(A Táncterápia c. filmről)
A Táncterápia c. romantikus angol családi vígjáték, Richard Locraine rendezésében 2017-ben került a mozik műsorára, és ma a Videa videómegosztó oldalon nézhető meg, kiváló magyar szinkronnal. A szórakoztató film főhőse, a hatvan év feletti Sandra (Imelda Stauton) egy sajnos ma már egyre gyakoribb szituációba kerül: váratlanul és véletlenül kiderül, hogy dúsgazdag férje már több éve intim kapcsolatban van az egyik legjobb barátnőjével, aki még kirándulásokra is elkísérte őket. Sandra a saját, szinte mesebeli jólétét, a családi kastély sznob világát otthagyva nővéréhez költözik, aki London egyik szórakozó negyedében él, egy kis lakásban...
Sandra nővérénél, Jackie-nél egy teljesen új világba csöppen. Az egyedül élő asszony a hetvenfelé közeledve is vidáman és intenzíven él, saját korabeli barátaival sokat kirándulnak, bicikliznek, politikai tüntetésekre járnak, de a legkedvesebb szórakozásuk a közös, szenior tánckurzus, amelyet egy szimpatikus, fiatal tanárnő vezet. A filmben előrehaladva kiderül, hogy mindenkinek megvan a személyes tragédiája: ki a saját feleségét ápolja, aki Alzheimer-kórban szenved, ki nem tudja feldolgozni felesége vagy éppen férje halálát, ki pedig összes rokonát elvesztette, vagy éppen gyermekei és unokái közül senki nem törődik vele. A történet végére az is kiderül, hogy Sandra nővére súlyos beteg, és egy őrült római vakáció végén meg is hal a szállodai szobában.
Mindezek ellenére a film végén nem szomorúan állunk fel, mivel azt tapasztaltuk meg, hogy az idősebb emberek minden helyzetben keresik és meg is találják a saját élmények útját, amelyek tartalmassá, érdekessé és változatossá teszik mindennapjaikat. Nem ülnek otthon a fotelben, és várják a nyugdíjat hozó postást, vagy éppen a halált, hanem emberi kapcsolatokat építenek, barátságokat, sőt: időnként szerelmi viszonyokat is kialakítanak. Vidámmá és derűssé teszik időskorukat is. Így lesz ez Sandrával is, aki végül a kedves és tapintatos Charlie oldalán találja meg a boldogságot, aki azért, hogy demens feleségét a legjobb körülmények között ápolhassa, eladta a közös lakásukat, és vett egy rozoga lakóhajót. Sandra Charlie felesége haláláról értesülve, odahagyva a mesés jólétet költözik Charlie-hoz, mert azt érzi, hogy vele boldog tud lenni, idősen is olyan életet vidám és változatos életet élhet, amely nem csak a szabályokról és a „korhoz illő” elfojtásokról szól.
A film rendkívül tanulságos abban a tekintetben is, hogy megmutatja: a tartalom, a valódi érzések, a szenvedély nélküli társas és baráti kapcsolatok világa nem feltétlenül lehet elfogadható minden ember számára, idősebb korban sem. Egyre többen mondják azt, hogy nekik hatvan vagy hetven felett is valódi figyelemre, szeretetre és megértésre van szükségük, és meg is teremtik ezt maguk körül. Nyilván minden helyzet, család, baráti kör és még inkább anyagi helyzet és vele a szabadságfok más és más, de a film megmutatja azt a lehetőséget, hogy egy ilyen erősebb váltás során egyáltalán nem biztos, hogy a dolgok rosszul sülnek el, sőt: az emberek akár boldogabbak is lehetnek a régi kötelékek otthagyásával. Az viszont, hogy hatvan vagy hetven felett is aktív az ember: mozog, tornázik, baráti kapcsolatokat ápol, világot lát, mindenki számára alapvető feladat, fizikai, lelki és szellemi egészségünk megőrzése érdekében!