Egy kiváló tanítványom nemrég arról írt nekem, hogy az Uránia moziban évek óta zajló, jelentős festők életét és munkásságát bemutató művészettörténeti filmsorozat Hieronymus Boschról szóló vetítésén teltház volt, és a közönség zöme 65 év feletti volt. Ugyanezt tapasztalhatta az is, aki részt vett a július 17-én zárult igényes budapesti kiállításon, amely a németalföldi zseni és kortársai alkotásait mutatta be. Egyértelműen megállapítható volt, hogy az idősebb korosztály több időt töltött a képek előtt, alaposabban tanulmányozva a részleteket. Mi lehet ennek az oka? Mi varázsolja el a legidősebb korosztályt Boschban? – tehetjük fel a kérdést.
Hieronymus Bosch színvonalas műalkotásait már fiatal korától készítette. Ezért a maga korában aggastyánnak tekinthető életkorban, 65 évesen elhunyt művész kapcsán semmiképpen sem mondható, hogy az idősebb korosztály egy „generációs társát” láthatja benne. A Bolondok hajója című képét, amely a Szépművészeti Múzeumban is látható volt, például egészen biztosan 50 éves kora előtt festette. De ötven körül volt, amikor a híres Szent Antal vagy Szent János-képeket festette. Azt hiszem, sokkal inkább az okozza Bosch időskori, befogadói varázsát, hogy egyszerre kellőképpen összetett, de paradox módon mégis lényegre törő. Mit jelent ez?
Bosch festményei különleges univerzumok, mikrokozmoszok, amelyek egyes részeinek, elemeinek megértése igényli a vele egykorú művészet és történelem alaposabb ismeretét. Számos szimbóluma például korabeli regényekben és teológiai írásokban előfordult (a budapesti kiállítás ezért is telitalálat, hiszen bemutat pár ilyen lehetséges forrást is). Ezzel a történeti tudással ma már a generációk közül gyakorlatilag egyedül a legidősebb korosztály rendelkezik, de ők is már csak igen hézagosan. Egy mai 65 év feletti embert azonban még jó eséllyel tanítottak olyan tanárok, akik számára a középkor nem a deresen fekvő jobbágyot és az egyébként a tanított formában sohasem létezett első éjszaka jogát jelenti. Hanem azt a világot, amelyben az ember közelebb volt Teremtőjéhez, és élete a keresztény, szakrális ünnepkörben zajlott, annak mély szimbólumaival, összetett világával.
Bosch „közelségét” az idősebb korosztályhoz az is megadja, hogy a szürrealizmus művészetével igazából ők találkoztak először Magyarországon, hiszen ez az irányzat az ötvenes években még a tiltott, a hatvanas évektől a tűrt kategóriába tartozott. A hetvenes évektől Salvador Dali karizmatikus és Juan Miró részletgazdag művészetének köszönhetően beépült a mindennapos ismeretek közé. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy 1988-ban Ezeregy álom címmel Salvador Dali grafikái és szobrai a cadaquési Perrot-Moore múzeum anyagából a Magyar Nemzeti Galériában kiállításra kerültek. A tárlatot nagyon sokan néztek meg, és az akkori sajtó részletesen beszámolt róla (ahogy ne hallgassuk el: Dali szerelmi életének is ismertük szinte minden eseményét).
Aki látott Bosch- és Dali-képet, az pontosan tudja, hogy a 20. századi col-md-yol művész egyik legjelentősebb ihletője éppen Bosch volt: Dali látomásos, egyéni mikrokozmosza nem egyszer konkrét ihletést kapott a 14-15. század fordulójának mesterétől. Dali és általában a szürrealizmus ismerete viszont a mai tankönyvekből szinte teljesen kimarad. Legföljebb a gimnázium utolsó két évében van róla szó: igényesebb rajztanárok művészettörténeti óráin, illetve a magyartanárok közvetítésével, amikor József Attila vagy Weöres Sándor egyes, ebben az avantgárd stílusirányzatban készült verseit elemzik.
Mindezeken túl fontos érv lehet az idősebb korosztály Bosch-rajongása mellett az is, hogy Bosch a „végső dolgokról” szól,. Ahogy az idősödő ember is egyre inkább – Boga Bálint geriáter szép kifejezésével – a „dombon áll”, azaz letekint a világra, összefoglalja és a lényegre koncentrálva sűríti magában a látványt. Ehhez egyértelműen hozzájárul az, hogy bár a gyors, problémamegoldó, ún. fluid intelligenciája az évek során gyengül, a krisztallizált (kristályos) vagy tapasztalati intelligenciája viszont növekszik. Így az események és helyzetek lényegét és a mögöttes motivációkat jobban átlátja. A világ gazdagsága az idősebb embert általában tehát sokkal jobban gyönyörködteti, de egyszerre „redukál” is: a lényeget látja meg a dolgok mögött, ahogy Bosch művészete is a lényegről szól: emberi erényekről, bűnökről, a jóról és a rosszról, a követendőről és az elkerülendőről.
Ezzel együtt a „dombon álló” ember nemcsak az „alatta elterülő városra” tekint le, hanem egyre inkább „felfelé” is néz, az életen túlra. Bosch ehhez is konkrét segítséget ad. Több festményén ábrázolja, a korabeli teológiai gondolkodással összhangban lévő módon a mennyországot, a purgatóriumot és a poklot. Plasztikusan, a bűnöktől való elfordulásra ösztönözve megjeleníti az ott tartózkodó lelkeket. Ne feledjük, akkor természetesen még nem volt televízió vagy internet, így Bosch szürreális képei a mainál sokkal erősebb vizuális ingerekként hatottak a befogadóra.
Bosch művészete tehát számos okból lehet vonzó az idősebb korosztály számára, de leginkább azért, mert elsősorban azoknak szól, akik az „élet lényegét” keresik, amely mindig a történések felszíne mögött érthető és érezhető meg. Ehhez viszont valamennyire el kell távolodni a nyüzsgő, cselekedtető mindennapoktól, s le kell lassulni: erre pedig objektív okokból az idősebb ember jobban képes.
A felszíntől és a felszínességtől való eltávolodás azonban nemcsak az idősebb ember sajátja lehet: a krisztallizált intelligencia bármely korban fejleszthető, s ennek egyik legjobb eszköze a mély erkölcsiséggel és filozófiai tartalommal rendelkező műalkotások tanulmányozása – kövessük ezért az idősebbek útját fiatalabb korunkban is!
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője