A Mandela-effektus jelensége azt takarja, amikor egy-egy ember egyénileg vagy emberek egy csoportja közösen emlékezik valamire, ami azonban jelentősen ellentmond az ellenőrizhető valóságnak. Nevét egy tévhitről kapta, amelynek az a lényege, hogy a híres dél-afrikai politikusról, Nelson Mandeláról sokan úgy hitték, már az 1980-as években elhunyt a börtönben, pedig valójában 2013-ban halt meg. Az ilyen kollektív emlékezetbeli hibák gyakran érintik az idősebb generációkat, mivel ők több hírességet, eseményt és történést idéznek fel a múltból, amelyek idővel természetesen elhomályosodhatnak, különösen, ha a középpontban lévő személyek eltűnnek a nyilvánosság elől. Az ilyen félreértések akár zavart, szégyenérzetet vagy egyéb frusztrációt is okozhatnak, ezért érdemes megérteni, mit tehetünk azért, hogy idősebb korban pontosabbak maradjanak az emlékeink.

Ha elfogadjuk a híres francia filozófusnak, Ricoeurnak azt a gondolatát, hogy az ember újra és újra teremti az önmagáról alkotott képet és az emlékeit is, nem csoda, ha időnként olyanra is gondol, ami nem történt meg, és olyan következtetést von le, ami nem helytálló. Ezt az állandó újrateremtést nevezi a 20. századi francia filozófus narratív identitásnak. Sok esetben, amikor az emberek régebben ismert személyekről vagy eseményekről már nem hallanak rendszeresen, azt feltételezik, hogy ezek a személyek meghaltak vagy visszavonultak. Az idősebb generációk körében ez különösen gyakori, mivel több olyan eseményt őriznek az emlékezetükben, amelyeknek szereplői az évek során kikerülhettek a társadalmi és/vagy személyes figyelem középpontjából – már szinte senki sem emlékszik a régi filmsztárokra vagy sportolókra, s kevesen tudják felidézni a kevésbé fontos politikusok arcát és nevét is.

Ezt az emlékezetbeli tévedést/elhalványulást több tényező is elősegítheti. Például az, hogy a média ritkán foglalkozik olyan hírességekkel, akik visszavonultak, így a köztudatból lassan kikerülnek. Emellett az is elmondható, hogy egy-egy híresség halálhíréről gyakran terjednek téves pletykák, amelyek az emlékezetben megmaradhatnak, különösen, ha az illető később sem jelenik meg gyakran a nyilvánosság előtt. Szintúgy igaz, hogy bár a hosszú távú emlékezet idősebb korban sokszor jobban működik, mint a rövid távú, a lényegtelen, funkciótlan információk kapcsán idősebb korban az emlékezet hajlamosabbá válik a tévedésekre és az összemosódásra, így könnyebben előfordulhat, hogy valamit az igazsággal diametrális ellentétben „rögzítünk”.

Noha az ilyen típusú emlékezetbeli tévedéseket nem mindig lehet teljesen kiküszöbölni, néhány szokás és gyakorlat segíthet abban, hogy pontosabban emlékezzünk, és elkerüljük a Mandela-effektus csapdáit:

1. Legyünk kritikusak az információkkal szemben: Az emlékek pontosságának fenntartása érdekében fontos, hogy fenntartsuk a kritikus gondolkodást. Ha egy eseményről vagy személyről kissé bizonytalan, zavaros emlékeink támadnak, érdemes ellenőrizni a tényeket megbízható forrásokon keresztül: a minimum az, hogy beírjuk a Google-ba, mert ott rendszerint rátalálunk a megfelelő adatokra.
2. Frissítsük rendszeresen az ismereteinket: Az interneten könnyen hozzáférhetünk naprakész információkhoz. Az idősebb generáció számára hasznos lehet, ha rendszeresen felkeres megbízható híroldalakat vagy tájékozott családtagokat, barátokat, és így naprakészen követheti azokat a hírességeket vagy eseményeket, amelyek érdeklik őket. Természetesen a könyvtár is segítség lehet, de ma már sokkal célszerűbb körülnézni az interneten, gyorsabb és nem kell hozzá kimozdulnunk otthonról sem.
3. Változatos források használata: Az információk összehasonlítása segít az emlékezet frissítésében és a téves emlékek kiszűrésében. Az idősebbek számára különösen ajánlott megbízható, hiteles hírforrások használata, és több különböző forrás figyelemmel kísérése, hogy az esetleges téves hírek elkerülhetőek legyenek.
4. Társas kapcsolatok ápolása: A társas érintkezés, például családi beszélgetések vagy baráti találkozók segítenek az emlékeink frissítésében. A hozzánk közel álló, így hitelesnek tekinthető emberekkel való beszélgetés során könnyebben fel tudjuk idézni a közös emlékeket, és tisztázni tudjuk, hogy mi is történt valójában.

A Mandela-effektus azonban nemcsak az egyéni, hanem a kollektív emlékezetben is létezik. Az idősebb generációk különféle közösségei körében a Mandela-effektus gyakran felmerül, mivel az emberi emlékezet természeténél fogva hajlamos a tévedésre, különösen akkor, ha több évtizeddel ezelőtti emlékekről van szó. A közösen osztott, egymás által erősített tévhitek a kollektív emlékezet részei, s paradox módon sok esetben erősítik a közösség összetartozását.

Nem kérdés, hogy az emlékezés minden korban fontos, a pozitív emlékek erőt adhatnak, a negatív emlékek inspirálhatnak a hibák elkerülésére, de a pontosság, a valóságnak megfelelőség megőrzéséért, különösen idősebb korban, egy kis tudatossággal sokat tehetünk!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője