Belépés Regisztráció

Édes Janka - Élet egy szabad kutyával


Édes Janka - Élet egy szabad kutyával

Csányi Vilmos elsősorban etológusként ismert, aki szépirodalmi műveket is ír (korábban már írtam Jeromos a barátom című művéről), s nem mellesleg akadémikus, egyetemi tanár is. Eredetileg vegyészként kezdte a pályáját, majd kutatásai középpontját fokról-fokra foglalta el a kutya és az ember viselkedésével, a biológiai és a kulturális evolúció kérdéseivel való tudományos vizsgálódás. Később megszervezte az ELTE Etológia Tanszékét, amelynek jeles irányítója lett. Íróként számos kötete jelent meg: négylábú társainkról, az ember viselkedéséről, hiedelmeiről és gondolkodásmódjáról. 

Olvasmányélményünk lett: Bukfenc, Jeromos és Janka világa

Az immár 87 esztendős professzor eddig számos tanulságos könyvében adott hírt kedvenc témáiról és kutyáiról. A Bukfencet és Jeromost ismertté tevő kutyatörténetek nemcsak a gazdik számára, hanem sokkal szélesebb körben váltak olvasottá, s ezáltal népszerűvé. A közelmúltban jelent meg újra az Édes Janka - Élet egy szabad kutyával című kötet. Ebben Janka mindennapjait ismerhetjük meg, ahogyan megéli a közös életeseményeket, amelyek rögzítést és számos esetben rövidebb elemzést is igényelnek. Ezek a nevetős és könnyes „beavatások” azok, amelyekkel értőbb és önkritikus kutyatartók lehetünk. 

Janka kutya-világa

Janka, amint azt megtudhatjuk a kötetből, hatalmas szabadságvággyal rendelkezik, emiatt nem hajt végre minden utasítást. Mielőtt bármit is csinálna, tájékozódik a dolgok valós állásáról, illetve leginkább a saját világának vállalhatóságán belül cselekszik. Persze Csányi Vilmos igyekszik nem szakemberként, hanem elsősorban aggodalmaskodó és problémamegoldó gazdiként megjelenni a történetekben. Mosolygunk azokon a humoros jeleneteken, amikor ő is gyakran alkalmazkodik Janka nem gyenge személyiségéhez. Ő olyan gazdi, aki egyenrangú társként nem dominálja le a kutyáját.  

Janka személyisége olyan színes, hogy a leírt történetek nemcsak szórakoztatóak, hanem – ha mi is gazdik vagyunk – kortól és tapasztalatoktól függetlenül tanulságosak is. Csányi Vilmos etológusként ismét gazdag anyagot nyújt át olvasmányos formában. Ebben a kötetben a tudós szerző bemutatja emberi arcát is: ahogyan eljut Jeromos elvesztésének fájdalmától Janka teljes elfogadásáig: amíg Janka lesz a „mi kutyánk”.

Ezt olvashatjuk az előszó utáni bevezető részben:

„Egyszer, réges-régen szert tettem egy kivételes kutyára. ... A barátom volt, egy egészen különleges kutya. Független egyéniség, saját elgondolásokkal az érett személyiség méltóságával, aki elnézően szórakozott, ha utasításokat próbált adni valaki neki. Ezzel ritkán éltem, viszont tudtam, hogy őt meg lehet győzni valamilyen feladat jelentőségéről. ... Jeromos sok éve hagyott el bennünket, tizennégy éves korában, még ma is gyászoljuk. És most itt van velünk Janka, Jeromos majdnem pontos mása, legalábbis, ami a genetikai hátteret illeti.”

Ez a szeretettel megírt, érzelemgazdag és okos kis könyv meghatározó olvasmányélményemmé vált, ezért gondoltam arra, hogy hírt adok a Csányi-sorozat legújabb darabjáról. Ráadásul Csányi professzor, mint vérbeli tudós, észrevétlenül bevezeti a kutyaszerető olvasót az etológia kulisszái mögé is, ahová lehet, hogy magunktól nem jutnánk el.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Fotó: Open Books

Cimkék:
2022-09-16