Számtalan ember él a virtuális világ nyújtotta lehetőségekkel (együtt), ám valójában fizikailag egyedül, sokszor teljesen magányosan. Az elmúlt időszakban a járványügyi óvintézkedések az egész világon tovább erősítették az online létezési formát.

Kijelenthetjük, hogy az online jelenlét életünk részévé vált. Nemcsak a fiatalabb nemzedék tagjai használják az internetet, hanem szinte valamennyi generáció, igaz más-más mértékkel. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 16 éves kortól a 34 éves korig szinte kivétel nélkül mindenki küldött, fogadott üzeneteket a virtuális térben 2020-ban, és az 55 és a 64 életév közöttieknek több mint fele, továbbá a 65 és 74 év közöttieknek pedig valamivel több mint egyharmada is kapcsolódott így másokhoz.

A telefon- és videóhívásokat személyesebbé tehetik az „élő” online találkozások. A Covid-19 járványhelyzet súlyos pillanataiban az emberi kapcsolattartásban még jelentősebb szerepet töltött be – korcsoporttól függetlenül – ez a „találkozási” és kommunikálási mód, hiszen a személyes kapcsolattartás lehetősége jó időre problémássá vált, sőt periódusonként akár teljesen megszűnt. Érdekes módon a kapcsolattartásnak ez a nem személyes módja intenzívebb emberi viszonyokat eredményezett – akár családi és baráti körön belül is. Ez a tény is jelzi az összetartozás iránti egyéni és közösségi igény meglétét.  

Szintén fontos statisztikai adat, hogy tíz emberből nyolcan naponta használják az internetet, heten az okostelefonjukról (is) csatlakoznak a digitális térhez. Erre a pandémiás élethelyzet csak ráerősített, ugyanis online térben az óvintézkedések hatására biztonságosnak számított ez a fajta kapcsolattartási forma.

Egyedülállóknak a különféle Facebook-csoportokban és egyéb fórumokon való jelenlét oldhatja a szorongató magány érzését, valamint kikapcsolódási lehetőséget is nyújthat azon túl, hogy az élet számos területén hasznos ügyintézési lehetőségekhez biztosít gyakorlati útmutatásokat.

Ilyen közösség az Odaadó közösség is!

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész