Magyarországon 2010 óta egyre több lehetőség nyílik az 50 év feletti korosztály számára, hogy új ismereteket sajátítson el, érdekes előadásokat hallgasson, vagy éppen számítógépes, egészségmegőrző és művészeti tanfolyamokon vegyen részt. Számos városban, egyetemen és művelődési intézményben indultak szenior akadémiák, nyugdíjas tanulóközösségek és szenior egyetemek, amelyek bizonyítják: a tanulás iránti vágy nem kopik el az évek múlásával – sőt, idősebb korban sokan fedezik fel újra a tudás örömét.
A legnagyobb hazai tanulóhely-hálózat ma a Milton Friedman Egyetemé, ahol 2025-ben már csaknem 4000 ötven év feletti hallgató tanul. De vajon honnan ered az idősek oktatása mint szervezett, önálló terület? Cikkünk az Egyesült Államokba kalauzol, ahol az idősképzés – más néven gerontagógia – különleges fejlődési utat járt be az 1940-es évektől napjainkig.
A történet egyik kulcsszereplője Ethel Percy Andrus (1884–1967), egy nyugdíjba vonult tanárnő, aki 1947-ben megalapította a Nyugdíjas Tanárok Egyesületét, majd 1958-ban az AARP nevű országos idősszervezetet – ez utóbbinak ma több mint négymillió tagja van.
Andrus volt az első, aki kimondta: az idősek nem csupán támogatásra szorulnak, hanem vágynak is a tanulásra és a fejlődésre. Hitte, hogy az öregedés nem a visszavonulás, hanem egy új, tartalmas életszakasz kezdete.
1963-ban, Washington D. C.-ben megalapította az Élethosszig Tanulás Intézetét, ahol nyugdíjasok történelmet, egészségtant és művészetet tanulhattak. Ez az intézmény tekinthető az amerikai idősképzés egyik első intézményesített formájának.
A fordulópont 1965-ben következett be, amikor az amerikai kongresszus elfogadta az Older Americans Act nevű törvényt.
Ez volt az első olyan átfogó állami intézkedés, amely nemcsak szociális támogatást biztosított az időseknek, hanem hangsúlyozta az oktatás, a kulturális élet és a közösségi részvétel fontosságát is.
A törvény nyomán országszerte létrejöttek a senior centerek – olyan közösségi helyek, ahol előadások, tanfolyamok és klubok működtek. Itt a tanulás már nem diplomáról szólt, hanem a kíváncsiságról, az élményről és az aktív életformáról.
1975-ben Martin Knowlton és David Bianco egy különleges ötlettel állt elő: létrehozták az Elderhostel programot, amely tanulással egybekötött utazásokat kínált időseknek.
A résztvevők egyetemi kollégiumokban szálltak meg, nappal előadásokat hallgattak vagy kirándulásokon vettek részt, este pedig közösen vacsoráztak és beszélgettek.
Az ötlet óriási sikert aratott – rövid időn belül több ezren csatlakoztak a programhoz.
A kezdeményezés ma is létezik, Road Scholar néven, és évente több ezer tanulmányutat szervez világszerte, kifejezetten idősebb felnőttek számára.
Az 1970-es évektől egyre több amerikai egyetem indított időseknek szóló tanulócsoportokat. Ezeket gyakran maguk a nyugdíjasok szervezték, egymást tanítva és egymástól tanulva. Az előadások témáit is a résztvevők választották ki.
A modell gyorsan terjedt: 1990-re már több száz ilyen Learning in Retirement (tanulás nyugdíjasként) csoport működött országszerte.
A 2000-es évektől pedig az Osher Alapítvány elindította az Osher Lifelong Learning Institutes (OLLI) hálózatot, amely ma 125 amerikai egyetemhez kötődik, és több tízezer idős hallgatót szolgál.
A digitális korszak új kihívásokat és lehetőségeket hozott. Az 1980-as évek végén Mary Furlong megalapította a SeniorNet szervezetet, amely megtanította az időseket számítógépet és internetet használni.
A 2010-es évektől pedig megjelentek az online kurzusok, Zoom-előadások és virtuális szenior egyetemek, ahol a résztvevők otthonról kapcsolódhatnak be.
Ma az idősek nemcsak hallgatói, hanem aktív szervezői és előadói is ezeknek a programoknak – tanulnak, tanítanak, közösséget építenek.
Az amerikai idősképzés története azt üzeni: az idősödés nem a tanulás végét, hanem egy új tanulási forma kezdetét jelenti.
A gerontagógia, vagyis az idősek tanulásával foglalkozó tudomány, ma már kiforrott módszerekkel segíti, hogy a tanulás öröme minden életkorban elérhető legyen.
Legyen szó utazásról, történelmi előadásról, digitális ismeretekről vagy akár versírásról – a lényeg ugyanaz: megőrizni a kíváncsiságot, a nyitottságot és az aktivitást.
Ahogy az Elderhostel egyik alapítója fogalmazott:
„A tanulás nem luxus – hanem szükséglet. Minden életkorban.”
Ezt ma már mi, magyarok is tudjuk. És szerencsére egyre több lehetőségünk van megélni.
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője