A Gondosóra egy újabb praktikus gerontechnológiai megoldás 65 év felettieknek. A kormányzati programmal Magyarországon az idősellátás, idősgondozás egy új elemmel bővült. Már nem csak a napi egyszeri étkeztetés és a házi segítségnyújtás jár alanyi jogon, hanem a Gondosóra is, amely számos baj megelőzésében, avagy súlyosbodásának elkerülésében tud segíteni. A Gondosórát a www.gondosora.hu honlapon lehet igényelni.
Régóta probléma, hogy az egyedül élő idős ember, ha bajba jut, nem kap azonnal segítséget. Gyakran így van ez utcai vagy otthoni eleséskor, de egyéb otthoni balesetek esetén. S nem egyszer előfordul, hogy mire megtalálják, már nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak rajta segíteni. De sajnos gyakran így van ez akkor is, ha csalók szeretnék áldozattá tenni, vagy éppen egy illetéktelen be akar hozzá jutni.
Az idősek életét megkönnyítő digitális technikákkal foglalkozó magyar és nemzetközi, úgynevezett gerontechnológiai cégek már évtizedek óta kifejlesztettek erre smart (okos) megoldásokat. Például okostelefonokat vagy okosórákat, amelyeket általában a mobilszolgáltatók és egyéb viszonteladók különféle árakon kínálnak (időnként jelentős akciókat hirdetve). Az idén tavasszal bevezetett magyarországi Gondosóra szolgáltatás azonban sokkal több ennél. Minőségi változást jelent, hiszen országos lefedettséget és azonnali segítséget kínál – az összes 65 év feletti magyar állampolgár számára.
A Gondosóra program a magyar kormány segítségével és anyagi támogatásával született meg 2022 tavaszán, a Széchenyi Terv Plusz-program keretében. Ha felmegyünk a gondosora.hu oldalra, kiderül, hogy minden hatvanöt év feletti ember igényelhet ilyen készüléket, amelyet aztán a kezén vagy nyakában viselhet a nap 24 órájában. Amennyiben bármilyen egészségügyi vagy biztonsági problémát észlel, csak meg kell nyomnia az eszköz jól látható és könnyen kezelhető nyomógombját, és összekapcsolódik egy diszpécser-központtal, amely azonnal segít neki. Ha valamiért nem tud kommunikálni, az óra helyét a diszpécserközpont - GPS-szolgálatás révén - akkor is egy gyorsan meg tudja határozni, és azonnal el tudja küldeni a segítséget.
Mivel az eszköz nem tartalmaz bonyolult és egyébként felesleges applikációkat és nyomógombokat, az aktív időszaka is nagyon hosszú, sokkal hosszabb, mint egy áltagos mobiltelefoné, amely a sok használattól és felesleges programtól hamar lemerül. Amennyiben mégis elkezd lemerülni a kis akkumulátor, az okosóra azonnal jelez. Ilyenkor pár óra alatt a kis eszköz egy konnektor segítségével feltölthető. Amennyiben az utcán tartózkodunk, akkor is beengedhetnek minket egy kávéházba vagy gyorsétterembe, s a rövid fogyasztásunk idején is használhatjuk a töltés funkciót. Ez bőven elég lesz addig, amíg hazaérünk. Nagyon fontos, hogy ezt az eszközt folyamatosan viseljük, hiszen az utcán is érhet minket olyan helyzet, amikor a diszpécserközpont tud nekünk segíteni.
Felmerülhet a kérdés: hogy tudunk hozzájutni a Gondosórához? Amennyiben elmúltunk 65 esztendősek és magyar állampolgárok vagyunk, csak ki kell töltenünk a gondosora.hu oldalon a jelentkezési lapot a honlap alján találgató nagy, barna Regisztráció gombra kattinva. (Amennyiben ez egyedül nem sikerül, kérjük gyermekeink és unokáink segítségét!) Ezek után a megadott címre kiküldik az eszközt. Amennyiben bármilyen kérdésünk van, ugyanezen a honlapon egy információs linkre kattinva feltehetjük azt.
Mivel ez mindenkinek, alanyi jogon jár, aki elmúlt 65 esztendős, örömmel mondható, hogy Magyarországon az idősellátás, idősgondozás egy új elemmel bővült: már nem csak a napi egyszeri étkeztetés és a házi segítségnyújtás jár alanyi jogon, hanem a Gondosóra is, amely számos baj megelőzésében, avagy súlyosbodásának elkerülésében tud segíteni.
Igényeljék és használják a Gondosórákat! Mindannyian jobban járunk velük.
A témában készült rádió interjút itt hallgathatják vissza:
https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2022/03/30/trend-idok-idosek-es-a-digitalizacio/
Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője