A Tudatos vásárlás időskorban cikksorozatunkban ezúttal a tudatos elavulás témakörét járjuk körbe. De mit is jelent a tudatos elavulás? Használati eszközeink egy része nem csak azért válik egy idő után használhatatlanná, mert ez természetes, hanem azért is, mert élettartamra tervezik azokat.
A villanykörte általában az új ötletek, innovatív megoldások szimbóluma, ugyanakkor a tervezett elavulás jelképe is. A Villanykörte Összeesküvés (The Lightbulb Conspiracy) című dokumentumfilm 2010-ben debütált a mozikban. Cosima Dannoritzer amerikai rendező alkotása egy másodpercre sem vesztette el aktualitását. Érdemes megnézni, a film elérhető a Youtube-on.
A világ legrégebben működő, folyamatosan világító izzóját, a Centennial Lightot 1901-ben csavarták foglalatba. Azóta – ugyan mára kissé halványabb fénnyel, de – világít a kaliforniai Livermore Tűzoltóságának épületében.
Az 1920-as húszas évek közepéig ugyanis a gyártóknál és a mérnököknél valóban az volt a cél, hogy minél tovább tartsanak ki villanyégőik. Azonban a gyártási adatokat és a piaci igényeket látva Genfben összeültek a nagy izzógyártó cégek (pl. az Osram, de a Tungsram is). Kartellba tömörültek, hogy szabályozzák az izzók maximális élettartamát. Ez volt a Phoebus Kartell.
Ez nem összeesküvés-elmélet, hanem olyan tény, amelyről a technikatörténészek munkái számolnak be. Ráadásul rendelkezésre állnak a kartell legfőbb dokumentumai is. Ennek alapján tudjuk, hogy 1000 órában állapították meg a maximális világítási időt. Azaz: ennél hosszabb élettartamú izzót tilos volt gyártani. A kartell ma már nagy valószínűséggel nem is létezik, a gyártók azonban továbbra is tartják magukat a limitált működési időről szóló különféle elvárásokhoz. Hiszen az az alapelv, hogy ha túl hosszú ideig világító izzók készülnek, egy idő után már nem lesz szükség újabbak gyártására (ami egyébként nem igaz). Nem az a gyártási logika tehát, amit elsőre a kapitalista piac legfőbb szabályának gondolunk, hogy a lehető legjobbat kell a lehető legolcsóbban gyártani, s az győz, aki erre képes. Az a valódi cél, hogy tartósan egy közepes minőség szülessen, s így mindig szükség legyen a gyártásra.
A már említett filmből kiderül az is, hogy a fogyasztási cikkek piacán az élelmiszereken és az illatszereken kívül gyakorlatilag mindenre igaz a tervezett elavulás. Bár az ipar képes lenne olyan harisnyákat gyártani, hogy azokon ne szaladjon fel a szem, ez a gyártóknak nem éri meg. Bár az ipar képes lenne olyan asztali nyomtatókat készíteni, hogy azok ne pár tízezer lap után menjenek tönkre, a gyártóknak ez nem éri meg. Ezért chipeket helyeznek a nyomtatókba, amelyek egy megadott lapszám után egyszerűen leállítják a gépet. A javítás pedig többe kerülne, mintha újat vásárolunk. Ugyanez a helyzet a mosógépekkel, a laptopokkal, a tévékkel, de az autókkal is.
A cégek úgy akarnak anyagilag gyarapodni, hogy egyrészt vonzó és igazságot csak nyomokban tartalmazó reklámokkal felkeltik az érdeklődést a termék iránt, fogyasztásra ösztönözve. Legyártják a közepes vagy rövid élettartamú terméket, amely megvásárlása után pár évvel (bizonyos eszközök esetén akár pár hónappal) tönkremegy. Amennyiben szerencsénk van, és az eszköz még működik, a reklámrendszerek révén folyamatosan ajánlják nekünk a korszerűbb és fejlettebb változatot, amelynek elavulási ideje természetesen ugyanannyi vagy esetleg még rövidebb. Mindezek alapján megszületik egy társadalom, amelynek az egyik, ha nem a legfőbb élménye és élvezete a „vásárlás” önfeledt, flow állapota.
Ebben a helyzetben mit tehetünk mi, idősebbek? – fogalmazódik meg a jogos és logikus kérdés. Tulajdonképpen azt, amit amúgy is teszünk: nem a reklámoknak bedőlve, hanem igényeinket ellátva, tudatosan vásárolunk. A „fogyaszd el és dobd el”-logika helyett pedig hiszünk a javításban.
Mit jelent ez? Nagyobb használati eszközök választása előtt körülnézünk, legalább az interneten, hogy ezeknek az eszközöknek mennyi a tartóssága. Majd olyat választunk, amelynél ez a lehető legjobb, természetesen az ár-érték arány figyelembevételével. Ezzel együtt pedig fontos, hogy eszközeinket képesek legyünk mi magunk is megjavítani. E sorok írója nem műszaki szakember, de elégedetten érzékeli, hogy nincs olyan használati eszköz a háztartásában, amelynek javítási megoldásairól ne lenne valami az interneten, akár egy leírás, de nem egy esetben videó formájában. Egy elromlott nyomtató, egy tönkrement autórádió, egy eldugult kávéfőző, egy, a képernyő alsó sávjában furcsán fénylő televízió esetén rá kell keresni a hibára az interneten, s többnyire megtaláljuk a megoldást is. Mi magunk, a saját kezünkkel meg tudjuk javítani, de ha ez esetleg nem megy, a környezetünkben biztosan akad olyan ember, aki tud segíteni. Fontos lenne, hogy gyerekeink és unokáink is értsék ezt, és ne költsenek vagyonokat arra, hogy egy-egy tárgyat a piac logikája alapján elavultnak bélyegeznek, miközben könnyen és gyorsan javítható lehetne…
A Villanykörte Összeesküvés című film elérhető a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=C_2TFgAinAg.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője
A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.