Jóformán éppen karácsonyra jelent meg Bagdy Emőke professzor asszony legújabb könyve. Már megszokhattuk, hogy a szakkönyvei mellett rendszeresen segítő-könyvekkel is megajándékoz bennünket, érdeklődő olvasókat. Ez különösen az évvégi ünnepekhez, a karácsonyhoz és a szilveszterhez közeledve hasznos és jó dolog, amikor az ember hajlamos számvetést készíteni az eltelt esztendőről, illetve önmagával kapcsolatban.
Proust híres regénycíme után szabadon… – nem az idő, hanem a remény keresésére indul a szerző. Így lett a kötet főcíme: Az eltűnt remény nyomában, az alcíme pedig: Kapaszkodók nehéz időkre. A mű elsősorban a szerzője szellemi törekvését, illetve élethitét hivatott kifejezni. Ahogyan ezt már az elején meg is fogalmazza:
„Sorsmenetünk jelenkori hullámvasútján a fenn és lenn állapotokban mindnyájan a bizonytalanság alapélményét éljük át. Mint amikor egy hullámvasút utasának kinyíló táskájából szerte szóródnak az értékei, és ő azok után kapva vissza akarja nyerni, ami széthullott, noha ez ilyen helyzetben nagyon nehéz, úgy váltunk mi a viharos sebességű életmeneteinkben értékvesztőkké. Kapkodunk az után, ami fontos…”
– Ez a hasonlat jellemzi leginkább a könyv lényegi mondanivalóját, ugyanis a neves pszichológus arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy mire vigyázzunk: a jó reménységre, az élni akarásra, a túlélési törekvésre és az ahhoz kapcsolt célok, s szolgáló reményeik – a jövőbe vetett hit és bizalom megőrzésére. Ezek az értékek ígérik a szerző számára a legtöbbet, s ezt kívánja a reménységről szóló összefoglaló munkájával üzenni. Olvasás közben megtapasztalhatjuk, hogy a kötet számos helyen személyes vallomásokat is tartalmaz.
A szerző rámutat, hogy a gonosz erő „letapossa az igazit, a megtartó életerőt, és felemeli a szennyet, a pusztítót, élén a nagy Mammonnal, a pénzzel.” Könyvével Bagdy Emőke azt üzeni, hogy ne csak a puszta fennmaradásra fókuszáljunk, hanem ügyeljünk az élet minőségére is, s vigyünk magunk közé fényt! – „Mert egymás életének, egészségének megtartói, megváltói és gyógyítói is mi magunk lehetünk” – vallja meg olvasóinak. A kötetben fellelhetjük a szakember személyes arc poeticaját is: A nevelő, segítő hivatásokról című fejezetben. Eszerint a hitvallás alapján él és dolgozik, mint tanár és ember…
Olyan könyvet tarthatunk a kezünkben, amelynek az elolvasása után feltehetjük magunknak a kérdést, hogy milyen tapasztalatokat tudunk a kapott ismeretek köré telepíteni. A szerző azt állapítja meg:
„Racionalitás, valóságtörvények, adatok, tények, mennyiségek, bizonyított érvényességek magas presztízse vesz körül. A szubjektum (ezek mi vagyunk) nem mérvadó.”
Ehhez a megállapításhoz később még kiegészítésként azt is hozzáteszi, hogy az agyféltekénk egyik része a racionális, a tényeket előtérbe helyező. Ám a másik (jobb) agyféltekénk nem materialista, hanem az agyunk érzelmi része, vagyis bízik, szeret, hisz, örül, kötődik, szánalmat, izgalmat érez és emberi együttlétre vágyik stb.
Nem engedhetjük meg önmagunk miatt – a kor kívánalmai alapján – háttérbe szorítani, mellőzni, lenézni a szubjektivitást hordozó érzelmi tudat befolyását, mert az emberi élet értéke (maga az élet, a remény, a hit és a szeretet) nem nullázódhat le. Ahogyan a szerző megállapítja:
„… az érzelmi agyat nem iskolázza senki hatékonyan, az érzelmi analfabétizmus, érzéketlenség, szívtelenség, önzés, szerzési mohóság gátlástalanul terjed. […] Dehumanizálódás folyamata pusztít.”
Ezek ellenszerét nyújtja ez a kötet, amely a rombolás helyett, a tudatos lelki és szellemi újra építkezésre hív és buzdít.
Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész