Belépés Regisztráció

Öröm az olvasás – Sárközi Mátyás Margit című könyvéről


Az Angliában élő, 84 éves József Attila- és Kossuth-díjas író már több felmenőjét megörökítette: világhírű nagyapjának, Molnár Ferencnek az életét dolgozta fel az első családi könyvben (Színház az egész világ). A különleges egyéniségű irodalomszervező édesanyának, Sárközi (Molnár) Mártának az életét a levelein keresztül örökítette meg (Levelek Zugligetből). Négy évvel ezelőtt édesapjának, a nácik által megölt Sárközi Györgynek állított emléket (Mi erősebb: a dal vagy az orkán?); nemrég pedig nagyanyjának, Vészi Margitnak az életét dolgozta fel, amelyből egy színes egyéniségű, több művészeti területen fellépő alkotói életutat ismerhetünk meg.

Sárközi Mátyás nemcsak az édesanyjával, hanem a nagyanyjával is sűrűn váltott leveleket. Ezek a nagyanyjától érkező – 1957 és 1961 között írt – üzenetek képezik a Margit című kötet alapját. A könyv segítségével betekintést kapunk, hogy hogyan élt Vész Margit Amerikában, például Hollywoodban, amikor filmstúdiókban forgatókönyvet írt; majd idős korában, meglehetősen szerény amerikai nyugdíjából a col-md-yol tengerparton, Alicantében, ahol szó szerint csak tengődött utolsó éveiben.

A kötetet az író által készített összekötő szövegek teszik még érthetőbbé, illetve irodalmivá, ugyanis szerzőjük egy-egy levél között memoárrészleteket közöl a nagyanyjától. Mintha Vészi Margit minden ellenkezése ellenére mégis írt volna visszaemlékezést magáról és életének egyes periódusairól – pedig nem! Helyette beszéli el a történteket az unoka, hangulatosan, de nem érzelgősen. Nagyanyja bőrébe bújik egy emberöltőnyivel a halála után, szinte szájába adva a szavakat a saját múltjáról. Több anekdotából állt össze a kötet, amit az tesz még érdekesebbé, hogy Sárközi Mátyás egyes szám első személyben írta meg, mintha ténylegesen Margit jegyezte volna le az életrajzát.

De ki is volt Vészi Margit? – tehetjük fel jogosan a kérdést. Múzsa volt, akibe nemcsak Molnár Ferenc, hanem Puccini is szerelmes lett, de Adynak is a múzsájává vált, ugyanis a Margita-versciklus (Margita élni akar) hozzá íródott. Végül rövid ideig mégis A Pál utcai fiúk írójának lett a férje, aki a több tucat nyelvre lefordított Lilomfi Julikáját róla mintázta. A híres Vészi Józsefnek a lánya volt, aki a Pester Lloyd és a Pesti Napló főszerkesztőjeként a sajtó képviseletében felsőházi tag lett.

Beleszületett a századforduló művészvilágába! Karikatúraakvarelljeivel lett híres, emellett fotózott és novellákat is írt. Újságírásból élt, Az Est párizsi és berlini tudósítójaként dolgozott, sőt haditudósítóként írt több háborús helyről, majd forgatókönyvíró az élet nagy forgószínpadán: Amerikában és számos országban. Olasz báróné is lett belőle, az „arabos külsejű” – ahogyan Sárközi fogalmazott – báró Paolo de Mantici felesége volt. 

Érzelmileg megrázó szövegrészeket is tartalmaz a kötet. Az egyik ilyen az, amelyben már öregkorában mutatja be az író a nagyanyját. Ekkorra egyedül tengette az életét, afféle egzisztenciális száműzetésben, emigrációban, távol a szintén emigráns rokonoktól. Magányosan, öregen és anyagi nehézségek közt élt, mígnem 76 esztendősen altatókkal öngyilkosságot követett el. A világ elől elbújt művésznő élete így zárult le, és csak a Jóisten tudhatja, hogy mi járt a fejében, amikor bevette a pirulákat.

Sárközi úgy zárja mondanivalóját: „Margitot Alicante protestáns sírkertjében hantolták el, ahová az angol rezidenseket szokták. Nem volt más jelen, csak az amerikai konzul és az elhunyt Londonból átutazott öccse, Vészi Gábor.” A befejező sorok olvasása közben Márai híres verse, a Halotti beszéd juthat eszünkbe, amely az emigráns végkifejletről is vall, hogy örülni kell annak, „…ha van, ki eltemet”, és „lehull nevedről az ékezet”, majd azt is olvashatjuk a költeményben: „Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved / A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek”. De ezt, vagyis a vég visszavonhatatlan, tragikus hangulatát „sárközisen” feloldotta egy poénnal a szerző: „Végrendeletét felbontották. Írógépét eredetileg a hotelportás fiúra hagyta, de ez utóbb több ízben elfelejtette bárónénak szólítani, s ezért végül kizárta az örökségből.” És erre mit mondhatunk mást, mint amivel Márai fejezi be az idézett költeményét: „Látjátok feleim szem’tekkel, mik vagyunk?”…

Vészi Margit 60 évvel ezelőtt, 1961. július 10-én éjjel távozott. Unokája a Margit című kötettel  méltó emléket állít neki.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész, Fotó: A kötet szerzője fiatalon a nagymamával, akiről a könyv íródott (fotó a kötetből)