szereplője, KakukMarci nevét, akkor a fülbemászó címek miatt megmarad a neve. Egy nemrégiben megjelent kötet segítségével újra felfedezhetjük Tersánszky Józsi Jenőt. Minél többen vegyék kezükbe és szeressék meg a múlt század egyik legeredetibb alkotójának az életművét!
Tersánszky Józsi Jenő több mint ötven évvel ezelőtt elment, de már a ’20-as és ’30-as években komoly saját írói világot teremtett magának, amellyel teljesen egyedivé vált. Többek között a társadalom perifériájához tartozók, valamint az első világháborút túlélt áldozatok voltak témavilágának szereplői. Mindezt annyira speciális humorral és éleslátással, hogy védjegyévé is vált az elesettekhez való odafordulása.
Új életérzés-ábrázolásával komoly olvasótábort szerzett magának. Nem véletlenül nyerte el több alkalommal (1929, 1930, 1931, 1934) a Baumgarten-díjat, amelyet akkor Babits Mihály minőségérzéke fémjelzett. 1945-ben a nagy fordulat - vagyis a kommunista diktatúra - ötvenhét esztendősen érte, és már ismert íróként „vette át”. Ez azzal járt, hogy kialakult íróként azt tudta nyújtani, amivel rendelkezett, vagyis nem volt képes és nem is kívánt szocialista realista műveket alkotni. Holott a rezsim megpróbált irányába gesztust tenni, ugyanis 1949-ben Kossuth-díjjal kínálta meg, annak reményében, hogy majd igazodik, átáll, s ír olyan műveket, amilyeneket a rendszer megkíván. Azonban ez nem következett be.
Fráter Zoltán docens, irodalomtörténész Itt vagyok, ni! című kötete a nagybányai szülői háztól Tersánszky utolsó életállomásáig, a budai Avar utcai bérházig nyomon követi az író – földrajzi és szellemi vonatkozásban – szerteágazó életútját. Kalandos ifjúkora volt, a Nyugatban való megjelenése jelentette az irodalomba való „hivatalos” belépését. Fráter Zoltán – mint irodalmi ember – érzékletesen láttatja a korszak irodalmi kávéházi életét, az akkori szerkesztőségi légkört, amelyekkel együtt a pályatársak is izgalmasan mutatódnak be.
A monográfia nemcsak hiánypótló, hanem ahogyan a szerző fogalmaz: „a könyvnek vállalt feladata Tersánszky Józsi Jenő életművének népszerűsítése. Szerb Antal szerint »az irodalomtörténet elsősorban nem tudomány, hanem propaganda. Propaganda a jó irodalom érdekében. Célja, hogy étvágyat csináljon az igazi irodalmi művek olvasásához.« Ezért született ez a könyv is. Kedvet, étvágyat csinálni Tersánszky egyediségének megértéséhez azt életrajt fordulatainak felidézésével, interjúkban adott vallomásokkal, ma is figyelemreméltó, olvasásra ajánlott regények részleteinek kiemelésével.”
A kötet elolvasva megállapíthatjuk, hogy a monografikus fölépítésű könyve valóban kedvcsináló összeállítás, hogy minél többen vegyék kezükbe és szeressék meg a múlt század egyik legeredetibb alkotójának az életművét. Fráter Zoltán lelkes hangvételű műelemzései és szemelvénygyűjteménye az alkotó legjelentősebb műveit vizsgálja. A kötetet nagyon érdekes, s eddig ismeretlen képanyag jellemzi, amely még izgalmasabbá teszi a leírtakat. Szinte kizártnak tartom, hogy a fellelkesített olvasó a könyv végeztével ne nyúlna Tersánszky Józsi Jenő egy-egy írásához.
Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész