Az ageizmusról, azaz az idősekkel kapcsolatos életkori hátrányos megkülönböztetésekről az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO 2021 elején hozta napvilágra globális vizsgálatát. A nagyon alapos, minden részletre kiterjedő jelentés egyik fejezetében hosszan írnak arról, hogy sajnos számos országban a COVID-19 idején az állami intézkedések és az egészségügyi gyakorlat során felerősödtek az idősebbekkel szembeni diszkriminatív tendenciák. Ezt foglalom most össze röviden.
A World Health Organization (WHO) immár több mint két esztendeje, 2020. március 11-én jelentette be hivatalosan a COVID-19 világjárvány kitörését. A gyorsan terjedő, több hullámban a világra ömlő pandémia nem pusztán a krónikus betegségben szenvedő idős emberek életét érintette súlyosan, de több országban rávilágított az idősebbek szembeni „ageista” előítéletekre, és sajnos a konkrét diszkriminációkra is. Számos országból érkeztek a WHO-hoz bejelentések az ageizmusról: például diszkriminatív gyakorlatokról az egészségügyi szolgáltatásokhoz és más, a járvány idején kritikus mennyiségű erőforrásokhoz való hozzáférés terén, főleg a hosszú távú gondozást nyújtó intézményekben (pl. szociális otthonokban) élő idősebb embereket illetően. Gyakori volt például, hogy a lélegeztetőgépeket csak életkor szerint – „alulról felfelé” – osztották ki. Ez azért teljesen elfogadhatatlan, mert az alapvető és univerzális orvosi etikai szabályok és a gyógyító gyakorlatok is elvileg kizárják azt, hogy ne a súlyosabb betegekkel foglalkozzanak először.
A kronológiai-fizikai életkort – miközben valójában, elsősorban az egészségügyi állapotot, „életkort” kellett volna figyelembe venni – a fizikai elszigeteltség kötelezésére is felhasználták egyes országok. Az Egyesült Királyságban például a hetvenéves és annál idősebb felnőtteket kezdetben négy hónapig tartó önizolációra kötelezték. Bosznia-Hercegovinában még súlyosabb döntések születtek: az idősek több hétig nem is hagyhatták el otthonukat, a rokonok és szükséges esetben az önkormányzati dolgozók vitték nekik az ételt. Két országban, Kolumbiában és Szerbiában a kijárási tilalommal kapcsolatos kormányintézkedések kizárólag az idősebb felnőttekre irányultak, mintha a COVID csak közöttük szedhetett volna áldozatot.
A járványhullámok szüneteiben a kijárási tilalom későbbi feloldására irányuló országos, tartományi és városi stratégiák szintén a kronológiai-fizikai életkor alapján különböztek a világ számos országában. Sokan biztosan meglepődnek, de az Egyesült Államok több városában, illetve az Egyesült Arab Emírségekben a 60 év felettiek nem léphettek be plázákba vagy éttermekbe, miután azok a lezárást követően újra kinyithattak. Megdöbbentő volt az is, hogy a Fülöp-szigeteken a hatvan év felettieknek nem engedték meg, hogy használják a fővárosi, manilai metró négy vasútvonalát, miután a lezárást követően azok újra szállították az utazóközönséget. Itt is fontos hangsúlyozni, hogy a tiltás az egészségügyi állapotra kellett volna, hogy vonatkozzon.
A világjárvány szerencsére nemcsak megmutatta az idősekkel kapcsolatos életkori diszkriminációt a sajátos körülmények között, hanem számos pozitív kezdeményezésre is lehetőséget adott, amelyek azt mutatják, hogy a különféle társadalmi szegmensek között jó gyakorlatokkal lehet erősíteni a szolidaritást és a kohéziót. Ezek példák lehetnek akkor is, ha esetleg ennek a vírusnak vagy más korokozónak pandémiája lesz. Számos államban és városban online információs oldalakat és telefonos ügyfélszolgálatokat hoztak létre kifejezetten idősek számára; kampányokat indítottak az idősek mentális egészségét illetően; kifejlesztettek digitális technológiákat (például külön, ingyenesen letölthető applikációkat), hogy segítsék az idősek kommunikációját a lezárás alatt. Számos időstanulási program is áthelyeződött a virtuális térbe, de múzeumok gyűjteményei is látogathatók voltak ingyenesen, az internet jóvoltából.
Maguk az idősek sem maradtak tétlenek, számos szolidaritási kezdeményezésben is részt vettek: segélyvonalak hívásait fogadták, távsegítséget nyújtottak a gyermekeknek a házi feladatuk elkészítésében, vagy éppen meséltek nekik, de az idősebb háziorvosok internetes rendelést is tartottak, és több országban jellemző volt (hazánkban is!), hogy nyugdíjas egészségügyi dolgozók visszatértek segíteni korábbi munkahelyükre.
Általánosságban elmondható, hogy sajnos az ageizmus mértéke a világban a COVID alatt erősödött, de ez kevéssé volt jellemző azokban az országokban (mint például Magyarország), ahol a családra alapozott értékrend erősebb volt. Ezek az országok jó gyakorlatot mutattak fel a többi ország számára, amely COVID-mentes időszakokban is példákként szolgálnak.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője