Ha a Barbie film előzetesét vagy a plakátjait, hirdetéseit látjuk, nem feltétlenül gondolunk arra, hogy megnézzük. Rikító rózsaszín álomvilág, giccs, gondtalan jólét a mindig tökéletes Barbie-val és az izmos, de kissé butácska Kennel. Aztán valamelyik ismerősünk elmeséli, hogy nemcsak tele volt a mozi, de a végén megtapsolták a filmet. Mert valójában érdekes és tanulságokkal teli ez a különleges, csillogó-villogó mese…

Barbie az első pillanattól hódított

Az első Barbie babát (ami akkor még csak 29 centi volt) 1959 márciusában mutatták be egy amerikai játékvásáron. Tervezője Ruth Handler üzletasszony volt, aki több, akkoriban ismert babatípust egyesített a leányáról elnevezett babában.

Barbie az első pillanattól hódított: magas volt, sovány, szőke és szépen mosolygott. Ráadásul mindig megnyerően elegáns: remek a haja, a sminkje és mindig a legmenőbb ruhákat viselte. Egy olyan földi álmot testesített meg, amelyre rengeteg ember vágyott és vágyik ma is: nem pusztán a gondtalan jólétet, hanem a minden azonnal elérhető, minden megkapható érzést.

A Barbie- jelenségnek számos kritikusa is akadt

Barbie csakhamar nem pusztán a gazdagság szimbóluma lett, hanem kétségkívül azé a nőé is, aki előtt erős kisugárzása folytán minden kapu megnyílik. A férfiak rajonganak érte, a nők irigykedve tisztelik. Dolgoznia sem kell, mindent elé hoznak a körülötte szolgáló rajongók.

A Barbie baba megjelenésével szinte azonnal megjelentek azok a hangok is, hogy ezzel a nőt puszta érzéki tárggyá silányítják le, aki nem az eszével és a bölcsességével, hanem a kinézetével hódít. (Ennek a kritikai hullámnak talán a legextrémebb része az volt, amikor 1994-ben finn kutatók kimutatták, hogy ezzel a testalkattal és testzsíraránnyal Barbie igazi nőként képtelen lenne élni, hiszen nem tudna még menstruálni sem).

A viták azonban a fogyasztókat egyáltalán nem érdekelték, Ruth Handler és férje cége, a Mattel őrült tempóban hódított. Olyannyira, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelve, 1961-ben Barbie mellé kellett tenni a barátját: a butácska, és szintén nem dolgozó, de a jólétet nagyon élvező Kent (Handler fiának nevét kapta a baba). Majd 1963-ban megszületett Barbie legjobb barátja, Midge, 1964-ben pedig kishúga, Skipper. Megjelentek az első műanyag Barbie-házak is, ahol a leggazdagabb emberek életkörülményei vették körül a babákat, mintegy megtanítva az ezzel játszó gyerekeket arra, hogy mi legyen az igazi életcéljuk.

1980-tól Barbie afroamerikai változatban is megjelent, és pár hónapon belül latino változatban is a piacra dobták. Természetesen ezek a babák is magasak és csinosak voltak, és rendkívüli jólét jellemezte őket. Ma már kapható a burkába/hidzsábba beöltöztetett Barbie is. Hiszen olyan világmárkáról van szó, amelyet egész biztosan minden gyermek ismer.

A Barbie-jelenséggel minden gyermek találkozott, ezért érdemes megnézni a filmet

Unokánkat vagy gyermekünket kézen fogva üljünk be erre a szórakoztató, de egyben erősen kritikus játékfilmre. A két főszereplő, Margot Robbie és Ryan Gosling garantálja, hogy nemcsak jól szórakozunk, hanem alaposan el is gondolkodunk a Barbie-jelenségen. Amit aztán alaposan át is beszélhetünk a kicsikkel.

A filmben szereplő Barbieland ugyanis az a világ, amelyet a műanyag Barbie-házakkal és babákkal mi is beengedünk az otthonunkba. Itt a tökéletes és örökké fiatal Barbie-k uralkodnak, s a szintén szép és izmos Kenek kiszolgálják őket. Senki nem dolgozik semmit, az anyagi jólét egyszerűen csak van. Adottság, gyümölcseiért csak ki kell nyújtanunk a kezünket.

A probléma azonban ott kezdődik, amikor a főszereplő, a sztereotip Barbie egyszer csak megérzi, hogy van elmúlás, öregedés, sőt: egyszer csak bekövetkezik a halál is. Ezen a ponton a történet átlép egy másik, a látvánnyal párhuzamos, mondhatni, filozofikus térbe, ahol immár magáról az emberről, még inkább magáról a nőről és a férfiről van szó.

Barbie és Ken kilép a sztereotípiák világából

A film innentől kezdve ugyanis egy nő és egy férfi felnőtté válásáról szól. Ráébrednek a biológiai- és vele párhuzamosan a valódi társadalmi lét általános törvényeire, és ki kell alakítaniuk egy ennek megfelelő életet. Nem véletlen, hogy útjuk a filmben a valódi világba vezet, a hús-vér emberek közé, Amerika egyik legnagyobb városába, Los Angelesbe. Itt a két nem útja teljesen más: az öntudatlan és tökéletesen harmonikus gyerekkorból lassan felnőtté váló Barbie azt tapasztalja, hogy nőként nagyon nehéz élnie egy alapvetően férfiak által létrehozott törvényekkel működő világban. A valóságban minden perc különbözik attól, amit Barbieland mutatott neki. Ken pedig valódi „macho” lesz, mert lenyűgözi, hogy a Barbie-világhoz képest itt a férfiaknak mekkora dominanciájuk van. Barbie-nak a valódi világban le kell vetkőznie egoisztikus, naárcisztikus énjét, egyszersmind tennie kell a jólétéért, és meg kell találnia az őt emberként szerető közösségeket. Kennek pedig meg kell értenie, hogy az erő semmit sem ér szeretet és család nélkül, emberek nélkül, akikről gondoskodnia kell.

A film szerencsére tehát nem azt sugallja, hogy a férfi és a nő valamiféle társadalmi béke oltárán áldozza fel a saját biológiai nemét, és oldódjon fel valamilyen semleges harmadik nemben, hanem azt, amit többek között II. János Pál pápa és más keresztény filozófusok évszázadok óta a családról szóló írásaikban megfogalmaznak. A két nemnek méltányosnak kell lennie egymással, és ennek elsősorban a család a terepe, ahol a férfi és a női szerepeket úgy kell, hogy kialakítanikialakuljaniak, hogy mindkét fél jól érezze magát. Se a nő, se a férfi ne váljon uralkodóvá vagy alárendeltté, hanem alakítsák ki azokat a szerepeket, amelyekben mindenki jól érzi magát. Ha ez otthon, a családban megteremtődikkialakul, akkor a társadalmi létben is megfelelően fog folytatódni – remélik, talán kissé naivan is, ezek a gondolkodók.

Azt hiszem, ebből a rövid összefoglalóból teljesen érthető, hogy miért érdemes kicsiknek és nagyoknak is beülniük erre a látványos és vicces, 114 percig tartó filmre. Az is érthető, hogy miután kijöttünk a moziból, miért kell leülnünk unokáinkkal és gyerekeinkkel kicsit beszélgetniünk arról, hogy mit láttunk a moziban. Ez pedig remek alkalom arra, hogy megismerjük egymás szempontjait és véleményét ezekről a kérdésekről, s együtt alakítsuk még jobbá, boldogabbá és teljesebbé a családban a lány és a fiú, a férfi és a nő életét… 

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője