Majdnem negyven esztendővel ezelőtt, 1983-ban írta meg Kurucz Gyula a Lukács evangéliuma című regényét*, amely megelőzte a korát és a rendszerváltást. Olyan kérdéseket feszegetett, mint például: mit tehet egy falusi rendőr 1952-ben, ha minden kísértésnél erősebb benne a tisztesség, a felelősség és a református hit? A szerző azt mutatja be, hogyan képes egy személyiség vagy egy közösség az emberiességét és az erkölcsi tartását különböző élethelyzetekben megőrizni.

Kurucz Gyulával, az Állambiztonsági Levéltárban találkoztam utoljára, 2015 nyarán, mindketten ott kutattunk. Már halálos beteg volt, alig ismertem meg, teljesen le volt fogyva és külsőleg megváltozott. Kimentünk a folyosóra, hogy ne zavarjuk a kutatókat és a folyosón mondta el, hogy végstádiumban van. Egymásba kapaszkodva némán álltunk és sírtunk percekig.

Gyulát húsz éve ismertem, több szállal kötődtünk egymáshoz. Annak nézett utána halála előtt a levéltárban, hogy bizonyos hazai körök mi alapján kiáltották ki őt ügynöknek annak idején, amikor németországi kulturális diplomata volt, ugyanis nem szeretett volna úgy „távozni”, hogy nem járt ennek utána. Átbeszéltük az egészet és egy érdekes történet rajzolódott ki, ugyanis az igazi ügynök, aki jó ismerőse volt – Gyula tudtán kívül – évekig informátornak használta fel és a baráti beszélgetéseiken elhangzottakat Gyula nevében jelentéseket írva adta le. Kiderült az is, hogy ki volt az illető, de aztán régebben eltüntették az illető iratanyagát. Ilyen is volt… De Gyula igazi író volt, megírta az életét, és benne ezt a mozzanatot is, ami zavarta őt évekig – megfelelő dramaturgiával – harminc oldalon, mert több ideje már nem volt.** Sajnos a neveket nem írta ki, csak monogramokat, pedig megérdemelték volna az illetők, de Kurucz Gyula nemcsak jó író volt, hanem jó ember is.

Kurucz Gyula alapos lélekismerőnek bizonyult nemcsak az életben, hanem a regényében. Az általa teremtett emberi sorsokon keresztül belehelyezkedhetünk a diktatórikus történelmi korszak lélekölő kegyetlenségeibe. A regényben legabszurdabbnak tűnő élethelyzet is valóságot tükröz, hiszen létezett ahhoz hasonló. Mint például a nemesi családból származó Korom Barna élettörténete, aki kiképzőtiszt lett, majd átlép rajta is a történelem, és egy koncepciós per áldozatává válik. Éppen úgy, mint ahogyan a történelem során Pálinkás Antallal leszámolt a saját rendszere, aki eredetileg őrgrófként élt, majd 1945 után saját társadalmi rétege és hazája árulójává vált.

Kurucz regényében egy hölgy fölvillantja az érzelem lehetőségét a főszereplő, Lukács számára, de besúgóként a rendszer kiszolgálójává válik. A falu református lelkésze is belesimul a rendszerbe, majd belátja tettének ellentmondását és erkölcstelenségét, azonban a rendszer áldozatává válik, és híveit ellenállásra buzdítja.

A regény értelmezésében fontos szerepe van a címnek, amely az evangélium műfaját idézi. Kettős jelentés alkalmazható a megfejtéshez: egyrészt, mint az újszövetségi rész, amely Jézus könyörületességét példázza, másrészt a főhős életútjával vonható párhuzamba, amely a szenvedéseire, majd önfeláldozására vonatkozik. A cím arra a sorshelyzetre való utalás, amely emberi életek tragédiáit hozza emberközelbe, s mint ilyen mintát is nyújt az örök emberi értékbe vetett hit melletti – végsőkig tartó – kiállásról.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

* Kurucz Gyula: Lukács evangéliuma, Szépirodalmi K., 1986; Kortárs K., 2000; Kairosz K., 2008.

** Kurucz Gyula: Mire (kire) jó egy ügynök?, Életünk, 2016, 7. sz., 10–38. old. http://epa.oszk.hu/03100/03119/00016/pdf/EPA03119_eletunk_2016_07_010-038.pdf