Hazánk az elsősorban a rendszeres alkoholfogyasztásnak köszönhető krónikus megbetegedések tekintetében világelső, s a különféle rákos megbetegedéseket illetően – amelyeknél az alkoholizmus súlyosbító faktor – szintén minden tekintetben az élmezőnyben vagyunk. Nagyon fontos tudni, hogy időskorban a rendszeres, de még az alkalmi alkoholfogyasztás is jelentősen növeli a különféle rákos megbetegedések kockázatát, erről szól a világ legnagyobb amerikai nyugdíjasszervezetének, az AARP-nek az oldalán 2025. februárjában publikált hosszú cikk is.
A rendszeres alkoholfogyasztás és a rák kialakulása közötti kapcsolatot évtizedek óta kutatják, és a tudományos bizonyítékok egyre erősebbek. Az Egyesült Államokban az évente bekövetkező 20 000, alkoholhoz köthető rákos haláleset arra figyelmeztet, hogy az ital nem csupán rövid távú egészségügyi problémákhoz, hanem súlyos, életveszélyes betegségekhez is vezethet.
A kutatások szerint a rendszeres alkoholfogyasztás legalább hét különböző ráktípus kialakulásához egyértelműen kapcsolódik, beleértve a mellrákot, a vastagbélrákot, a nyelőcsőrákot és a májrákot is. A mennyiséget illetően is elég határozottan fogalmaznak a szakértők, hiszen: „a rákkockázat szempontjából” „nincs biztonságos mennyiségű alkohol” – mondja Noelle LoConte, a Wisconsin-Madison Egyetem Carbone Cancer Center orvosi onkológusa. Általános szabály, hogy az életkor előrehaladtával a sejtek egyre érzékenyebbé válnak a mutációkra, így az alkoholfogyasztás hatása fokozottabb lehet.
Különösen aggasztó a mellrák és az alkohol kapcsolata. Több kutatás szerint az alkoholfogyasztás növeli az ösztrogén szintjét, ami elősegítheti a mellrákos sejtek kialakulását. Még a mérsékelt alkoholfogyasztás is növelheti a kockázatot, és az idősebb nők esetében, akiknél már eleve magasabb a mellrák kockázata, az alkohol tovább ronthatja az esélyeket. A mellrákkal kapcsolatban egészen megdöbbentő adatok is szerepelnek a cikkben: pl. 100 nő közül 13-nál, akik naponta legalább egyszer isznak alkoholt: akárcsak egy pohár whiskey-t vagy egy pohár bort, nem a kockázat növekszik jelentősre, hanem biztosan ki is alakul a mellrák…
Az időskori rákos megbetegedések másik jelentős formája a szájüregi, torok- és nyelőcsőrák, amelyek különösen gyakoriak az erős alkoholfogyasztók körében. A kutatások szerint az alkohol belső szervfelszín-felmaró hatása mellett kiemelhető, hogy az alkohol lebontása során keletkező acetaldehid nevű vegyület közvetlenül károsítja a DNS-t, s az egész szervezet számára toxikus anyagot jelent, ami hozzájárulhat a rákos sejtek kialakulásához.
Az alkohol nemcsak a rák kockázatát növeli, hanem a már meglévő daganatos betegségek kezelését is bonyolíthatja. Azoknál a betegeknél, akik rendszeresen fogyasztanak alkoholt, hosszabb lehet a kórházi tartózkodás, nagyobb lehet a műtéti komplikációk esélye, és a kemoterápia hatékonysága is csökkenhet.
Bár az alkoholfogyasztás Magyarországon társadalmilag elfogadott szokás, sőt: ünnepeinken egymásnak szinte megállás nélkül alkoholt ajándékozunk, az idősebb korosztálynak különösen érdemes megfontolnia annak egészségügyi következményeit. A kutatók egyre inkább azt tanácsolják, hogy ha valaki szeretné minimalizálni a rák kockázatát, akkor az alkohol fogyasztását voltaképpen teljesen mellőzni kell. Az egészségtudatos döntések, különösen időskorban, jelentős hatással lehetnek a várható élettartamra és az életminőségre is.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője