Belépés Regisztráció

Online debütált a Hűség című díjnyertes magyar dokumentumfilm


Online debütált a Hűség című díjnyertes magyar dokumentumfilm

2020. május 15-től online megtekinthető a Szekeres Csaba által rendezett Hűség című dokumentumfilm, amely a 2019-es Ars Sacra Filmfesztiválon első helyezést ért el. A rendhagyó filmforgalmazással együtt az alkotók elindították Felejthetetlen Történetek elnevezésű projektjüket is: a film főszereplői által inspirálva egyedi történeteket gyűjtöttek azokról a személyekről, akik szerettüket, közeli hozzátartozójukat ápolják, ápolták.  

Az összegyűjtött történeteket ünnepélyes keretek között osztották meg november 8-án, a Méltóság Napján a Budafoki Dohnányi Zenekarral együttműködve. A film egy fájdalmasan szép elmúlás-történet, melyben a néző Anna és Antal közös életének utolsó nyolc hónapját követheti nyomon.

A Hűség két ember összetartozásáról szól: a feleségről, aki Alzheimer betegsége miatt az emlékeit már magában őrzi, és a férjről, aki még emlékszik a közös pillanatokra. 

„Dokumentumfilmben ilyen történetet ebből a közelségből még nem láthattunk. Ez egyszerre könyörtelen és tapintatos. Könyörtelen, mert Anna és Antal kapcsolatának sérülékenysége, emberi oldala bontakozik ki a szemünk előtt, és tapintatos, mert az elmúlás mélyen gyökerező fájdalmát nem akarja mindenáron a felszínre hozni. Elérkezik a pillanat, amikor a nézőnek is fel kell tennie a kérdést: én mit tennék meg azért az emberért, akit nagyon szeretek? És mit várnék el attól, aki viszont szeret? A lezárással azonban a néző választ találhat a saját bizonytalanságaira is” – hangsúlyozta a film kapcsán Szekeres Csaba rendező. 

A Hűség nem csupán egy elmúlás-történet, hanem a szerelem révén fontos szerepet kap benne az emberi méltóság megtartása is. Éppen ezért döntöttek úgy az alkotók, hogy a rendhagyó filmbemutatóval párhuzamosan elindítják a Felejthetetlen Történetek elnevezésű projektet. A film nézőitől olyan különleges történeteket vártak írásban vagy videó formájában, amelyek elsősorban a gondoskodásról és a segítségnyújtásról szólnak. Az alkotók ezzel is az egymásra való odafigyelés jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet. 

A Hűség a nagyközönség számára egy mozijegy áráért tölthető le. Ezzel a film nézői az Alzheimer Café-k működését támogatják. 

Forrás: papageno.hu, Fotó: papageno.hu

2021-02-01