Örömmel vettem kézbe az adventi időszakban Basilius Doppelfeld Szimbólumok című könyvét, amely életünk képeit keresztény módon értelmezi. A szerző (1943-2013) szerzetes és a münsterschwarzachi bencés apátság megbízottja volt, aki több évig misszionáriusként dolgozott Tanzániában. Korábban már jelent meg magyarul könyve a jelképekről (Szimbólumok I-III., Pannonhalma, 1998).
Gyerekkorunktól kezdve szinte szüntelenül magunkba fogadjuk a különféle jelképeket, hiszen – többnyire tudattalanul – egész életünk során nemcsak étellel, hanem „képekkel” is tápláljuk magunkat, ám azokat a tudatalattinkban elraktározzuk. De ezen a helyen nem maradnak „csendben”, vagyis nem inaktívak, hiszen egyes élethelyzeteinkben vagy például álmainkban is hatnak ránk. Doppelfeld könyve többek között annak a folyamatnak a megértését hivatott elérni, hogy nem véletlenszerűen fogadjuk a különféle képeket, ugyanis belső képi világunkban megerősítjük magunkban. Ezek gyerekkorunktól kezdve meghatározzák a világhoz fűződő viszonyunkat. A könyv öt fejezetben taglalja a keresztény szimbólumok témakörét, mint például: természet és anyag, az ember, az idő, az állatok és a számok világát.
A természet és anyag című fejezetben számos keresztény jelképről esik szó. Ilyen többek között a Nap, a Hold, a csillagok és a létra is, ami Jákob álmában jelenik meg. A Jákob álmában megjelenő létrán angyalok jártak Menny és Föld között. A következő nagyobb fejezet az emberrel foglalkozik, mint szimbólummal. Egy-egy emberi érzékszerv spirituális vonatkozású jelentőségéről olvashatunk. A szerző megállapítása alapján az ember maga is kép(más): valaki vagy valami láthatóvá, felismerhetővé és megtapasztalhatóvá válik benne.
A harmadik egység a térrel és idővel foglalkozik, mivel az ember a földi létezése során térben és időben létezik. Az előzőekben a jelképekkel kapcsolatban inkább térbeli létről esik szó, tehát a testről, amely – a bibliai teremtéstörténetben – a földből vétetett és oda is tér vissza (vagyis a tér egy részét alkotja). Itt a szerzetes szerző arra törekszik, hogy a jelképeken keresztül alaposabban megértsük magát a térben és időben élő embert. Az egyik legjelentősebb különbség Isten és ember között az, hogy emberként teremtmények vagyunk, ezáltal nem lehetünk mindentudók és nem vagyunk időtlenek sem, tehát nem állunk az idő felett, míg Isten mindenek fölött áll. Olvashatunk még a hét napjainak jelentőségéről is, amelyek között a szombat és a vasárnap kiemelt szereppel rendelkezik, de igyekszik a szerző a bibliai jelentéseken túl más megvilágításba is helyezni a mondanivalóját.
A negyedik fejezetben az állatok is helyet kapnak. Azokkal az állatokkal foglalkozik – szimbólum tekintetében –, melyek a nyugati kultúrkörben ismertebbek: bárányról, oroszlánról, kígyóról, sárkányról és lóról olvashatunk. De olyan állatokról is szót ejt a tudós szerző, mint például a pók, a légy, a csiga és a sün. A könyv záró fejezetében a számokról alkotott képekről és a velük kapcsolatos elképzelésekről esik szó, miközben a figyelmünket saját kultúránkra, illetve a Biblia világára is ráirányítja. Léteznek „szent számok” (mint például: 3, 7, 12). A hármas szám a teljességet jelképezi, ami hasonló, mint a kereszténységben a Szentháromság. Jónás is három napig volt a cethal gyomrában; Péter háromszor tagadta meg a Mesterét, mielőtt a kakas megszólalt, de a sátán is háromszor kísértette meg Jézust a pusztában. Ezeken kívül a 666 szám is előfordul a munkában.
A biblikus részek mellett természettudományos és történelmi érdekességeket is tartalmaz a kötet, amelyek nemcsak újdonságként szolgálnak, hanem hasznos olvasmány is lehet. A könyv olvasásához szükség van némi bibliaismeretre is, ezért leginkább olyanoknak ajánlom, akik már legalább alapszinten forgatták a „Könyvek könyvét”.
Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész