Mérnöki-szakmai körökben több ízben hallottam elismerő szavakat dr. Simon Gyula kiemelkedő munkájáról. Középső lányát személyesen ismerem, Enikő is rajongva mesélt szüleiről. Édesapja életereje, munkamorálja éppen olyan magasszintű most is, mint amilyen fiatal korában volt. Egyénisége felkeltette érdeklődésemet és személyesen beszélgettem vele.

Simon Gyula 1933-ban született Budapesten, a Lónyai utcai általános iskolába járt, majd az Eötvös Gimnáziumban érettségizett. Villamosmérnök szeretett volna lenni, ám végül a gépészmérnöki karra vették fel. Első egyetemi évében vasakarattal hét különböző szakmai tárgyból különbözeti vizsgát tett, és ezután átvették a miskolci műegyetem villamosmérnöki karára. Így tehát szakmai álma megvalósult.

Társadalmi ösztöndíjat vett fel, ami azt jelentette, hogy 3 évig az egyetem oktatói csoportjában kellett dolgoznia diplomaosztás után. Tanársegédként kezdte pályafutását, és annyira megszerette az oktatói munkát, hogy maradt a katedrán. Az idő haladtával természetesen bejárta a ranglétrát: adjunktus, azután docens lett, ph doktori vizsgát tett. Egyetemi oktatói tevékenysége mellett sikeres fejlesztői munkát is végzett elektronikai és távközlési területen. Nyugdíjba vonulása után - tanítványai kedvéért – félállásban az egyetemen maradt és 76 éves koráig óraadóként tanított. Az unokák növekvő száma végül elszólította az egyetemről.

Összesen 11 unoka nevelésében vesznek részt feleségével, Vízy Évával, akivel 1967-ben házasodtak össze. A tanár úr elmondása szerint akkor, a társasági lányok között Éva halkszavú, szerény leányka volt, utólag úgy véli, ezért a tulajdonságáért szeretett bele. Éva asszony a SOTE Fül- Orr- Gégészeti osztályán dolgozott asszisztensként, három leányukat kitartó odaadással nevelte. Emese 1969-ben, Enikő 1974-ben, Eszter 1981-ben született.

Simon Gyula büszkén beszél a Bercelen lévő nyaralójáról. A Nógrád megyében lévő ház eredetileg a tanár úr dédszüleié, majd nagyszüleié volt. A II. világháború után államosították, és sokáig az erdőgazdaság hivatala működött benne. Amikor – leromlott állapotban – eladásra került, a tanár úr visszavásárolta ősei házát. A nagy, mintegy 200 négyzetméteres ház, amely az erdő közelében fekszik, igazi családi nyaraló. Itt gyűlik össze a család ünnepeken és itt rendezik meg az unokatestvéri találkozókat is.

Fülekyné Simon Enikő, a Simon házaspár középső gyermeke szívesen mesél gyermekkoráról és hálával gondol szüleire. Úgy fogalmaz: „a mi családunk olyan, mint egy olasz család. Már gyerekkorunkban elvárás volt a szüleinktől, hogy mindig az igazat mondjuk. Ebből következett, hogy ha nézetkülönbséget észleltünk, mindenki elmondta véleményét, spontán, egyszerre, és nagy hangzavar támadt. De soha se veszekedtünk, jókat nevettünk, nagy szeretetben beszéltünk meg mindent. Ugyanilyen szeretetben éljük meg az együttlétet most is, hogy az egykori öt fős család a testvéreim férjeivel, gyerekeikkel 19 tagúra bővült.

Megkérdeztem a tanár urat, nem bánja-e, ha ezek a személyes részek is benne maradnak a cikkben. Azt válaszolta: a családom és a munkám a szerelmem.

Szerző: Giller Ildikó Az odaadó szerzője

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.