Az élet második felében – 50 év felett – gyakran erősödnek bennünk az aggódás árnyai: egészség, család, jövő, változások, veszteségek… Ezek nemcsak a konkrét események miatt merülnek fel, hanem a jövőtől való általános félelem miatt is. Amikor aggódunk, mintha a gondolataink már előre elárasztanák egy sötét hullám, mielőtt bármi valóban megtörténne. De vajon jogos ez a folyamatos aggodalom? Vagy a nyelv, őseink bölcsességét hordozó eszköze, épp azt sugallja: ideje másként tekinteni rá?

Ha a világ nyelveiben megvizsgáljuk az „aggódni” fogalmát, érdekes összhangot találunk. Az olasz preoccupare és a col-md-yol preocuparse szó szerkezetileg azt jelenti: előre elfoglalni valamit. Az elménk „szobáját” tölti meg félelemmel, még mielőtt a valóság be is lépne az ajtón. Az üzenet: ne éld meg előre a bajt – lehet, hogy el sem jön.

Az angol worry eredetileg „fojtogatni” jelentéssel bírt, a latin angere pedig „szorítani”. Az aggodalom tehát olyan érzés, amely fizikailag és lelkileg is nyomást fejt ki. A francia s’inquiéter – „nem nyugodtnak lenni” – szinte kérésként figyelmeztet: őrizd meg a nyugalmadat, mert a nyugtalanság önmagában is csökkenti az életminőséget. A német sich Sorgen machen szó szerint: „magunknak gondot csinálni” – ez talán a legőszintébb leírása annak, hogy az aggodalom gyakran önként vállalt, fejben gyártott terhet jelent.

A magyar aggódni szó különösen árnyalt. Az „agg” öreget jelent, a „-ódik” pedig belső állapotba kerülést. Az „aggódni” tehát szó szerint azt jelenti: belül öregnek, lelkileg megterheltnek lenni, még mielőtt az élet valóban megpróbálna. Nem a bölcsesség öregsége, hanem az élet korai megkeserítése.

A nyelv bölcsessége így szinte könyörög nekünk: ne legyél idő előtt „agg”! Ne öregítsd magad gondolatban, amikor még képes vagy új élményekre, örömre, fejlődésre.

Az 50 év feletti életkor különleges lehetőségeket hoz: odafigyelhetünk testünkre, szellemileg fejlődhetünk, tanulhatunk, olvashatunk, megbocsáthatunk magunknak és másoknak, elengedhetjük felesleges terheinket, és elmélyülhetünk abban, ami igazán fontos. A kor magával hozza a látás tágulását, a dolgok értőbb szemlélését – ezt hívja a gerontológia krisztallizált intelligenciának.

A világ nyelvei tudattalanul is arra tanítanak bennünket: az aggódás helyett válaszd az éber jelenlétet, a belső békét, a nyitottságot az életre. Amit ma nem rontasz el aggodalommal, azt holnap élményként viheted tovább.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője