Arday Géza író, irodalomtörténész, az Odaadó Tudástár állandó szerzője személyes hangvételű írásával ezúttal saját családja múltjába kalauzolja el az olvasókat.
Élt egy író, távoli rokonom, aki emigrációban alkotott 1945 után: szendrői Kovách Aladárról van szó. Amikor Hartyányi István egykori könyvkiadó és biblográfus felkért, hogy állítsam össze az életrajzát, nem voltam könnyű helyzetben, ugyanis a szocialista lexikonokból kihagyták őt.
Kovách Aladár író volt, dramaturg, a Nemzeti Színház igazgatójaként ismert a neve, aki a nyilasok hatalomátvétele után lemondott. Egyébként báró Lukács Miklóssal együtt nevezték ki, aki az Operaház igazgatója lett. Ali bácsiról mindenki tudta, hogy Horthy Miklós édesanyja révén a kormányzó közeli rokona és barátja volt. Németh Antal után azért nevezték ki a színház élére, hogy kormányzói támogatással mentse, ami még menthető. Mindez mai szemmel talán hihetetlennek látszik, vagy kevéssé érthető, de a németeket addigra már enyhén szólva nem sokan kedvelték.
Kovách Aladár sok könyv megjelentetését támogatta, 1938-tól Püski Sándor Magyar Élet Kiadójának lett az irodalmi lektora. A Püski-házaspártól tudtam meg a ‘90-es évek elején, hogy ő rendezte sajtó alá Sinka István Vád és Bartha Miklós Kazárföldön című munkáit. Színpadi műveket írt, egyik nagy sikerű darabja a Téli zsoltár volt, Apáczai Csere János életéről. A rendszerváltás után Udvaros Béla fantasztikusan színre is vitte az Evangéliumi Színházban, Bitskey Tibor játszotta a főszerepet. Műfordítóként is jelentőset alkotott, ugyanis ő fordította le Dumas A komédiás és ifjabb Dumas A kaméliás hölgy című műveit, és ő rendezte sajtó alá 1942-ben Balassi, 1943-ban pedig Berzsenyi összes munkáit. És ki ismeri ma a nevét?
Úgy tudom, hogy 1948-ban hagyta el az országot, 1949-ben Innsbruckban jelent meg a Mindszenty-perről szóló könyve. Több emigráns folyóirat, a Szózat, a müncheni Hungária, a Nemzetőr alapításában vett részt, később ez utóbbi német változatának, a Freiheitskämpfernek, majd a Donau Boténak főszerkesztője volt. Ezek közül kegyeletből pár számot ma is őrzök.
Érdekes élete volt! Egy bécsi nagybácsimtól, nagyanyám bátyjától kaptam Szabó Dezső Elsodort faluját, amit Ali bácsi jelentetett meg 1964-ben Bécsben mini formátumban, ugyanúgy, mint Nyírő Józseftől a Havasok könyvét 1968-ban. Nagybátyám Bécsben, gyerekkorában kapott tőle egy fényképezőgépet, ő azt mesélte, hogy ennek hatására vált neves fotóriporterré fiatalon Amerikában és Párizsban. Kovách Aladár a bécsi Irgalmas Kórházban halt meg, és a burgenlandi Őrszigeten nyugszik. Szeretnék egyszer eljutni a sírjához.
Nem hallgatom el azt az érdekességet sem, hogy 1992-ben megismerkedtem Ali bácsi húgával, Kovách Krisztinával, aki Christine Arnothy néven Párizsban neves írónővé vált. Francia nyelven írt, több regényét lefordították magyarra is. Franciaországban az iskolákban kötelező olvasmány egy műve. Claude Bellanger volt a férje, aki a Le Parisien Libérécímű francia napilap tulajdonosa volt, s a francia elnökkel, François Mitterranddal jó barátságban állt.
Gyarapítva a magyar származású női írók táborát, megemlítem a családom másik ágához tartozó írónőt: Vásárhelyi Verát, ő Rómában élt a férjével, Kállay Kristóffal, aki magas rangú máltai lovag volt, Kállay Miklós miniszterelnök fia és egyben személyi titkára. Kristóf bácsi meglehetősen rátarti volt, Vera néni bájával, humorával és intelligenciájával oldotta ilyenkor a hangulatot.
A fantasztikusan szépségű Vera néni sok novellával gazdagította az emigráns magyar irodalmat, amelyek közül többet magamnál tartok, mert Vásárhelyi-rokonaimtól – akik Kanadában már Fairfield néven éltek – kaptam, hogy egyszer egy kötetben napvilágot láthassanak.
Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész (emigrációkutató)