Amikor valaki ötvenéves kora felett úgy dönt, hogy tanulni szeretne valamit, nagyon sok belső és külső gátat kell legyőznie. Még fokozottabban igaz ez nyugdíjas korban. A külső és belső gátak legyőzése mellett az is fontos, hogy jól válasszunk képzést. A hazánkban örömteli módon egyre bővülő lehetőségek közül érdemes olyan szeniorképzéseket kipróbálni, amelyek érdekesek és hasznosak is a leendő diák számára.

Idősebb korban is érdemes tanulni

Ha például valamelyik gyermekünk vagy unokánk külföldön él, célszerű megtanulni egy-egy kommunikációs program (pl. Skype vagy Google Meet) használatát. Ha unokánk nyelvet tanul, s mi nem csak a matekban vagy az irodalomban akarunk neki segíteni, célszerű nekünk is beiratkozni egy szenior nyelvtanfolyamra. Ha az orvos azt ajánlotta, hogy minden nap mozognunk kell legalább egy fél órát, érdemes valamilyen egyensúlytréninget vagy jógát választanunk. Ilyen célszerű választás szerepel Ilona alább következő történetében is, s csak javasolhatjuk, hogy minél többen kövessék a példáját.

Ilona 67 éves, békásmegyeri asszony. Két éve veszítette el a férjét, Gézát, aki teljesen váratlanul, egy nagyobb fizikai megerőltetés után kapott infarktust. Ilona és Géza teljesen egészségesen éltek, nem ittak, nem dohányoztak, és rendszeresen bicikliztek a Duna-parton. Két felnőtt gyermekük van, akik közül az egyik Londonban, a másik az ország keleti felén él, ritkán tudják meglátogatni édesanyjukat. Ilonának Budapesten nincs túl sok barátja, inkább a szomszédokkal és néhány régi munkatársával van jóban, utóbbiakkal rendszeresen össze is járnak. Egyik nap elhatározta, hogy társaságot keres magának, így beiratkozott egy közeli szeniorképzésre, amit azért is választott, mert az utóbbi időben egyre többet rendezgette a családi fotókat, és kitalálta, hogy a számítógépére teszi őket, különféle albumokba, mert úgy könnyebb ezeket nézegetni, lapozgatni.

A tanulással új ismereteket és élményeket szerezhetünk

„Nem is gondoltam, tanár úr – kezdte a történetét Ilona – hogy a tanulás idősebb korban is ennyi örömet hozhat. Nekem persze szerencsém is volt, mert jó tanárhoz kerültem, és a csoportban is nagyon jó volt a hangulat, minden túlzás nélkül mondhatom, hogy barátok lettünk. Tíz diák volt, mind velem egykorú, és sajnos közülük mind a hét asszony egyedül él: négyen özvegyek, hárman elváltak. A férfiak is egyedül élnek, ők is nagyon kedvesek voltak, s egyikük, Béla sokat segített nekem a programok letöltésében és beállításában is”.

Az idősoktatónak meghatározó feladata a tanulásra serkentő hangulat megteremtése

Ilona idősképzési, szakmai tekintetben is nagyon fontos gondolatokat fogalmazott meg, már levelének bevezetőjében is. Ugyanis a jó, hatékony gerontagógiában (idősképzésben) kulcsfontosságú a tanár egyénisége. Az idősképzésben az oktató sokkal inkább egy demokratikus, együttműködő munkatárs, mintsem egy poroszos, „anyagot átadó” tanerő.

Fontos, hogy a szenior hallgatók csapata azt érezze: a világ zajából kilépve egy saját, külön otthonra lelnek, ahol nemcsak, hogy mernek kérdezni, hanem minden fontos kérdésükre megfelelő választ kapnak. Nagyon sokat segíthet a jó tanulóközösség kialakításában is az oktató, de természetesen egyáltalán nem kötelező az órán kívül is összetartó csapattá válniuk. Hiszen sokan vannak, akik 50 év felett már nem feltétlenül vágynak közösségbe vagy életük olyan szakaszában vannak, amikor ezt még nem igénylik.    

Mit tanuljunk időskorban?

„Az is nagyon jó volt – folytatta Ilona – hogy a tanár úr elmondta, nem rohanunk az anyaggal, ha bárki megakad, ő úgyis látja a tanári számítógépen, ahol minden gép látszik, és segítünk egymásnak. Először azt tanultuk meg, hogy hogyan lehet a régi fényképeinket digitalizálni: lefotózni, scannelni, és aztán azt, hogy lehet ezeket mappákba tenni, és azon belül vetítéssel nézegetni. Azt is megtanultuk, hogy ha véletlenül letöröltünk egy képet, hogy lehet visszatenni a helyére. Én már elégedett voltam két óra után, mert megtanultam, amiért jöttem, de a jó társaság miatt, s azért, hogy új dolgokat is tanulhatok még, maradtam. És nem bántam meg! Elkezdtünk ugyanis dolgozni egy ingyenesen letölthető videószerkesztő programmal is. Én korábban azt sem tudtam, hogy ilyen programok léteznek, senkit nem láttam a környezetemben, aki ilyeneket használt volna. Mégis három foglalkozás után képes lettem egy olyan, ötperces videó elkészítésére, amelyben a családi képek egymást váltják, s egy nagyon szép, hangulatos zenét is illesztettem a képek alá. Azt is megtanultuk, hogy hogyan kell címlapot és zárólapot készíteni a videóhoz. Amikor lányom hazajött Londonból, ahol egy telefonos cégnél dolgozik, azzal leptem meg, hogy kapott tőlem egy pendrive-ot. Először nem is értette, de amikor együtt megnéztük az egyik videót, elsírta magát: kisgyerekkorától kezdődően élete minden fontos eseményét rögzítettem a kisfilmben, úgy, hogy a képeket egymás mellé tettem, és a kedvenc számát tettem a képek alá.”

Mi az, ami szakmai értelemben fontos Ilona szavaiból? Elsősorban az, hogy ő nemcsak jó közösséget keresett, hanem olyan ismereteket, amelyeket a civil életében tud használni. Nagyon sok idős ember ezért jön el a szeniorképzésekre, hiszen úgy érzi, hogy ezen vagy azon a területen lemaradása van, miközben a mindennapi életben ezeket a kompetenciákat és tudásokat érvényesítenie kellene. A szeniorképzésnél ne csak azt nézzük, hogy szimpatikus intézménybe, vagy egy jóhírű tanáregyéniséghez iratkozunk be, hanem azt is, hogy amit tanulunk, az valamilyen módon hasznos legyen a számunkra. A megszerzett új tudás hasznosítása és

A szeniorképzés új lehetőségeket nyit meg

„Az utolsó órákon – mesélte tovább Ilona – már azt tanultuk, hogy a telefonunkkal felvett rövid filmeket hogyan szerkesztjük meg, s izgalommal várom a következő félévet, amikor már ezekből a kisfilmekből hosszabb filmeket fogunk szerkeszteni. El sem hiszi tanár úr, hogy ez az én számomra mekkora öröm és milyen hasznos időtöltés. Naponta két-három órát foglalkozom ezekkel a dolgokkal. Gézával egész életünkben jártuk Magyarországot és a környező országokat, és rengeteg fényképünk van, amelyekből külön filmeket készítek, és ezzel felidézem az akkori élményeimet, és elküldöm azoknak a barátainknak, akik tőlünk távol élnek.  A nyár folyamán az egyetemi tanulócsapatból hatan találkoztunk is, de telefonon és emailben mindenkivel tartjuk a kapcsolatot, néha még a tanár urat is megkeressük a kérdéseinkkel, aki örömmel válaszol nekünk. Szóval tanár úr, én mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a tanulást ötven év felett is: ne ülj otthon magányosan, ne unatkozz, társaságra és hasznos ismeretekre találsz! Tanulni sohasem késő!”

Ilona története azt hiszem példaértékű és ösztönző lehet a mi számunkra is. Egyrészt mindjárt abban, hogy ne üljünk otthon, hanem keressünk a közelünkben valamilyen szeniorképzést, akár egyetemeket, akár nyelviskolákat, akár a helyi művelődési intézményt felkeresve. Ezen kívül Ilona története azt is hangsúlyozza, hogy célszerűen, okosan kell választanunk tanulási programot, és ezzel jó társaságot, barátokat is lehet találni, hiszen a hasonló érdeklődésű emberek könnyebben találnak egymásra. Elmondható, Ilona valóban felfedezte a szeniorképzések csodáját, s erre örömmel ösztönözhetünk mindenkit, aki 50 év felett vagy nyugdíjasként tanulni szeretne. Mert tanulni sohasem késő…