Belépés Regisztráció

A csodálatos Felvidék, ami egyre közelebb van – avagy miért jó a keleti Felvidéken nyaralni, 50 év felett?


Ha az ember elmúlt ötven éves, nem kérdés, hogy sokkal körültekintőbben kell megszerveznie az itthoni és a külföldi nyaralást, mint ifjabb korában. Nagyon fontos például az, hogy a szállásunk valódi nyugalmat, csendet adjon, ne kelljen emeletekre caplatnunk, s kényelmesek legyenek az ágyaink is. Nem utolsó szempont az kedvező ár, és az sem, hogy minden, amit meg akarunk nézni, közel legyen, akár tömegközlekedéssel, akár autóval utazunk. Egy ilyen, minden igényt kielégítő utazást tudunk szervezni a csodálatos keleti Felvidékre: Kassára és környékére.

Nem üres ígéret, hanem valóban már csak pár hétre vagyunk attól, hogy 2021 őszétől Budapesttől Kassáig folyamatosan autópályán haladhatunk majd. Ez az is jelenti, hogy akár már ádventkor alig több mint két óra alatt eljuthatunk Márai Sándor szülővárosába, s a csodálatos, magyar történelmi emlékekkel bíró Szent Erzsébet Székesegyházba, avagy hallgathatunk magyar misét a főutcán álló Szentháromság-templomban. (Érdekesség, hogy az 1940-es években pontosan ennyi volt a repülőút a becsekkolástól a kiszállásig – erről Márai Sándor Kassai őrjárat című könyve tanúskodik). Egészen biztos, hogy az új autópálya megnöveli majd a magyar turisták számát a Felvidék ezen régiójában, s az is biztos, hogy 50 felettieknek is érdemes ezt az úticélt választaniuk. De miért is? 

Először is azért, mert Kassa szállásai jó színvonalúak és nem drágák. A nagyjából 20.000 forint körüli szobaárak mögött jól felszerelt, kényelmes pihenőhelyeket találunk, s általános szokás az, hogy bőséges, svédasztalos reggelivel indulhat a napunk. Ha autóval érkezünk, teljesen természetes a parkolóhely is, bár az is igaz, hogy ezekért gyakran külön parkolási díjat szoktak felszámolni. A személyzet minden esetben jól beszél angolul, gyakran tudnak németül. Sokan magyarul is értenek, s ha az ember pár mondatot el tud mondani szlovákul is, mindent nagyon gyorsan és könnyen tud elintézni.

Kassa városa a Felvidék keleti részének a szíve, s egy ilyen túra logikus centrumául kínálkozik: egyórányira van tőle Bártfa, Lőcse, Késmárk, Rozsnyó és Eperjes, s egy nagyobb ugrás Poprád. Ezekben a városokban egyik ámulatból a másikba eshetünk a csodálatos történelmi belvárosokat, szakrális és profán emléképületeket felkeresve, akár a magyarság emlékeit kutatva.

Bártfa középkori óvárosával már 2000 óta a világörökség része, s ez nem véletlen: a Millennium idején, Steindl Frigyes tervei alapján átépített, neogótikus Szent Egyed-templom és reneszánsz, fa szárnyasoltárai különleges élményt adnak a látogatónak. A főtér polgárházai valóságos élő középkort teremtenek (a közép-olasz Orvieto, vagy a svájci Stein am Rhein csodájával vetekedve).

Lőcse 14. században megépült, gótikus Szent Jakab-temploma és a bátfainál kisebb, de hasonlóan hangulatos, szép, rendezett óvárosa alkalmat ad arra, hogy az ember néhány óra alatt bejárja a legfontosabb emlékeket.

Ha Kassát akarjuk felfedezni, akkor a gyaloglás mellett remek villamosjáratok is  rendelkezésre állnak, összesen 35 kilométer hosszúságban, de egyre több helyen találkozunk kerékpár- és rollerkölcsönzési lehetőségekkel is.

A cikk elején már említettük a szobák árait. A felvidéki éttermekben, pizzériákban a magyar áraknál valamivel kisebb összegekért ebédelhetünk, vacsorázhatunk. (Kassa Óvárosában, pár lépésre a Dómtól augusztus elején például két utazó nyolcezer forintért vacsorázott nagy adag sztrapacskát, és ivott bőséggel a rendkívül finom kassai világossörből is). Arra kell egyedül figyelnünk, hogy mindenhol euróval fizessünk, de ha éppen fogytán van a készpénzünk, minden városban, több helyen is találhatunk bankautomatákat.

A Felvidék keleti része akkor is jó választás, ha fürdésre vagy gyógyvízre vágyunk. Eperjesen Aquapark, a Kassától 50 kilométerre fekvő Stósz településen pedig minőségi gyógyfürdő van, amelynek múltja 1883-ig nyúlik vissza.

Ha vásárolgatni szeretnénk, általános jelenség a Felvidéken, hogy minden város körül egy-egy kereskedelmi-ipari zóna van, ahol az itthon is megszokott üzletek kínálják, nagyjából a magyar árakon az élelmiszert és a ruházati termékeket.

Ma már a Felvidék egyre közelebb van Magyarországhoz, hiszen egyre jobb utakon közlekedhetünk: érdemes ezt a lehetőséget kihasználni, nemcsak unokáinknak és gyermekeinknek, hanem az ötven év feletti korosztályoknak is!

Szerző: Dr. Jászberényi József gerontológiai kutató, Fotó forrás: Kassa hivatalos weboldala

2021.09.03.