Belépés Regisztráció

Öröm az olvasás! - Egy felvidéki származású amerikai pszichológusnő könyvéről


Öröm az olvasás! - Egy felvidéki származású amerikai pszichológusnő könyvéről

Öröm az olvasás sorozatunkban ezúttal Edith Eva Eger: Az ajándék, 12 életmentő lecke című könyvét mutatjuk be. Igazán hasznos olvasmány, hiszen az írónő rávilágít életünk romboló, sokszor örökölt mintáinak negatív hatásaira, s egyúttal segítséget is nyújt abban, hogy lelkileg felszabadulhassunk, sőt bénító gondolatainktól megszabadulhassunk.

A könyv szerzője, Dr. Edith Eva Eger Kassán, 1927-ben született. Jelenleg klinikai szakpszichológusként Amerikában praktizál, a poszttraumás stressz szindróma kezelésének a specialistájaként segít a hozzá fordulók számára. Eredetileg Magyarországon balett-táncosnak készült, majd tornászként a magyar olimpiai csapat tagja lett, de a hazai zsidóellenes törvények miatt távoznia kellett a csapatból.

1944 májusában, 16 évesen Auschwitzba deportálták a családjával együtt, ahol szüleit szinte azonnal megsemmisítették, ő és testvére túlélték a borzalmakat. Találkozott Mengelével is, aki kiszolgáltatott rabként táncolásra kényszerítette őt. Akkor tapasztalta meg – amiről a könyvében is ír –, hogy hiába volt lágerben, de lelkében szabad maradt és táncolás közben hallotta a zenét.

A magyarországi kommunista rezsim fenyegetésének hatására 1949-ben az Egyesült Államokba távozott, a kaliforniai La Jollában él. Évtizedekig az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként dolgozott.

A döntés című könyve 2017-ben, majd Az ajándék című kötete 2020-ban a Libri Kiadó gondozásában jelent meg. Munkásságára nagy hatással volt mentora és atyai barátja, a neves osztrák neurológus és pszichiáter, Viktor E. Frankl. A magyar nyelven is megjelent könyvei foglalják össze életének a történéseit – haláltábori élményeit – és szakmai tevékenységének lényegét.

Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni Az ajándék című nemzetközi bestsellerré vált munkájának fő mondanivalóját, akkor azt mondhatjuk, hogy a lelki szabadságot megbocsátással és továbblépéssel lehet egyénileg megtalálni. Dr. Eger munkája rávilágít életünk romboló, sokszor epigenetikusan örökölt mintáinak negatív hatásaira, s egyúttal segítséget is nyújt abban, hogy lelkileg felszabadulhassunk, sőt bénító gondolatainktól megszabadulhassunk. Lenyűgöző életfelfogása és életvezetési elve komoly inspirációforrás lehet a kötet olvasói számára.

A szerző röviden összefoglal különféle eseteket a saját praxisából – a könnyebb érthetőség kedvéért. Ezek a mindennapi életből kiragadott példák a lelkünket fogva tartó és gondolkodásunkat blokkoló érzelmi állapotokat mutatják be, mint például a félelmet, a gyászt, a dühöt, a titkolózást, a stresszt, a bűntudatot, a szégyent és a hárítást. A 12 életmentő lecke hitelesen bátorítja az olvasót, hogy igyekezzen minél előbb megszabadulni a múlt béklyóitól.

A kötet nem mellőzi az intellektuális humort sem, amely még élvezetesebbé teszi a fejezetek olvasását. Megvilágítja azt a tényt, hogy mindannyian nagyon sérülékenyek vagyunk, és különféle élethelyzetekben hasonló kihívásokkal kell szembenéznünk. A kötet segítséget nyújt abban, hogy kitörhessünk az önmagunk által épített szellemi és lelki börtönünkből, és felszínre hozhassuk, majd feldolgozhassuk a szerzett vagy örökölt (átörökített) traumáinkat. Ahogyan a szerző fogalmaz: „A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk – olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán.  A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk.”

A múlt árnyait nem szabad beengednünk, önmagunkat pedig becsülnünk kell – állítja a 94. évében járó írónő, akinek magyar nyelven is hozzáférhető vált a munkája. Jó olvasást kívánok ehhez a nemcsak hasznos, hanem fontos önfejlesztő olvasmányhoz!

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész, Fotó: a szerző felvétele

Cimkék:
2021-10-11