A társadalomfilozófiában „fekete hattyú”-jelenségnek mondják azokat a jelentős közéleti eseményeket, amelyek bekövetkeztekor alig vagy egyáltalán nem találunk rájuk magyarázatot. Sőt, előzetesen még a szakértők sem gondoltak rájuk, de hatásuk egy-egy egész geopolitikai régiót vagy akár a teljes Földet befolyásolja. De hogy jön a „fekete hattyú”-jelenség az idősödéshez, különösen a személyes „ageing”-hez?
A „fekete hattyú”-jelenségről 2007. óta beszélnek a társadalomfilozófiában Nassim Nicholas Taleb libanoni származású filozófus és kockázatelemző egyetemi tanár nyomán. Az ember olyan lény – tartja Taleb –, aki nagyon hisz a saját világában, egyszerű igazságokhoz kötődik, és nehezen vagy egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy egyik pillanatról a másikra tényleg bármi megtörténhet: kitörhet egy nem várt háború vagy válság, vagy ledőlhetnek az ikertornyok (immár 21 évvel ezelőtt). Idősödő emberként - ötven éves korunk felett különösen - egyre többször történik velünk „teljesen váratlan” dolog, azaz beúszik az életünkbe a „fekete hattyú”.
Igaz ez életünk fizikai, lelki, szellemi-mentális, de akár spirituális dimenziójára is. A fizikai-biológiai létünkben egy-egy teljesen váratlan rosszullét vagy betegség jelentkezik, hiszen nagyon sok egészségügyi problémának teljesen váratlanul nagyon erős és markáns a megjelenése. Az is előfordul, hogy nem is értjük, hogy ez miért történt velünk – néhanap még orvosaink is tanácstalanul állnak a rosszullét előtt. Az is megtörténhet, hogy úgynevezett „ageing attack” történik, azaz az öregedési folyamat több egészségügyi problémája egyszerre támad meg bennünket, és hirtelen azt se tudjuk, melyik orvoshoz rohanjunk velük.
Lelki életünkben tejesen váratlanul törhet ránk energiahiányos állapot, amely depresszív hangulatba vagy szélsőséges esetben depresszióba is sodorhat. Akkor is, ha látszólag vagy ténylegesen semmilyen körülmény nem indokolja azt. Ugyanígy idősebb korban bizonyos rossz tulajdonságok szinte váratlanul kiélesedhetnek: a kissé szószátyár ember mellett már szinte nem lehet megmaradni; a néha ideges veszekedővé válik; a néhanap füllentő pedig a Münchausen-szindróma tüneteit mutatja. Szellemi életünkben is megjelenik egy-egy nagyon gyors agyi leépülés: alapvető nevekre vagy történetekre nem emlékezünk, vagy eltévedünk az utcán.
Bármilyen meglepő is, de spirituális életünkben is jöhet a „fekete hattyú”. Amit eddig stabil világmagyarázatnak hittünk, váratlanul kifordul a sarkaiból, s ehhez nem feltétlenül kell esemény, lehetséges, hogy arra ébredünk egy reggel: már nem hiszünk a régóta, akár gyermekkorunktól elfogadott morális vagy spirituális igazságainkban.
Minden eset és szint kapcsán a legfontosabb mondat az, hogy akármilyen fájó is kimondani, és még fájóbb megérteni: 50 év felett az emberrel bármelyik pillanatban bármi megtörténhet. Egyszerűen fogalmazva: sorsunk és jövőnk egyszerre van a mi kezünkben, s egyszerre a Jóisten kezében. Bár mindent megteszünk azért, hogy állapotunk mind a négy említett szinten stabil legyen, számolni kell vele, hogy egyszer csak beúszik a „fekete hattyú”, és minden kifordul a sarkaiból.
Mi hát a teendő? Elsősorban az, hogy bármi történik velünk, azonnal gondoljuk végig: miben vagyunk mi felelősek és mi történt teljesen váratlanul? Az új helyzetben pedig elemezzük azt is, mit kell újra megterveznünk, mit kell teljesen elengednünk, s mi az, amit meg tudunk tartani a múlt eredményeiből és megoldásaiból. Egyet nem szabad tennünk: kétségbeesve és tehetetlenül várni a következő csapást.
Az, hogy bármi megtörténhet, bármikor beúszhat a „fekete hattyú”, természetes. Így az a dolgunk, hogy amennyire lehet, lélekben készüljünk fel az eljövetelére, és az új helyzethez a lehető legjobban igazodjunk. Még pontosabban: a legjobbat hozzuk ki belőle.
Nem kétségbeesni, hanem kreatívan alkalmazkodni: ez a „fekete hattyú”-jelenség valódi megoldása!
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője