Ma már egyre többen szembesülnek azzal, hogy milyen nehéz minőségi tartalmat keresni és találni az interneten. Különösen az idősebbek szenvednek ettől, hiszen ők – néhány kivételtől eltekintve – szinte elvesznek a felesleges és haszontalan információk özönében. Mit tehetünk?
Az 1980-as évek elején, amikor az internet már kijött a „laboratóriumból”, és néhány elszánt egyetemi kutató elkezdte rendszeresen használni, már megkezdődött a gondolkodás a világháló jövőjéről és lehetséges problémáiról.
Az első keresőprogramok megszületése az 1990-es évek elején történt, így a világnak tíz éve lett volna arra, hogy kitalálja, hogyan élvezzen prioritást a minőségi tartalom: a minőségi filmművészet és zene, a tudomány különféle platformjai, a kortárs vagy történetileg értékes képzőművészet, az igényes oknyomozó újságírás. Ez azonban elmaradt. A gond igazából a 2000-es évek elejétől vált válsággá, amikor a szélessávú internet elterjedésével mindenkihez eljutott az olcsó internetezési lehetőség, s ezzel együtt a felhasználók „kiléptek az árnyékból”. Passzív olvasókból és levelezőkből aktív tartalomteremtőkké váltak.
A 2000-es évek első évtizedében elindultak a nagy közösségi oldalak, amelyeken milliószámra születnek posztok, topikok, kommentek, blogok. A tartalomteremtés azt is jelenti, hogy az ember a maga készítette fotókat és videókat is tömegesen felteszi az internetre: legyen az egy rosszul sikerült selfie, egy kevés zenei tudással eljátszott sláger vagy a kedvenc kismacskánkról szóló videó.
„Anything goes” – ahogy az amerikai kifejezés mondja: minden megy, és minden egymásra hányva található meg az interneten, mint egy sajátos virtuális szeméttelepen. Egyre nehezebb minőségi tartalmat keresni és találni – különösen az idősebbek szenvednek ettől. Hiszen ők – néhány kivételtől eltekintve – szinte elvesznek a felesleges és haszontalan információk özönében.
A helyzet valóban rendkívül nehéz. Az 1949-ben született amerikai elemző, Martin Gurri szerint a 2000-es évek elején minden esztendőben nagyjából annyi információ látott napvilágot (túlnyomó többségében a világhálón), mint amennyi az emberiség egész addigi történetében. És ennek a 99%-a felesleges információ – tehetjük hozzá mi, akik igyekszünk a virtuális világban minőségi tartalomhoz jutni. Mi hát a teendő?
Azt gondolom, hogy amennyire technikai tekintetben sokszor elveszettnek érezheti magát az idősebb generáció - mivel gyakorlatilag félévente új eszközök használatával kell megismerkednünk -, annyira tudunk alapozni arra a kristályos intelligenciára, amely idős korunkkal egyre növekszik bennünk. Ez a kristályos intelligencia pontosan tudja azt, hogy a már meglévő tapasztalatokra kell hagyatkoznunk: virtuális utazásainkat az ismeretlenbe ismert pontokról kell elkezdeni. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Amennyiben egy jó filmet szeretnénk megnézni az interneten, célszerű onnan elindulnunk, hogy melyik rendező az, akinek az életművéből már sok jó filmet láttunk? Ezek után sokkal kisebb az esélye annak, hogy „belehúzunk”, és rosszul töltjük az esténket. Ha mégis bizonytalanok vagyunk, írjuk be a rendező vagy a film címét a keresőbe (ma már az emberek túlnyomó többsége a Google-t használja), és keressünk róla minőségi filmkritikát.
A minőségi filmkritika nem az, ami két bekezdésben összefoglalja a filmet, és nem is az, hogy a film közösségi médiaoldalát megtalálva az emberek elmondják érzéseiket vagy gondolattöredékeiket a film kapcsán. A minőségi elemzés az, amelyben a filmkritikus – aki legalább egy médiaszakot elvégzett egy egyetemen – komplex elemzést ad, a narrációtól a vágástechnikáig, s a filmet egy történeti kontextusba helyezi, más filmekkel összekapcsolva. Ezek a minőségi kritikák arra is jók, hogy más filmekhez is kedvet kaphatunk, s így a minőségi kikapcsolódásra nagyobb az esély.
A filmkeresés természetesen csak egy példa volt, amolyan kicsinyítő tükör, amiben minden látszik. Voltaképpen ugyanúgy kell eljárnunk, ha egy betegség kapcsán szeretnénk információkhoz jutni. A gyűjtőoldalak helyett meg kell keresnünk az olyan, szakemberek által írt oldalakat, ahol a betegség kutatói hosszabban, részletesebben nyilvánulnak meg.
Természetesen az is lehetséges, hogy egy olyan téma érdekel bennünket, amiről semmit nem tudunk, ilyenkor segíthetnek minket a Google-keresések, hogy egyáltalán tudjuk, mit, milyen minőségi tartalmat kell tovább keresnünk.
Azt is látni kell, hogy a keresőprogramok találatai nem fontossági sorrendben jönnek ki! Talán éppen ez a legnagyobb probléma, és ezt kellett volna előre megoldani az internet születése és elterjedése közötti időszakban, de ez sajnos elmaradt.
A keresési eredmények ugyanis szponzorációs folyamatok eredményei is. Ha egy cég vagy vállalkozó azt szeretné, hogy előrébb kerüljön a keresőben, akkor fizet érte, s ő lesz az első találat, vagy legalább az első oldalon szerepel. Ezért néhány keresőprogram szinte teljesen használhatatlan: akkora az üzleti érdek, hogy a találatok nagyrésze már semmit sem ér.
Sajnos az utóbbi időben a legnagyobb és legismertebb keresőn is megjelent az a szokás, hogy az egyre színvonalasabb translate-programok lefordítják a találatokat. Mivel egyes vállalkozások ezért sokat fizetnek, hiszen ezzel is előre kerülnek a találati listán. Így jöhet létre az a helyzet, hogy keresünk egy témára, és az első találati oldalon felbukkan előttünk 10 olyan oldal, amelyre rákattintva kiderül, hogy mindegyik egy-egy angol vagy német oldal nem túl jó minőségű fordítása.
Mindezek alapján nagyon fontos, hogy a kereséseink tudatosak legyenek, és minden témában elsősorban a megbízható magyar forrást keressük. Kivétel természetesen az, ha jól beszélünk idegen nyelveket, s akkor azon a nyelven tudunk keresni szintén minőségi, szakemberek által írt anyagokat.
Az internet világa mára ott tart, hogy a minőségi tartalom szinte megtalálhatatlan, s mindent eláraszt a féligazságok és felületességek özöne. Ahogy József Attila fogalmazott: a „meg nem gondolt gondolatok” áradata. Ez a cikk azért született, hogy útmutatót adjon a minőségi tartalmat keresőknek.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője