Belépés Regisztráció

Segítség Ügyfélkapu-regisztrációhoz


Segítség Ügyfélkapu-regisztrációhoz

A járványügyi helyzetben nagyon fontos, hogy minimálisra csökkentsük a személyes találkozások számát. Az Ügyfélkapu ebben is segít, mert számos ügyet tudunk intézni a számítógépen keresztül. Megmutatjuk, hogy hogyan lehet már otthonról is Ügyfélkaput nyitni.  

Hivatalos ügyeink intézésekor egyre többször találkozunk az Ügyfélkapu kifejezéssel. Ám arról már kevesebbet hallani, hogy valójában mi is ez az Ügyfélkapu, és hogyan is lehet használni. Aki nehezen igazodik el a hivatalos ügyek labirintusában, az úgy érezheti, hogy ez az Ügyfélkapu-dolog valami ördögtől való találmány. Főleg, amikor kiderül, hogy az Ügyfélkapu „az interneten van”.

Pedig az elektronikus ügyintézéstől nem kell tartani. Sok ügyfelünknek megmutattuk már, hogyan tudják akár otthonról intézni ügyeiket, s ma már magabiztosan használják az Ügyfélkaput.   

Szóval mi is az az Ügyfélkapu? Valójában tényleg egy kapu. Jobban mondva virtuális kapu, amelyen keresztül belép egy olyan „hivatalba”, ahol különböző hivatalos ügyeket intézhet interneten keresztül. Mint a valóságban: belép egy kapun a hivatalba, és a recepción megkérdezik, ki Ön és miben segíthetnek.

Most segítünk, hogy létrehozza saját Ügyfélkapu-regisztrációját. Erre sokáig csak hivatalokban (Kormányablakban, Okmányirodában, NAV ügyfélszolgálaton) volt lehetőség, de most már az új elektronikus személyi igazolvánnyal akár otthonról is regisztrálhatunk. Nézzük, mi kell hozzá!

Internet elérés, érvényes e-mail cím, valamint az új típusú személyigazolvány, és az okmány igénylésekor kapott zöld színű borítékban megbújó plasztik kártya.

Amennyiben minden kéznél van, indulhat a regisztráció!

1.) Nyissa meg a böngészőben a következő linket: https://ugyfelkapu.gov.hu/. Kattintson a „Regisztráció” gomba, majd az „Elektronikus személyazonosító igazolvánnyal regisztrálok” menüpontra.

2.) Most kattintson az „Azonosítás indítása” gombra. Máris megjelenik egy űrlap, két üres rubrikával. Az egyikbe írja be az okmányazonosítóját. Ez nem más, mint az elektronikus személyazonosító igazolványán található, hat számjegyből és két betűből álló azonosító. A másik rubrikába kell beírni a regisztrációs kódot. A tizenegy, számjegyekből és betűkből álló karaktersorozat azon a plasztikkártyán van, amelyet a személyazonosító igazolvány igénylésekor kapott zöld színű borítékban.

3.) Az adatok megadása után kattintson az „Ellenőrzés” gombra. Ha az adatokat jól adta meg, akkor a virtuális hivatal „felismeri” Önt és kitölti a szükséges űrlapokat a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatok alapján. Ezen nem tud módosítani.

4.) Most már csak a felhasználói nevet kell megadnia. A név kizárólag a magyar abc betűiből állhat, és legalább négy karakter hosszúnak kell lennie. Figyeljen rá, hogy a rendszer megkülönbözteti a kis- és nagybetűket is. Ha például Ön a KisAnna nevet választja, akkor minden esetben így kell majd bejelentkeznie, sem a kisanna vagy Kisanna kisAnna variációt nem fogadja majd el az azonosítás. Talán macerásnak tűnik, de az Ön adatainak a védelmét szolgálja.

5.) Következő lépésként az „E-mail cím” mezőbe azt a címet adja meg, amelyet az Ügyfélkapu-regisztrációjához szeretne használni.

6.) Kattintson a „Regisztráció” gombra. A regisztráció sikerességéről az üzenetablakban kap tájékoztatást. Aktiváló kódját pedig a megadott e-mailcímre küldi el a rendszer Önnek.

7.) Ha megkapta az aktiváló kódot, akkor már csak az e-mailben kapott instrukcióknak megfelelően meg kell adni egy jelszót és az Ügyfélkapu máris készen áll arra, hogy ügyeit elektronikusan, otthonról könnyedén intézhesse.  

Fotó forrása: magyarorszag.hu

2021-01-04