Az idén már 87 esztendős Jack Nicholson számos remek filmben szerepelt, amely az idősödésről szól, közvetlen vagy közvetett módon. Az egyik legizgalmasabbat huszonkét éve forgatta, s minden gondolata aktuális, fontos, a ma embere számára is elgondolkodtató. A film magyar címe Schmidt története (angolul: About Schmidt), ami egy speciális lélektani helyzetet dolgoz fel: azt, amikor a világ keretei hirtelen összetörnek körülöttünk.

Schmidt egy sikeres biztosítási ügynök, akivel egyszer csak felborul a világ: csaknem egyidőben megy nyugdíjba, és hal meg, teljesen váratlanul a felesége. És hogy a tragédia még teljesebb legyen, nemsokára kiderül, a távoli múltban megcsalta Schmidtet a legjobb barátjával. Schmidt egészen más nyugdíjas éveket képzelt magának: azt tervezte, hogy feleségével egy lakóbusszal járja az Egyesült Államokat, gyakran látogatják majd a távolban élő, frissen házasodott lányukat, és jól érzik magukat.

Ehhez képest az érzelmi kérdésekben amúgy is járatlan, kissé merev, érzelmileg meglehetősen analfabéta, évtizedekig csak a munkájának élt, amolyan munkamániás Schmidtnek meg kell küzdenie az új helyzettel, és nem meglepő, hogy előbb az önelhanyagolásba és a depresszív lelki állapotba menekül, s csak nagyon lassan, éppen a megcsalást megtudva lép ki ebből, és kezd el utazgatni a lakóbusszal. Ezután elmegy lánya esküvőjére, ahol lányának ugyan többször elmondja, hogy nem kedveli a vőlegényt, végül mégis megbékél a helyzettel, és az esküvőn egy nagyon szép beszéddel köszönti az ifjú párt. Ezután persze szomorúan ostorozza magát, hogy nem volt karakánabb, s ettől depresszív hangulatba zuhan.

Mit jelent ez az idősebb korban történő váratlan helyzetek feldolgozása és feldolgozási képességeink kapcsán? Azt hiszem, a film elsősorban arra int mindenkit, hogy a körülöttünk lévő világ keretei rendkívül ingatagok. A változás akár egy-egy tragédia formájában is, nagyon gyorsan bekövetkezhet, s erre – amennyire lehet – előre fel kell készülnünk. Végig kell gondolnunk, hogy állásunk elvesztése, szeretteink esetleges betegsége vagy halála esetén mit teszünk, hogyan éljük tovább az életünket. Ez természetesen messzemenőkig nem jelenti azt, hogy erről mániákusan és önveszélyesen, folyamatosan gondolkodjunk, s egy sajátos örvénybe tegyük magunkat. Azt azonban mindenképpen jelenti, hogy józanul és pontosan végiggondoljuk a lehetséges helyzeteket – voltaképpen ezt hívják előre tervezésnek.

Schmidt története egy másik fontos tényezőre is felhívja a figyelmünket: az az ember, aki aktív életében számos értéket hozott létre, például segített másokon, az a későbbi tragédiákat is sikeresebben dolgozza fel – úgy is mondhatom, hogy a mérleg másik serpenyőjében is van valami. Schmidt sajnos nem volt ilyen, pontosabban élete egyetlen igazán önzetlen cselekedete egy afrikai kisfiú folyamatos segítése, támogatása volt. Ez a helyzet a film végére egy sajátos nyitottságot ad: a kisfiú ottani gondozójának kedves levelén síró Schmidt vajon megváltozik-e vagy marad tragikus, depresszív állapotában? Azt hiszem, ez a zárlat nem véletlen, hiszen a rendező ránk bízza: vajon mi mit tennénk ebben a helyzetben? Hogyan oldanánk meg az életünket?

Régi esztétikai igazság, hogy nem feltétlenül csak az a jó műalkotás, amely kerek válaszokat fogalmaz meg a témájában. Az is lehet kimagasló mű, amely jól kérdez, s a válasz megalkotását ránk bízza. A Schmidt története ilyen film, akármennyi idő távlatából is.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője