Borbély László olyan író, aki úgy él közöttünk – a mindennapjaink jelenségeivel foglalkozva – hogy olykor úgy érzi, el kell mennie egy korábbi világba, egykor élt emberek közé, ezáltal elviselhetőbbé téve a jelenünk valóságát. A sikeres szerző most egy újabb novelláskötettel jelentkezett, amelynek címe: Otcsenás.
Borbély László az Otcsenás című kötetével - ha nem is új vizekre, de - mindenféleképpen nyíltabb és mélyebb vizekre ereszkedett, mint eddig; vállaltan Otcsenás bőrébe bújt.
Otcsenás Péter pályakezdő hírlapíró ellátogatott Mikszáth Kálmánhoz, hogy megmutassa és véleményeztesse a nagy íróval a novelláit. Mikszáthnak tetszettek Otcsenás írásai, átélte olvasás közben a leírtakat, majd megállapította: „Jó érzéked van az anekdotához, szeretsz mesélni, de nem veszel el a mondandó áradatában, betartod a novella feszes és zárt kereteit. Van benned igazságszeretet és lényeglátás, érdeklődsz a sorsfordulatok okai iránt. Kicsit sokat töprengenek az alakjaid, de az nem baj”. Majd hozzá még hozzátette: „A magyar nem dialogizáló, hanem monologizáló fajta”. Vallomásos és önkritikus formában itt más és több ez, mint amit eddig megtudhattunk Otcsenás szellemi hovatartozásáról
Persze, az 54 esztendős Borbély László nem számít pályakezdőnek, ám Otcsenás személyében fenntartja a fiatalkori ideálok, álmok, vagyis a képzelet és a hétköznapi valóság közötti egyensúly világát. Azt a kis csapóhidat, amelyet leginkább leeresztve tart ugyan, de bármikor felhúzhatja és leülhet Albert Camus-vel egy francia bor mellett társalogni vagy a Lukács uszodában megidézheti Ottlik Gézával Medve és Bébé alakjait, Hornyik Miklóst, a Scott kapitányt és a többieket. A kötetben felidéződik – többek között – Gyurkovics Tibor, Szakonyi Károly, Galgóczi Erzsébet, Csurka István, Lázár Ervin, Hajnóczy Péter alakja és pályaképe is.
Otcsenás, vagyis Borbély történeteiben megtöri a teret és időt, tértől és időtől függetlenül számos helyszínen és idősíkban megjelenik, hogy találkozhasson és beszélgethessen számára fontos témákról egy-egy megidézett irodalmi alakkal és alkotóval. Olyan hús-vér embereket és valóságos helyzeteket teremt, amelyek szinte spirituális jelenetek is egyúttal. Megláthatunk közelebbről egy világot, amelyhez leengedte számunkra a szerző a csapóhídját.
A klasszikus értelemben vett hírlapírói tárcanovellák időszaka sajnos a második világháború után véget ért. Mára az írókat módszeresen kiűzték a napi- és hetilapok hasábjairól, de ami ennél még tragikusabb, hogy az egymásra licitáló, hisztérikus szenzációhajhászás, manipuláció és agymosás közepette többnyire háttérbe szorulnak a mindennapjaink olvasmányaiból az emberi alapértékek. Borbély László a tárcanovelláiban ezt hozza vissza, ami nemcsak jelentős hiánypótlás számunkra, hanem számára egy új alkotói utat is kijelölhet. Kisprózái a múlt és az égiek játékának olykor keserű, máskor ironikus megoldásait kínálják, ám csak hozzáálláson múlik, hogy mennyit ismer fel és vall magáénak az írói világából az olvasó.
Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész