A természetfilmek túlnyomó része szakértők által alámondott, értelmezett (idegen szóval: narrált) film, amely természetesen emberi logika szerint szerkeszti meg tartalmát. Így elsősorban az mutatkozik meg benne, hogy az ember hogyan látja a természetet. Az életének harmadik szakaszában munkálkodó, 58 éves Laurent Charbonnier operatőr és a 64 éves Michel Seydoux filmproducer más útra lépett. Izgalmas filmjükben, amelyet a magyar mozik november 3-ától kezdtek bemutatni, magát a természetet mutatják be: egy külön kis mikrokozmosznak otthon adó, 210 éves tölgyfában és körülötte zajló eseményekkel. De mit mondhat ez a csodálatosan fényképezett film az idősebb korosztálynak?
A film végigkíséri az élet nagy ciklusát, tavasztól-tavaszig; figyeli a hatalmas tölgyfa körüli eseményeket. A készítők – a digitális technikát nem kímélve - a föld alá, a fa belsejébe, és a tölgy körüli mezőre több tucat kis kamerát helyeztek, így semmi nem marad titok. Látjuk a hernyók, a madárfiókák és a kisegerek születését, a rágcsálók és a nagy emlősállatok küzdelmét a makkokért. Csodálatos felvételt láthatunk arról is, ahogyan a héja üldöz egy kismadarat, amely végül megmenekül.
Természetes persze, hogy egy közvetlen narráció nélküli filmet is szerkeszteni kell, hiszen itt is az ember számára érdekes, izgalmas vagy éppen nagyon szép események kerültek vászonra. Ám a néző nem érzékeli a direkt belenyúlást, azt, amit oly sokszor láthattunk már természetfilmekben: a jeleneteket „megrendezik”, és aztán spontánnak látszanak. A két rendező emberi módon válogat, de nem alakítja az eseményeket, tapintatos és tiszteletteljes megfigyelők a csodás, szín- és történés-gazdag, saját szabályai szerint működő természet világában.
Mit jelent ez nekünk, idősebbeknek, mit üzen a gyönyörűen fényképezett és szép zenékkel aláfestett film a számunkra? Gerontológiai közhely, hogy ahogyan éveink telnek, krisztallizált intelligenciánk növekszik, s a fluid intelligenciánk csökken. Ennek következtében lehetséges, hogy a feladatok gyors megoldásával, a sokszor teljesen különböző dolgok és jelentések hirtelen összekapcsolásának képességével egyre kevésbé bírunk. Ugyanakkor egyre biztosabban, stabilabban látjuk a világ mélyebb összefüggéseit. Például azt is, hogy életünk a természet világában élő létezőként a természet szempontjából voltaképpen csak egy pillanat.
A megdöbbentően gazdag és emberi szem számára csaknem pazarlóan is csodás természet évmilliók óta létezik, és „eljár” saját törvényei szerint, amelyek nem ebből a világból valóak. A természeti körforgásban valójában mi nem főszereplők, hanem csupán szereplők vagyunk, de kétségkívül a leginkább formáló, alakító szereplők.
A természet azonban szigorú szabályaival nélkülünk is megvan, és ugyanolyan törvények alakítják immár évmilliók óta. Mindez az ember számára tiszteletet és nyugalmat jelenhet. Egyszersmind annak megértését is, hogy ez értünk is van. De nem abban az értelemben, hogy ezt a lét uraként leigázni, megszüntetni, domesztikálni kellene, hanem abban az értelemben, hogy ezzel a világgal a „lét pásztoraként” (Heidegger) együtt élve, benne a lehető legkevesebb kárt okozva, tehát ökológiai egyensúlyát és diverzitását fenntartva kell léteznünk, hogy utódaink is megismerhessék ezt a csodát.
A 210 éves fa ezen kívül másra is tanít minket, idősebbeket. Életünk harmadik szakaszában talán nekünk is hasonlatossá kell válnunk ehhez a fához. Szeretettel, nyugalommal és tapasztalattal szellemi, és ha kell, fizikai bázist kellene jelentenünk az ifjabb szeretteinknek: gyermekeinknek, unokáinknak. Így lehetünk mi is az „erdő szíve” otthonunkban. Olyan hely, biztos menedék, ahol a fiatalabbak nyugalmat, békét, figyelmet és szeretetet remélhetnek.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője