Amikor Rob Reiner amerikai rendező és producer 2007-ben aláírta a frissen elkészült, A bakancslista című film forgalmazásáról szóló szerződést, valószínűleg nem sejtette, hogy egy olyan, kiemelkedő alkotást hozott létre, amely ma is rengeteg beszélgetés és vita tárgya, nem csak esztétikai, de gerontológiai tekintetben is. Úgy is írhatnám, hogy munkája mindkét tudomány felől időtálló.
A bakancslista kifejezés például ennek a filmnek köszönhetően önálló életre kelt. Ma már Alaszkától Afrikáig nem csak a halál előtti fontos tevékenységek elvégzendő listáját értik rajta, hanem egy olyan összegzést, amelyben minden fontos feladat egy megadott vagy nem is megadott intervallumban személyes megoldásra kell kerüljön.
A film elsősorban a két zseniális színésznek, Jack Nicholsonnak és Morgan Freemannak köszönhetően lett világhírű. Egyszerre meghatóan és szórakoztatóan játsszák az orvosok diagnózisa nyomán, várhatóan fél év múlva bekövetkező halálra készülő két nyolcvan pluszos férfiút. A dúsgazdag, ironikus, ateista vállalkozót és az autodidakta, művelt, hívő autószerelőt, aki történésznek készült fiatal korában.
A két, véletlenül egymás mellé keveredő emberi életúttal a rendező ma is jól érthető példát mutat. Életünk legutolsó, a gerontológiában negyediknek mondott szakaszára ugyan nem teljesen mindegy, hogy milyen anyagi körülmények között készülünk fel, de ezen szakasz bekövetkeztéig mindenkire egyaránt vonatkozó felhívás az, hogy tegyünk meg minden fontosat, amit szeretnénk. Ezért utazza körül a két férfiú a világot, és szerez emlékezetes, energiát adó élményeket önmaga számára. Ha megértjük ezt az üzenetet, nincs más hátra, mint egy saját bakancslista megírása. Ha pedig mindent elvégeztünk róla, szerencsés esetben még lesz erőnk és időnk újabbakat is írni…
Miközben azonban a személyes bakancslista egyes tételeit pipálgatjuk, nem árt azt is tudni, hogy a magunk számára kijelölt, elvégzendő apró-cseprő feladatok mellett léteznek sokkal fontosabb dolgok is: a kötelességek. A film arra is megtanít minket, hogy közvetlen hozzátartozóink, szeretteink mellett az utolsó pillanatig tartsunk ki, segítsük őket, folyamatosan érezzék odaadó, gondoskodó, megtartó szeretetünket is. Egyértelmű, hogy a film ezt tekinti az életben a legfontosabbnak, és ez teljesen egybevág saját, gerontológiai tapasztalataimmal is.
Az élet úgynevezett negyedik, ápolással telő szakaszában ugyanis a betegek elsősorban arról beszélnek fájó hiányként, amit a szeretteikkel kapcsolatban elmulasztottak. Nagyon kevesen vannak, akik elmaradt utazásokról, hiányos karrierekről, meg nem élt művészi vagy gasztronómiai élményekről beszélnek. Annál többen vannak, akik szomorúak, mert nem rendezték viszonyukat gyermekeikkel, szüleikkel vagy éppen barátaikkal. A film két főszereplő végül hazatalál családjához, és szeretteik legszűkebb körében hagyják el a földi világot, ahol rendkívül változatos és izgalmas életük volt.
A sikeres, sokat idézett film etikai-filozófiai üzenete tehát ma, a mesterséges intelligencia és az okostelefonok világában is rendkívül egyszerű és világos. Már csak arra van szükség, hogy mi is kövessük ezt az üzenetet. Miközben remek és izgalmas bakancslistát készítünk, gondoljunk arra, ami körülöttünk a legfontosabb: szeretteink boldogságára, hiszen minden más csaknem teljesen lényegtelen emellett…
(A film a Videa videómegosztón érhető el a https://videa.hu/videok/film-animacio/bakancslista-teljes-film-triosoft-H7NLNu0xVUvZ11PY címen).
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője
Fotó forrás: port.hu
A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.