Belépés Regisztráció

Bárki beléphet a Hortobágyon lábadozó vadmadarak röpdéibe


Bárki beléphet a Hortobágyon lábadozó vadmadarak röpdéibe

Bár a járvány miatt be kellett zárnia a nyilvánosság előtt a kapuit a Hortobágyi Madárkórháznak, most online bejárhatóvá tették az egész kórházat és az összes röpdét, így virtuálisan az eddiginél is több helyre be lehet lépni. 

A Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány huszonkét éve létezik, ma már évente akár ezer sérült állatot is megpróbálnak ellátni, minden évben több százukat visszaengedve a természetbe, a tartósan sérülteket életük végéig ellátva, de gondozzák például a valamiért Magyarországon áttelelő gólyákat is. A kórház emellett hatalmas röpdéivel és kiállítóterével látogatóközpontként is működik, sőt a látogatók még a kórház folyosóját is végigjárhatják, üvegfalon keresztül nézve a lábadozó madarakat. 

De mint minden hasonló intézménynek, a járványvédelmi intézkedések miatt novemberben a kórháznak is be kellett zárnia a nyilvánosság előtt (persze azért madarakat továbbra is mentenek, amiről a Facebookon folyamatosan hírt is adnak). A helyzetre reagálva most közzétettek egy alkalmazást, amellyel monitoron és telefonon is be lehet járni az egész létesítményt, a kertet, a kültéri röpdéket, sőt ezúttal a madarak kórtermeibe is be lehet lépni virtuálisan, amire élőben természetesen nem lenne lehetőség. 

Az alkalmazásban végig lehet „sétálni” a tereken és folyosókon, a 360-as ikonokra kattintva pedig „be lehet lépni” a kórtermekbe és röpdékbe, a bal alsó sarokban található ikonokkal pedig térkép segítségével is lehet ugrálni az egyes helyek között. 

Forrás: hvg.hu, Fotó: madarpark.hu

2021-02-01