1999-ben, azaz 25 éve készült az az amerikai tévéfilm, amely eredetileg a Keddek Morrie-val címet viselte, és Magyarországon Leckék az életről címmel került a mozik műsorára. Mégis, mint a legjobb boroknak vagy az igazán jó könyveknek, úgy ennek a filmnek sem romlik az értéke, nem válik távoli, avétos műalkotássá – kissé filozofikusan fogalmazva: a ma, a digitalizált posztmodern társadalomban élők számára ugyanúgy érvényes „üzenete” van, mint a negyed évszázaddal ezelőttinek.
A film, amelyet a 2001-ben elhunyt Jack Lemmon felejthetetlen alakítása is „megemel”, alaphelyzetében „ismerős ismeretlen”: mindannyiunknak volt legalább egy tanára, középiskolai vagy egyetemi oktatója, akitől nagyon sokat tanultunk – ezt jelentette a professzor úr a mű főhősének, Albomnak. Ezek az emberek nem csak a tananyagot adták át, hanem az életre is neveltek minket, szavaik fülünkbe csengenek, és döntésekhez is segítenek nem egy nehéz helyzetben. Albom – bár a diplomaosztón ígéretet tett rá – sokáig nem látogatta tanárát, Morrie-t, aki egy már évtizedekkel korábban is egy nagyon kedves, „idős hippi professzora” volt az egyetemnek: önfeledten és boldogan táncolt a bulikon, de imádta a komolyzenét is, és személyesen emlékezett minden diákjára. Állandóan beszélgetett az egyetem folyosóin, szabad és friss világszemlélete üdítő volt a környezetének. Aztán egyszer csak jött a hír, Albom tanára és példaképe – a nekünk magyaroknak az utóbbi években a sajtóban sokszor emlegetett, így ismerős – ALS nevű betegségben szenved, így a teste folyamatosan mondja fel a szolgálatot. Ekkor Albom, aki ekkorra már egy rendkívül elfoglalt sportriporter lett, minden kedden meglátogatja barátját, s egy idő után Albommal egyetértve fel is veszi diktafonra a beszélgetéseiket, amelyek az életről szólnak. Nem szakmáról, nem filozófiáról, nem etikáról, hanem arról, hogy mi a fontos az életben.
A betegápolás lelassult, figyelmes terében Morrie nagyon jól érzi magát, de Albom is jelentősen megváltozik. Rájön arra, hogy a karrier nem lehet fontosabb azoknál, akiket szeret, és akiknek igazán fontos. Így visszatalál szerelméhez is, akivel azért ment tönkre a kapcsolatuk, mert Albom folyamatosan dolgozott, így alig tudtak találkozni. Végül már együtt is meglátogatják az egyre betegebb professzort.
Mit üzen 25 év távlatából nekünk, mai nézőknek ez a film? Nyilvánvalóan azt, hogy minden aktív embernek tudnia kell az élet prioritásait. A munka nem mehet sem a magánélet, sem az igazán fontos életcélok rovására, és ha a környezetünkben egy szerettünk ápolásra szorul, akkor „nincs alvás” – mindent meg kell tennünk érte, hogy boldogan és amíg lehet kevés fájdalommal élje az életét. És ami legalább ugyanilyen fontos: lehet, hogy a digitalizáció eszközei lehetővé teszik a gyakori kommunikációt (ez 25 éve még nem volt így), a legjobb mégis a személyes jelenlét, amikor látjuk egymás arcát, és megérinthetjük egymást. Üzenet ez a film tehát a közelmúltból, keressük meg az interneten, kattintsunk rá, nézzük végig és tanuljunk belőle! Érdemes.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője