Belépés Regisztráció

Magamhoz rendeződtem - Öröm az olvasás sorozat


Magamhoz rendeződtem  - Öröm az olvasás sorozat

Arday Géza József Attila-díjas irodalomtörténész és író rendszeresen bemutat egy-egy kötetet az Odaadó Közösségnek. Legújabb saját kötete a közelmúltban jelent meg Magamhoz rendeződtem címmel. Állandó szerzőnket ezúttal arra kértük, meséljen saját kötetéről, annak születéséről. 

Boccaccio az 1300-as évek közepén, a pestisjárvány idején írta meg a Dekameront, amelyet immár sok száz esztendeje olvasnak az emberek. A mostani járvány, a koronavírus okozta pandémia megbetegítette az egész világot. Karanténban élünk, kijárási tilalomban, amikor „kinn” biológiai háború tombol. Mindezt szociálisan leépülve elviseljük, közben elveszítjük barátainkat, szeretteinket, s magunk is megbetegszünk ettől a halálos kórtól. Mi, irodalmárok – az alkotás szempontjából – valószínűleg „könnyebben” vesszük a magányt, hiszen minden könyvünk, írásunk eddig is karanténban, elvonultan születhetett meg. Most valószínűleg százezrekkel vagy milliókkal többen írnak (cikkeket, novellákat, könyveket vagy akár Facebook-bejegyzéseket).

Giovanni idején nem írtak ennyien, de a maiak ezt valószínűleg kevesebb sikerrel teszik. Jómagam is így cselekedtem: az elmúlt esztendőben készített feljegyzéseimből és jegyzeteimből rendeztem össze ezt a kötetre valót. Szerénytelenül az emlékeimből rögzítek számomra jelentősebb gondolatokat és történeteket, amelyeket leginkább a hozzám közelállók számára állítottam össze, de örülök, ha kinyomtatva többeket is érdekel. Hátha! Persze tisztában vagyok azzal, hogy gyorsan elmerül mindez a milliónyi írás óceánjában, mint ahogyan a legtöbb alkotás. Az írók egy jó része így jár… A szobrász vagy a festőművész, ha önarcképet készít, a valóságot igyekszik megközelíteni; az önéletrajzíró is, ám utóbbi többnyire mégis a valótlanságot örökíti meg. Az önéletrajzok hemzsegnek a rothadó öndicsérettől: többnyire hiányzik belőlük az élet árnyoldala, a ráncok az arcról, a gondterheltség vagy a terheltség. Helyette kisimult, intelligens homlok, éles agy, nagy ész, bölcsesség, előrelátás, villámgyors elhatározás, akaraterő, elhivatottság, férfiasság, bátorság, büszkeség, öntudat és ki tudja még, miféle más tulajdonságok; a szép, jó és nemes színes hazugsága kerül papírra. Az önéletrajzban megtaláljuk azt, amilyen az írója életében szeretett volna lenni. Nem kívánok a valóságnál szebbnek vagy okosabbnak tűnni, hiszen épp ezért viszolyogtató az önvallomások jó része. Az ilyenekkel foglakozók csak olyasféle munkát végeznek, mint a temetkezési vállalat alkalmazottai: szépítgetik a koporsót, díszítgetik a ravatalt, megigazítják az illető feje alatti párnát – de a kiterített ember ettől nem lesz életszerűbb. Sőt!

Éppen ezért tetszelgés nélkül, természetes hangnemben írtam meg a magammal kapcsolatos érzéseket, gondolatokat, emlékeket és hangulatokat. Nemcsak hajdani családtörténeteink, de a közelmúltunk is tele van lezáratlan történetekkel és megválaszolatlan kérdésekkel, amelyeknek egy része epigenetikusan átörökítődik belénk. A kötetből az is kirajzolódik, hogy az élet veszélyes – és minél kevésbé az, annál kevésbé élet. Az elmúlt időkben mások bőrébe bújva több monográfiát írtam, ebben a kötetben azonban leginkább magamhoz rendezem a hozzám kapcsolódó történeteket: úgy, ahogyan megéltem őket. Egyéni emlékeim egy részét rögzítettem, s ezek meglehetősen személyes hangvételűek lettek. Talán túl kitárulkozó ez a kis kötet, ám reményeim szerint nem váltam magamutogatóvá. Epizódokba sűrítve egy meglehetősen viharos évszázad kelt életre benne. Régóta halott emberek élednek fel egy-egy történet vagy anekdota kedvéért. De az alapvetően fontos kérdésekre viszont nincsenek és nem is lehetnek végső válaszok, csupán azokat kereső próbálkozások.  

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

Cimkék:
2021-12-13