Pár napja, az egyik szenior akadémiai helyszínünkön megtartottam a megszokott évnyitó előadásomat. Az ismerős arcok közül azonban hiányzott egy hetven év feletti úriember. Nándi bácsi az évek teltével láthatóan egyre súlyosabb demenciában szenvedett, felesége azonban mindig elhozta magával, szinte kisgyermekeként szeretve, gondozva, ápolva férjét. Nándi bácsi az utóbbi időben már sohasem szólt hozzá szavaimhoz, de figyelmesen hallgatta okfejtéseimet.

Amikor a mostani előadás után odajöttek a hallgatók beszélgetni, felesége fekete ruháját látva már értettem Nándi bácsi hiányzásának okát is. Az asszony elmesélte, hogy az egyre inkább demenciába forduló Nándi bácsit amíg tudta, ápolta és gondozta. De ősszel ő is megbetegedett, s nemcsak fizikai problémái voltak, hanem az idegösszeroppanás határára került. A család végül úgy döntött, hogy Nándi bácsit egy közeli otthonba helyezik el, ahol sajnos 10 nap alatt elhunyt. A tíz napban még a papucsát sem csomagolták ki, s testén a halála után felfekvések tucatjait találták. Nándi bácsit tehát nem mozgatták, inkább altatták a valódi gondozás helyett. Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem a mostani cikk, amelynek fő kérdése: ha nincs más megoldás, hogyan találjunk otthont idős szerettünknek?

Az első válasz a kérdésre az, hogy két tényező figyelembe vételével szabad csak amellett döntenünk, hogy idős rokonunkat, barátunkat szociális otthonban helyezzük el. Az első az, hogy ő is egyetért a döntéssel, és a kiválasztásban aktívan közreműködik, hiszen ő kerül egy új közösségbe, ahol új formában kell élnie, lehet, hogy évtizedeket. Másrészt nagyon fontos, hogy ne hozzunk elhamarkodott döntést! Olvassunk utána az interneten a különféle lehetőségeinknek, olvassunk el az otthonokról szóló független fórumokat, kérdezzünk meg ismerősöket, s ha van rá mód, személyesen is látogassunk el az otthonba. Mérlegeljük azt, hogy mit tudunk mi segíteni, hogyan tudunk akár anyagilag is beszállni szerettünk jobb ellátásába.

Nagyon fontos pontosan megbeszélni azt is, hogy a beköltözéshez mit kell „leadnia” az idős embernek (lakást vagy egy nagyobb pénzösszeget), és hány forint az a havi díj, amiért az otthonban tartózkodik, s ezért milyen juttatást kap – mi az, ami kötelező és mi a szabadon választható szolgáltatás? Ne a szerződéskötéskor derüljön ki, hogy a „beugró” pár millió forinttal több, avagy a havi lakbér és ellátási költség sokkal nagyobb, mint amennyit kalkuláltunk.

Szintén nagyon fontos a leendő lakhelyet (legyen az állami, önkormányzati, egyházi vagy magánfenntartású intézmény) nagyon alaposan megtekinteni, és nem szégyen ott sem előre kérdezni, és nem csak a személyzettől. Érdemes megkérdezni a bentlakókat, hogy valóban olyan kényelmesek-e a szobák, valóban olyan jó-e a menza, valóban működnek-e a közösségi helyiségek úgy, ahogyan ezt reklámozzák? Szintén fontos, hogy tényleg elérhető-e az orvosi és az ápolói ellátás, és valóban szakképzettek-e az ápolók, nem is szólva arról, hogy emberségesen bánnak-e az ott élőkkel?

Amennyiben minden rendben lévőnek látszik, szerettünk általában nagyon hosszú várólistát kivárva tud beköltözni új lakhelyére. Ekkor azonban további feladataink vannak. A legfontosabb az illető rendszeres látogatása. Általános szabály, hogy azzal az emberrel, akit egy otthonban kevesebbet látogatnak, a bentlakók kevesebbet törődnek, és sajnos az is előfordul, hogy a gondozók sem figyelnek rájuk kellőképpen. Nagyon fontos tehát, hogy rendszeresen kommunikáljunk. Érdeklődjünk szerettünk hogyléte felől mind az otthon vezetőségénél, mind az ápolószemélyzetnél, hogy ne egy elhagyott, elhanyagolt emberként gondoljanak szerettünkre, hanem olyan emberként, akit rokonai és barátai szeretnek, de közösen ezt a megoldást látták szerencsésebbnek.   

És hogy miért fontos még, hogy - ha nincs megoldás - jól válasszunk otthont szeretteinknek? Talán eszünkbe se jut elsőre, de gyermekeink látják, figyelik, s velünk izgulnak a választás során. Szeretik a mamát, a papát, a keresztmamát, a keresztpapát, és aggódva várják a jó megoldást. És ne legyen kétségünk: ők hasonló, vagy éppen ugyanolyan megoldást alkalmaznak majd velünk kapcsolatban, mint amit mi alkalmaztunk szüleink kapcsán. Az a szülő, aki „otthonba paterolja” édesanyját vagy édesapját, sokkal jobbra nem számíthat a gyermekeitől sem. Az viszont, aki a választást gondosan és példamutatóan teszi, nagy eséllyel hasonlóra számíthat saját gyerekétől is. Ebből a szempontból is alaposan végig kell gondolnunk választásainkat.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

2022.03.15.