Belépés Regisztráció

Bagi Iván versei – Olvasóklub Arday Gézával


Bagi Iván versei – Olvasóklub Arday Gézával

Nemrég azon kaptam magamat, hogy még nem ajánlottam itt verseskötetet. Nem tudom, hogy miért, nincs okom erre. Ám azonnali megoldást jelent, hogy a közelmúltban egy költő barátom a kezembe adta A törődés eredete című kötetet.

Bagi Iván humoristaként vált országosan ismertté, pedig számos kötet szerzője is. Egy vele készült interjúban olvastam, hogy kamaszkora óta ír verseket, amelyeket egybegyűjtött, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. pedig felkarolta és jóvoltukból szép külsőben megjelenhettek.

A kötet szerzője eredeti figura, a humor fenegyereke, aki olykor a képernyőről ugyan egykedvűnek, sőt érzelemmentesnek látszik (ami lehet egy póz is). Mindezt mintegy megcáfolják magas érzelmi hőfokon izzó költeményei. A kötete elején megállapította, hogy nem tud és nem is akar show-költészetet művelni, vagyis megrendelésre írni „Tesco-szatyros” kollégáknak. A világ legjobb verse című költeményében meg is fogalmazta: „Egyedit játszom, és jól érzem magam, / s közben úgy pörgetem / a semmi napjait, / hogy ujjamon lógjon az igaz.”

Kissé József Attila parafrázisát olvashatjuk; hasonlít ahhoz, amit éppen 85 évvel ezelőtt (1937. januárban) írt a költő: „Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit”. Bagi már régebb óta megtalált, eredeti hanggal jelentkezik, talán ez a pár sor az ars poetica-ja is lehetne. Vallomásos elbeszélő- és szemléletmódja áthatja az egész kötetet, amely egyben gyerekkorának is az érzelmi lenyomata. Mert mikor ír valaki? – akkor, ha valamiyen tapasztalását, életigazságát vagy fájdalmát, esetleg örömét szeretné rögzíteni, kiadni magából. Bagi Iván nem könnyű ifjúkora, árvasága, magánya, árvaházi élete, szeretetéhsége, apa és anyahiánya is elhelyezkedik a felnőttkori érzésvilága hátterében. A Szerelem című versében vallja: „Történt, ami történt, a seb heggé válik. / Amikor az ember anya és fiú marad, / és Isten örül csendes örömének. / A kósza szél is gyorsan változik, / kiszámíthatatlan intenzitással / felkavarja a hajnal hűvösebb rétegeit, / melyet megkímélt a napsütés. / A vérünk zene nélkül elhalna. / Szerelmesek voltunk mindig az élet forrásába, / mely oszthatatlan elevenséggel ajándékozta meg / a létezésünket. / Megnyertük egymást, Anya. / Örökre.”

Meglehetősen beszédesek a korábbi köteteinek a címei is, amelyek mintegy nyitott könyv, vallanak a szerzőjükről. Első műve: Egy zsugorodás története 2005-ben látott napvilágot. Csak szeretet legyen! – címmel írta meg 2014-ben az élete történetét, korábban a Kiszorított élet címmel jelentette meg egy másik munkáját. Majd A hűség árvája következett 2015-ben. Ezt a mostani 116 oldalas kis könyvét is élet- és önazonosnak és szívszorító sorai miatt hitelesnek érezhetünk. Babits fogalmazta meg, hogy mi lehet egy mű leglényege: egy új attitűd az élettel szemben. Bagi Iván költeményeit ilyen új attitűdnek tekinthetünk, ami miatt líraszerető olvasóknak ajánlom ezt a szép vereskötetet!

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész, Fotó: Bagi Iván Facebook oldal

Cimkék:
2022-01-14