Nagy Töhötöm könyve, a Jezsuiták és szabadkőművesek már korábban befejezte a térhódítását, azonban egy újabb nemzedék megszületett és felnőtt azóta, hogy megjelent. Ezért indokolt volt az újbóli kiadása. Csak az a kérdés, hogy vajon érdekli-e a most felnövekvőket az egykori szerzetes kacifántos életútja. Attól tartok, hogy az olvasói inkább a korábbi nemzedékek soraiból fognak kikerülni, ami érthető, hiszen sokrétű történelmi ismeretek és élettapasztalat szükségeltetik az 525 oldalas mű megértéséhez.
Nagy Töhötöm pályaképe több szempontból is példanélkülinek tekinthető a 20. századi magyar történelemben. Fiatalon, már 1926-ban csatlakozott a jezsuitákhoz, s még békeidőben, 1937-ben szentelték pappá. Részt vett a korabeli népfőiskolai mozgalomban és a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) szervezésében, sőt annak vezetője is volt. Komoly vatikáni kapcsolatokkal rendelkezett, jelentős közvetítő szerepe volt abban, hogy XII. Piusz pápa Mindszenty Józsefet nevezte ki prímássá.
A kommunista térhódítás után elkezdett elfogyni körülötte a levegő. 1947-ben a Jezsuita Rend döntése nyomán Dél-Amerikában folytatta a papi tevékenységét, s Argentínában telepedett le, ahol bekapcsolódott a magyar emigráció véráramába. Itt következett be az a változás az életében, hogy kilépett a Rendből, családot alapított, majd csatlakozott szabadkőművesekhez.
Ekkor írta meg ezt az önéletrajzi könyvét, amely először col-md-yolul jelent meg, majd magyar nyelven is kiadatta. A könyvvel eredetileg az volt a célja, hogy kibékítse a katolikus klérust és a szabadkőműveseket egymással. Ez nem járt sikerrel, sőt, mindkét fél kategorikusan eltávolodott tőle.
Nagy Töhötöm erős kalandvággyal rendelkezett, amit megalapozott a vélt vagy valós küldetéstudata. Ezek keveréke eredményezte azt, hogy a magyar titkosszolgálat beépített ügynökévé is vált az 1960-as években, s ezáltal teljesült a vágya: visszatérhetett Magyarországra.
Súlyos és meglehetősen összetett élete volt, amely ellentmondásokkal együtt mégis egy különös sors dokumentuma, amely a 20. századi magyar történelem nagyon speciális rajzolata. Valószínű megérte újból kiadni az önéletírást, mert az utódoknak nemcsak tanulságul szolgálhat, hanem bemutatja az emberi élet sokrétűségét, törékenységét és a küldetéstudat több irányú félreértelmezési lehetőségeit.
Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész
Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!