A függőségek, mint krónikus betegségek egyidősek az emberiséggel, azonban az is kétségtelen, hogy a mai, posztmodernnek nevezett társadalmakban sokkal több a függőség és a függő ember. Ezek egyike a sportfogadási függőség, amelyet első ránézésre a drog- vagy az alkoholfüggőséghez képest enyhébbnek gondolunk. De mi a valódi helyzet, s mi a helyzet ennek időskori változatával?
Ha történetileg vizsgáljuk a függőségek kérdést, két fontos összetevőjét mindenképpen kiemelhetjük: a 19. század végén a nyugati világban megjelenik a munkások szabadideje. Így az emberek sokkal több időt áldozhatnak hobbikra, kikapcsolódásra, így természetesen többen vannak azok is, akik beleszerelmesednek, és sajnos némelyek bele is ragadnak egy-egy szórakoztató tevékenységbe vagy szokásba.
A másik fontos összetevő, hogy az emberiség létszáma az elmúlt 500 évben drámaian megnőtt. Az 1500-as évek elején például Európa legnagyobb városa Párizs volt, a maga 185.000 fő körüli lakosságával, ma ugyanez a város több mint kétmillió főt számlál. A világ legnagyobb lakosságú városa 1500-ban Peking volt 675.000 fővel, ma Tokió, több mint 37 milliós lakossággal. Ahol több az ember, ott természetesen sokkal több a függő is. A posztmodern társadalomban pedig nemcsak sok, hanem rendkívül sokféle függőség is létezik. Ezek egyike a sportfogadási függőség, amelyet első ránézésre a drog- vagy az alkoholfüggőséghez képest enyhébbnek gondolunk.
„Szerencsére a papa nem iszik, csak családi ünnepeken borozgat, nem dohányzik, nem kártyázik, csak néha tippmixel a totózóban” – mondja a 65 éves Margit öt évvel idősebb férjéről, Károlyról.
Ha ez a hobbi megmarad ezen a szinten, biztosan nem beszélhetünk sportfogadási függőségről. Károly ugyanis gyerekkora óta szereti olvasni a Nemzeti Sportot (korábbi nevén: Népsportot), minden nap megnéz a tévében egy-egy focimeccset, hetente egyszer pedig kisebb összegekben fogad is néhányra. Ez az élete, a mindennapjai része, így ezt nemhogy korlátozni nem kell, hanem hagyni kell őt hobbija élvezetében. A történet akkor válhat sötétebbé, ha Károly egyszer csak elkezdi növelni a tétet, és a megszokott, heti 500-1000 forintos összegnél (amelyre jó esetben nyer 2-3000 forintot), nagyobbakat kezd megjátszani. Vagy akkor, ha egyszer csak azt látjuk, hogy Károly folyamatosan böngészi a sportnapilapot vagy a fogadási újságot, kis papírokra írja fel a tippeket, kombinációkat gyárt, és ideje egyre nagyobb részét tölti ezzel a tevékenységgel. Ezen a ponton már felmerül a függőség, közkeletűbb szóval a mánia veszélye.
Ilyenkor érdemes csendesen és barátságosan elbeszélgetni az illetővel: kitől vagy mitől történt ez a váltás? Nagyon sok esetben ugyanis – s ez az időskori függőségeknél még gyakoribb! – az illető nem talál társaságot. Sőt: olyan embert is alig, aki szól hozzá, aki kíváncsi rá és az ő véleményére. Ezért egyfajta „bizonyítási lendület” indul meg benne: a szerencsejátékban megnyert összeggel szeretné mintegy igazolni a világ számára, hogy ő még egy fontos ember, ő még képes nagy dolgokra. Komoly kommunikációs hiány, és belőle fakadó szerepválság is állhat tehát a sportfogadás-függőség hátterében, nem pusztán az, amire elsőre gondolunk: az illetőt vonzza a fogadás varázsa és nem él anyagi jólétben, de szeretne gazdag vagy gazdagabb lenni.
Lehet, hogy meglepő, de idősebb korban is felsorolható a sportfogadási függőség további okai között a rossz társaság. Aki járt már lottózóban, tudja, hogy néhány, főleg idősebb ember ideje javarészét ott tölti. Folyamatosan böngészi a fogadási lapokat, sőt: ma már számítógépek állnak rendelkezésre a mérkőzések legfrissebb eredményeinek megmutatására. Nagyon sok nyugdíjas akad, aki ezekben a lottózókban talál társaságra, a hasonszőrű emberek között. A közös téma pedig a beszélgetésben nemcsak egymást inspiráló, hanem gerjesztő jellegűvé is lesz. A társaság hatására a fogadás egyszer csak eluralkodik az ember fejében, egyre inkább kitölti a napjait, és a „jó” társaság újabb és újabb fogadási cselekedetekre inspirálja őt. A végén már monomániásan csak ez a téma vonzza, érdekli az embert. Horizontja beszűkül, elveszíti az érdeklődését a változatos világ iránt.
A baj az, hogy ezen a lejtőn, mint minden más függőség esetében is, nehéz megállni. Károly egyszer csak elkezdhet akkora tétekben játszani, hogy hozzányúl a szekrényben, a ruhák alatt tárolt pénzhez vagy valaki megtanítja neki az internetes fogadást, ahol szinte láthatatlanul, pár hét alatt óriási pénzeket lehet veszíteni. Ezzel együtt Károly idegrendszerét egyre jobban megviseli az izgalom, ami végigkíséri a fogadást, hiszen az eredmények nem azonnal, hanem csak másnap vagy több nap múlva alakulnak ki, és bizony még a legjobbak is sokszor veszítenek. Ez az izgatottság, illetve a szomorúság és a boldogság közötti állandó, gyors váltás pedig lelki, vagy éppen pszichoszomatikus jellegénél fogva testi bajokban ölthet formát.
Alapvetően ugyanaz, mint minden más függőséggel: az első pillanatban, amikor azt érezzük, hogy az illető nem a ló hátán ülve fegyelmezetten lovagol, hanem az a bizonyos ló rántja őt, amerre kénye és kedve szerint akarja, szólnunk kell, beszélgetnünk az illetővel. Fontos megtudnunk és megértenünk együtt, hogy mit helyettesít azzal a bizonyos függőséggel, és mi az, amit mi meg tudunk adni neki: szeretetben és figyelmességben. Amennyiben ezek után a függőség nem csökken, vagy határozottan növekszik, mindenképpen érdemes pszichológust vagy pszichiátert keresni, aki előbb tanácsokat ad, később lehet, hogy terápiát fog alkalmazni. Nagyon fontos tehát a probléma korai felismerése, mert ez minél hamarabb történik, annál inkább elkerüljük a mélyebb csapdákat…
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértőj