Szenior akadémiák előadásain már többször beszéltem arról, hogy a filmművészetben az elmúlt évek során megjelent egy új, változatos filmeket felölelő műfaj, amelyet „idősfilm”-nek neveztem el. Némelyik drámai hatású, míg mások erőt, energiát is adhatnak nekünk, lelki és szellemi téren egyaránt.

Az idősfilmek nemcsak az időseknek szólnak, hanem nagyon sok esetben belülről mutatják be az idősek nézőpontjait, szemléletét. Ilyen a The Father (Az Apa) című alkotás Anthony Hopkins főszereplésével egy rohamosan dementálódó ember lelki világán és gondolatain keresztül mutatja a világot.  Ide sorolhatjuk Dombrovszky Linda filmjét, a Pilátust is, amelyben a városba felhozott és ott magát rosszul érző édesanya felől mutatja meg a régi és az új közeg drámai ellentétét.

Szerencsére nem csak olyan idősfilmek készülnek, amelyek az elmúlás vagy a magány fájdalmát közvetítik nekünk, számos alkotás erőt és energiát adhat lelki és szellemi téren egyaránt. Ilyen a Netflixen megtekinthető, 2022-ben készült német történelmi drámasorozat, „A császárné”.

A sorozat első hat része 2022 szeptemberének végén jelent meg, és jelentős nézettséget produkált a csatornán (már több országban vetítik a következő hat részt is, remélhetőleg karácsonyra hozzánk is eljut az újabb évad). Valószínűleg azért ilyen sikeres, mert a Katharina Eyssen és Lena Stahl által készített filmen szokatlanul mély emberi konfliktusok kerülnek előtérbe, hiteles és impozáns környezetben, főként a császári udvarban és nemesi kúriákban.

A szemünknek és a szellemünknek is megfelelő tehát ez a történelmi sorozat, hiszen a gyönyörű ruhák és díszletek között valódi gondolatokkal és érzésekkel találkozhatunk. Különösen kiemelkedő benne, hogy a főszereplő, Erzsébet királyné - több Sissi-feldolgozással ellentétben - nem spirituális, „fejünk felett lebegő” lényként, egyfajta platóni szépségként jelenik meg, hanem hús-vér emberként. Nagyon nehezen szokja meg az udvar merev és társadalmi kérdésekre érzéketlen légkörét, s még inkább azt a szűk szerepet, amelyet Ferenc József édesanyja szán neki. Ez a szerep kizárólag abban áll, hogy legyen szép és szülje a császári jövő uralkodó gyermekeit.

Sissi (a 23 éves Devrim Lingnau megformálásában) már kamaszlány korától önálló értékrenddel bíró személy, ezt a róla szóló életrajzok pontosan alátámasztják. Ez az önállóság több, mint a művészet értő kedvelése, a versírás vagy az erdő imádata. Sissi - korának szokásaival ellentétben - úgy gondolja, hogy leendő férjével olyan közös világot alkotnak, amelyben elsősorban egymásnak és egymásért élnek, és mindenki megengedi a másiknak azt, hogy a leginkább önmaga legyen.

Ferenc József a filmben – és a valóságban is – nagyon nehezen érti meg, hogy olyan asszonyt választott (hiszen ő választott, az eredeti jelölt Sissi nagyon kedves, szabálykövető nővére, Ilona volt), akinek saját véleménye van. Ráadásul ez gyakorta sokkal jobb és pontosabb, mint a legfényesebb elitiskolákban nevelt császáré. A filmben különösen lebilincselő látni azt a mély, szeretetteljes viszonyt, ami a két ember között fennáll, és – bizony! – azokat a mélyebb pontosabb, finomabb szavakat, amelyeket ma már alig használnak az emberek a beszélgetések során.

Nem szabad elfeledkezni a film kapcsán az idősebb asszony, Ferenc József édesanyja, Zsófia Friderika drámájáról sem. Az első pillanattól nem kedveli Sissit, és rengeteg nehézséget állít az ifjú pár elé. Karakteresen megformált alak a filmben Miksa is, Ferenc József öccse, aki a hatalomért ármánykodik, de végül pórul jár (történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy Mexikó uralkodójaként 1867-ben a felkelők kivégzik). Ez a két szereplő is nagy lelki összetettséggel, önmagukkal is viaskodó, szenvedő emberekként kerül elénk.

A belső lelki folyamatok alapos bemutatását segíti az, hogy a film tempója lassabb a megszokott kalandfilm-tempónál, ezért is nevezhető alapvetően „idősfilm”-nek. Minden kockája pontosan és gondosan kialakított, és van idő a hosszabb beszélgetésekre, a belső motivációk alaposabb megismerésére.

És mitől „idősfilm” még A császárné? – tehetjük fel a kérdést. Például attól, hogy nem árt a 19. század világtörténelmét ismerni a film alaposabb megértéséhez. Ismerni kell a dualista monarchiára kívülről fenekedő veszélyeket, azokat a háborúkat, amelyeket megvívtak a hatalmas ország megvédéséért, és azokat a politikai hibákat is, amelyeket jócskán elkövettek a Habsburgok a 19. században, majd pedig a világháború idején.

Azt hiszem, a legbölcsebben akkor járunk el, ha a hosszú téli szünetben a történelemre fogékony unokánkkal ülünk le közösen megnézni ezt a gyönyörű filmsorozatot. Azután pedig, ha érdekli őt, mesélünk neki erről a korról, amikor egy-egy tekintetnek vagy egy-egy kézmozdulatnak még a világot megváltoztató jelentősége volt, s az emberek még valóban beszélgettek egymással.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője