Az 1960-70-es években Magyarországon több településen, illetve budapesti kerületben (Budafok, Kelenföld, Zugló, Tatabánya) épültek úgynevezett „Öregek Háza”-i. Ezek nemzetközi tekintetben is rendkívül korszerű időstudományi koncepció szerint egy közös épületben, különálló tanácsi lakásokat jelentettek a frissen épült lakótelepek közepén. Ezzel megvalósult az, ami minden gerontológus álma ma is: ne szakadjon ki az idősebb ember a sokféle generáció közül, hallja a gyerekzsivajt, lássa a munkába siető és onnan hazatérő felnőtteket, de közben vigyázzanak rá, s ha szükségét érzi, elhúzódhasson magányába. Ezt hívják intergenerációs együttélésnek. Itt az idő, hogy felújítsuk ezt a kezdeményezést!
2020-ban a Századok című történelmi folyóirat hasábjain jelent meg Keller Márkus történész kiváló tanulmánya, amely a budafoki Kísérleti Lakótelepen épített Öregek Házáról szól (az épület jelenlegi címe: Magasház u. 1.), a hetvenes évek végéig követve annak történetét. Innen is tudható, hogy az 1968-ban átadott épületben – amelyet Spiró Éva építészmérnök tervezett – garzonokat alakítottak ki, és a Fővárosi Tanács kezelésében működtek. Pályázni is itt lehetett rájuk, kizárólag nyugdíjasoknak, a korábbi lakás leadásával. Semmit sem kellett hozni, mert a 30 négyzetméter körüli lakások teljesen bútorozottak voltak, és természetesen összkomfortosak – nem csoda, hogy többszörös volt a túljelentkezés akkor is, ha kifejezetten magas volt a bérleti díj.
A lakásokban nemcsak kapaszkodóval ellátott kád és szőnyegpadló kapott helyet, de nővérhívó csengő is. Így mindenki a lehető legnagyobb biztonságban érezhette magát. Ehhez hozzájárult, hogy az épületben orvosi-ápolói ügyeleti lakás is volt, ahol mindig volt elérhető személyzet. Az emeletekre közösségi helyiségek is épültek, a ház közvetlen közelében pedig volt egy könyvtár, egy étterem és egy közért is. A környék megközelíthetősége is kifejezetten jó volt, hiszen Budafok belvárosából pár buszmegállóra volt a lakótelep, de a hangulatos, a nagytétényi kastélyig járó, egytagú 43-as villamossal is könnyen ki lehetett jutni ide (ez a járat ma már nem közlekedik, a forgalomnövekedés magával hozta az utak szélesítését, s ezt a járatot felszámolták).
Ma Magyarországon jó és kevésbé jó szociális otthonok, átmeneti otthonok és gondozási központok várják az időseket, de számukra épült speciális lakóépületek a lakóparkok vagy a lakótelepek közepén sajnos nem léteznek, bár több kezdeményezés is fel-felbukkan ilyenek létrehozására. Holott mennyivel szívesebben látnánk idős szüleinket egy olyan helyen, ahol figyelnek rájuk házon belül, és egy valódi közösségi élet részesei lehetnek a házon kívül is? Vagy akár egy olyan lakópark másik részén, ahol egyébként mi is élünk? Ráadásul egy ilyen házban bármikor meglátogathatjuk őket, hiszen nem egy külön intézményben élnek, amelynek saját szabályai, regulái vannak. Ezzel együtt pedig afelől is nyugodtak lehetnénk, hogy ha úgy érzik, hogy magányra vágynak, elvonulhatnak a világ elől, s garzonjuk csendjében, esetleg a park szép kertjében pihenhetnek.
Az idősek számára épített lakóparki lakások Nyugat-Európában tovább éltek, több országban ma is léteznek, Belgiumban például magam is láttam ilyen épületeket. Jó volna, ha ez a funkció visszatérne hozzánk, hiszen az 1970-es években Európa úttörői voltunk ezekkel a kezdeményezésekkel!
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató
2021. 09. 23.