2022 januárjában került a magyar mozik műsorára a 2016-ban a Mindenki című filmmel Oscar-díjat nyert, fiatal magyar rendező, Deák Kristóf egészestés játékfilmje, Az unoka. A mű témája egy, az utóbbi évtizedben a mobiltelefonok elterjedésével hazánkban is egyre gyakoribbá váló bűncselekmény, amit a köznyelv „unokázásnak” nevezett el.

Az „unokázásnak” az a lényege, hogy egyszer csak – gyakran éjnek évadján – az idős ember telefonja megcsörren, s egy magát hivatalosnak kiadó személy arról tájékoztatja a hívott felet, hogy gyermekét vagy unokáját baleset érte, s gyors anyagi segítség kell.  A pénzt a megszeppent idős emberrel vagy átutaltatják, de még gyakoribb, hogy érte mennek, s utána soha többé nem lehet őket megtalálni, mivel a szám, amiről hívtak, egy pár hívásra alkalmas, eldobható SIM-kártyáról történt.

Deák Kristóf filmje ezt az átverést szomorúan és ijesztően, de egyben figyelmeztetően emberközelivé teszi egyrészt azzal, hogy hiteles és jelentős életművel rendelkezdő, idősebb színészeket – mások mellett Jordán Tamást, Hámori Ildikót, Mikó Istvánt, Pogány Juditot - vett rá, hogy játszanak a filmben. Másrészt pedig azzal, hogy egy hagyományos műfajt, az áldozat általi nyomozás bűnügyi filmtípusát választja.

A film elején megismerjük a még kissé tesze-tosza, a nagypapájával harmincévesen is együtt élő főhőst, Rudit (Blahó Gergely). Mivel a szívbeteg és fizikailag nagyon gyenge nagyapjával történt az átverés, saját kezébe veszi az ügyet, s a sokkal lassabban mozgó hatóságokkal szemben maga nyomozza ki a tetteseket, többször is életveszélyes helyzetekbe kerülve. Ezzel a film semmiképpen sem akarja azt sugallani, hogy legyünk hasonló helyzetben mi is önbíráskodóak. Sőt! A film végén, amikor a közben a bűncselekmény okozta sokkhatás miatt a kórházban végül meghalt nagyapja miatt is sokan azt várnák, hogy „cserébe” az unoka végzi ki a bűnözők főnökét, végül a rendőrséget hívják. Mert a főhős meggyőzi magát arról, hogy ő nem süllyedhet a primitív bosszúállás szintjére. Inkább a közben megismert idősebb barátaival (akik hasonló átverések áldozatai voltak) egy segélyvonalat hoz létre, az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésére, és az idősek mindennapi életének megsegítésére.

A kiválóan fényképezett, gyorsan pörgő film képkockái alatt az ember egy percre sem unatkozik. Végig ott vibrál bennünk a gondolat, amit a film nélkül talán nem is fogalmaztunk meg ennyire pontosan: igen, bármennyire is megdöbbentő, de az idősebb ember, akinek szűkebb a kapcsolati hálója, unokája és gyermeke érdekében hirtelen és váratlanul szinte bármire rávehető. Mert ott, abban a különleges szituációban is mindenképpen segíteni akar. Úgy érzi, hogy utolsó fillérjét is át kell adnia, ha arra szeretteinek sürgősen szükségük van. Ezzel együtt pedig kirajzolódik előttünk egy társadalom, amely nagyon gyakran hagyja egyedül saját időseit, akik legföljebb egymástól kaphatnak segítséget nehéz helyzeteikben. Természetesen az idősek nagyrésze feltalálja magát: általában jól érzik magukat egymással, örömtáncolnak, klubéletet élnek, tanulnak, interneteznek, de nagyon sokan valójában a saját generációjukon kívül gyakorlatilag „láthatatlanok” a fiatalabbak számára – nem is veszik őket észre, s nem is számolnak velük semmilyen tekintetben. Egyszerűen nem érdekesek már.

Deák Kristóf filmjének megtekintését éppen azért, hogy nehogy beleessünk egy ilyen csalás-csapdába, kötelező házi feladatként adnám az 50 felettieknek, de a leírtak alapján az is látszik, hogy az 50 év alattiaknak is van mit tanulniuk: figyeljetek idősebb szüleitekre, nagyszüleitekre, ne hagyjátok őket kiszolgáltatottan a rosszindulatú és bűnöző embereknek! Ezzel együtt pedig köszönet és hála a nagyon tehetséges, idén 39 esztendős, fiatal magyar rendezőnek, hogy ezt a témát választotta!  

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Fotó forrás: Youtube

2022.02.18.