Cecile Enger immár a harmadik magyar nyelvre fordított regényével nyűgözi le a hazai olvasókat. Előző két regényében (Anyám ajándékai, Lélegezz) már egyértelmű tanúbizonyságát adta annak, hogy műveiben fontosnak tarja a mélyebb lélekábrázolást. Eddigi munkáiban változatos karakterű, modern hősnőket vonultatott fel, ami a legutóbb lefordított regényében (A fehér térkép) sincs másként.
A rendszerváltás óta nem lehet okunk panaszra a skandináv kortárs irodalom műfordításai tekintetében. Igen jelentős azoknak a krimiknek és realisztikus regényeknek a száma, amelyeket kiváló műfordítók az utóbbi évtizedek során magyar nyelvre fordítottak. A skandináv szépirodalom egy meglehetősen speciális színfoltja az európai- és világirodalomnak. Aki élete során elolvasott legalább egy skandináv regényt, sose feledheti el a sajátos világát és hangulatát. Bevallom, már egy ideje így vagyok Cecile Enger műveivel, amelyeket Petrikovics Edit ültetett át nyelvünkre.
Az írónő a regényében a XIX. század végi Norvégiába vezeti vissza az olvasóit. Egy fejlődésnek induló, elzárt kis norvég település világába enged bepillantást. A történet főhőse, Bertha, fiatal és zárkózott lány, aki próbál önállósodni, a saját lábára állni. Emiatt elhagyja otthonát és elhajózik messzebbre, hogy egy bányászvárosban boltoskisasszonynak szegődjön. Ezen az új helyen újból összefut ismerősével, Hannával, akivel sorsszerű a találkozásuk. Lenyűgözi a fiatal lányt Hanna határozottsága és különös egyénisége. A két nő egy kis idő múltával közös vállalkozást kíván alapítani. A 19. századi ódon és merev viszonyok között egyáltalán nem volt elfogadott, hogy nők vállalkozzanak. Emiatt a két ifjú hölgy szinte azonnal ellenségeket is szerez. Abban a társadalmilag merev északi bányászvárosban kérdésessé válik, hogy egyáltalán sikeresek lehetnek-e egy olyan területen, ahol addig nők nem lehettek jelen.
A regény története nem fikción alapul, ugyanis valós történetet dolgoz fel. A két szerethető női karakter ténylegesen úgy vonult be a norvég történelembe, hogy ők voltak az első női hajózási vállalkozók. Cecilie Enger regényírását komoly történelmi kutatás előzte meg, ami az életutak bemutatásának hitelességét jelenti. A történet témája ellenére nem egy feminista regény, ugyanis a maga természetességében nem kíván és nem is tud az lenni.
Enger regénye leveti magáról a „női irodalom” címkét, amit oly gyakorisággal ragasztanak rá művekre. Az írónőt sokkal inkább foglalkoztatják a mindenkori társadalomba ágyazott emberi magatartásmódok és azok változásai. Ez megnyilvánult eddigi alkotásaiban is, úgymint például a rokoni kötődések viszonyai, a bennünk élő múlt feldolgozása, a karrier ára, a gyász veszteségérzetének megélése, illetve jelen munkájában a társadalom elutasítása ellenére történő emberi összetartás megjelenítése.
Az idén lefordított, bensőséges hangú regény szinte filmszerű jeleneteket tartalmaz, emiatt (is) – elfogódottság nélkül – mondhatjuk, hogy érdemes elolvasni.
Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész