Az utóbbi két évtizedben az időstudományi kutatásban és a nyugati közbeszédben is kulcsszóvá vált az „ageing in place” kifejezés, amely elsősorban azt jelenti, hogy a társadalomnak törekednie kell arra, hogy az idős ember ne idegen helyeken (szociális otthonokban, kórházakban, stb.) élje le élete utolsó évtizedeit, hanem ott, ahol szeret lenni, s amit megszokott. Leginkább saját otthonában, a lehetőség szerint a legtovább önállóan vagy minimális segítséggel. [1] Ez a gondolat úgy is megfogalmazható, hogy a „helyben idősödés”-t biztosító társadalomnak szükséges megadnia olyan feltételeket, amelyekkel ez a folyamat hatékony lehet. A cikk ezeket a „helyben idősödési” folyamatokat hatékonyan biztosító tényezőket tekinti át, röviden.
Nagyon fontos tényező, hogy az idős ember otthonában biztonságosan érezze magát. Amennyiben egyedül él, rendkívül fontos, hogy a segítség egy rosszullét vagy elesés esetén azonnal elérhető legyen. Ehhez s településeknek szükséges segélyhívó rendszereket telepíteni, de 50 év felett az embernek saját magának is érdemes vásárolnia olyan telefont vagy riasztókészüléket, amelynek vészgombját megnyomva azonnal elérhető a beállított segítség. Ugyanide tartozik az, hogy lakása, kertje „védett” legyen, tehát olyan környéken legyen, ahol nem jelentős a bűnözés, mivel az idős ember a bűncselekményeknek sokkal inkább kiszolgáltatott, s a félelme is sokkal nagyobb ezekkel szemben. A „védettség” biztosítása szintén külön társadalmi feladat.
A védettség azonban nemcsak a külső segítségre, hanem a belső biztonságra is vonatkozik. Rendkívül fontos, hogy az idős ember otthona „idősbarát” legyen, azaz olyan körülmények között éljen, ahol a lakásban nincsenek felesleges, a mozgást gátló akadályok (akár felesleges bútorok, magas kádak vagy csúszós szőnyegek formájában), a fények megfelelőek, a levegő kellőképpen tiszta legyen, s tágas terek és kényelmes bútorok álljanak rendelkezésre mind az aktív, mind a passzív pihenésre.
Nagyon fontos, hogy az idős ember környezetében a rokoni háló mellett legyen ismerősi hálózat is, például olyan szomszédok, akikre számíthat egyrészt probléma esetén, másrészt tud velük kommunikálni, hiszen az értelmes kommunikáció szükséglete minden korban alapvető. (Megjegyzendő, hogy a rokoni, a szomszédsági és az ismerősi kapcsolatrendszert a szakirodalom informális hálózatnak, a rajtuk kívül eső kapcsolatokat, pl. az önkormányzattal vagy az állammal formális hálózatoknak nevezi).
A szomszédságra visszatérve. Rendkívül sok esetben a magányos, idős ember kedvelt lakhelyéről éppen a rossz szomszédság miatt kell, hogy elköltözzön. Amennyiben ez a feszültségteli helyzet fennáll, erre mind a rokonságnak, mind a helyi önkormányzatnak figyelnie kell, és meg kell oldani a problémát. Természetesen a szomszédságon kívül rendkívül lényeges, hogy az idősebbeknek legyenek nemcsak virtuális, hanem valódi társaságaik is, lehetőség szerint több is, akikkel nem különösebben nagy távolságot bejárva rendszeresen találkozhatnak, s ott az együttlét „flow”-élményében feltöltődhetnek. Az izoláció és az ingerszegény életmód ugyanis szükségképpen szellemi, lelki és fizikai leépüléshez, bezáruláshoz vezet, minden korosztályban.
Az is rendkívül fontos, hogy az idős ember az egészségügyi, kereskedelmi és szabadidős szolgáltatásokat könnyen és gyorsan érje el. Ne legyen tőle sok kilométerre az SZTK, a kórház, a gyógyszertár, a bevásárlóközpont, a piac, a tornacsarnok, a színház, a mozi vagy a szenior iskola. Ha ez mégis így van, akkor – ha ő maga nem vezet autót – legyen egy rokon vagy ismerős, aki rendszeresen elviszi őt, vagy legyen jól működő a tömegközlekedés. Amennyiben ezek nem állnak rendelkezésre, a településnek kell biztosítania az idősek szállítását. Bár nagyon fontos kialakítani azt a szokást, hogy az idős ember ételeit és alapvető szükségleti cikkeit házhoz rendelje, s ha kell, az orvos és a nővér is az otthonában vizsgálja meg őt, de belátható, hogy a mozgás és a tapasztalati változatosság fontossága nem az otthonülő életmód mellett szól.
Szintúgy nagyon fontos az infokommunikációs technológia stabil és könnyű elérhetősége. Ha az idős ember olyan helyen lakik, ahol az internetszolgáltatás vagy a térerő akadozik, bizonytalanságérzete növekszik, s ügyeit sem tudja kellő hatékonysággal intézni.
Nem szabad arról sem hallgatni, hogy az idős ember önálló életét az önállóságot biztosító anyagi helyzet tudja megadni. A mindenkori államnak ezért biztosítania kell azt, hogy az idős ember ki tudja fizetni lakhatásának költségeit, gyógyszereit, illetve egy esetleg kései ápolás díjait, illetve megfelelő kalóriamennyiségben juthasson élelmiszerhez. Ezen kívül nagyon fontos, hogy ruházkodása és a szükséges utazásai költsége (pl. ügyintézésre) is kigazdálkodható legyen, s ha szükséges, a segítőket is ki tudja fizetni. Amennyiben erre a nyugdíja nem elegendő, a szűkebb környezetnek, de leginkább az önkormányzatoknak kell segíteniük, ahogyan váratlan anyagi krízis esetén is elsősorban nekik kell rendelkezésre állniuk. Ezzel együtt természetesen fontos az anyagilag is segítő család szerepe, de egy munkával átdolgozott élet esetén az állami juttatásoknak elegendőeknek kell lenniük azokra a tételekre, amelyeket felsoroltam (megjegyzendő, hogy a nyugati országokban, beleértve Magyarországot is, ez az esetek túlnyomó többségében megvan).
Rövid összefoglalómból látható: az „ageing in place” csak akkor működik hatékonyan, ha a felsorolt tényezők mindegyike rendelkezésre áll. Amennyiben ebből valami hiányzik, az informális vagy formális környezetnek pótolnia kell, s ha esetleg több tényező nincsen meg, akkor meg kell fontolni, hogy egy olyan intézmény alkalmasabb-e az állandó tartózkodásra, ahol ezek a körülmények adottak. Ez azonban mindig olyan döntés, amelyet elsősorban a leginkább érintettnek, tehát az idős embernek kell meghoznia.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője
2021. 11. 15.
[1] Horner, B and Boldy, DP (2008) The benefit and burden of ‘ageing-in-place’ in an aged care community. Australian Health Review: A Publication of the Australian Hospital Association 32, 356–365.